Orbán Viktort kutya-macska-barátság köti össze a francia elnökkel: korábban szemben álltak egymással az EU jövője ügyében, de most közös a céljuk, mert át akarják alakítani Európát. A magyar vezető a kontinens lázadójaként úgy gondolkodik, hogy ideje találni egy erős barátot, hiszen azt látja, hogy az ellenfelei javában szövetkeznek. A politikus következetesen tengelyt akaszt az unióval, amely bírálja a magyarországi urambátyám-rendszert, valamint a jogállam aláásását. De lehet, hogy az Emmanuel Macronnal kötött szövetség segít a kormányfőnek, hogy új út választására kényszerítse az integrációt.
Egyre több a közös érdek köztük, amikor arról van szó, miként kell viszonyulni Vlagyimir Putyin Oroszországához, illetve Donald Trump Amerikájához. A viszony kulcsfontosságúnak bizonyulhat az idén, a britek távozásával, miközben Angela Merkel mind kevésbé szól bele a dolgokba. Fennáll persze a veszély, hogy az új erőviszonyok meghiúsítják az erőfeszítéseket Orbán megrendszabályozására. Az EPP várhatóan a jövő hónap elején dönt a Fidesz tagságáról, de az eredmény az lehet, hogy véget ér a drága elszigetelés. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítványtól úgy érzékelteti a helyzetet, hogy sokan ma már Macron-Orbán-tengelyt emlegetnek, mert a két politikus fel akarja borítani a status quo-t.
Pedig ők ketten teljesen eltérően vélekednek Európa jövőjéről. De a szoros viszony kiderült, amikor a francia államfő által tavaly októberben egy órásra tervezett díszebéd jó két órán át tartott az Elysée-palotában. Pedig korábban a kapcsolatuk minden volt, csak nem barátságos. Ám a múlt évben közeledtek az érdekeik, miután Macron nekilátott, hogy kibővítse szövetségesi bázisát. Ennek már része volt, hogy a nyáron együtt segítették hatalomra Ursula von der Leyent.
Orbán tanácsadói közös nevezőt látnak egy sor jelentős kérdésben, beleértve a Moszkvához és Amerikához fűződő viszonyt. A személyes ellentétek megenyhülése azzal függ össze, hogy Marcon feladta az éles szembenállás taktikáját a „sötétség erőivel” szemben. Mindkét vezető azt igazolja, hogy képes meglátni a politikai lehetőséget. Odahaza már véget vetettek a korábbi állapotnak és immár nagyobb nemzetközi befolyásra akarnak szert tenni. A kérdés csak az, mit szól ehhez Donald Tusk, aki nemrégiben a Néppárt élén harcra szólított fel a populizmus ellen, amit a magyar vezetőhöz intézett ultimátumként lehetett érteni. A Carnegie Europe egyik elemzője azt mondja, Orbán és az EPP vitája egy sokkal nagyobb harcba ágyazódik be, a tét a hatalom és befolyás Európában. És Marcon új erőviszonyokat akar.
A Török Áramlat átadásával még inkább Ankarától és Moszkvától függ Délkelet-Európa gázellátása, aminek Ukrajna a fő kárvallottja, de aggódik az EU is. Ha hozzávesszük a még megépítendő elágazásokat is, akkor az új vezeték így vagy úgy, összesen 120 millió embert érint. A befolyás növekedése különösen jól érzékelhető Szerbiában, ahol a Gazprom csak még jobban megerősíti piacvezető pozícióját, merthogy a cég építi az új csőrendszert, amely rákapcsolódik a Török Áramlatra. A rendszert szintén az orosz holding tartja fenn, a Srbijagas-szal közösen. A cél a piac teljes ellenőrzése és a vetélytársak kiszorítása, ideértve, hogy az egyetlen földalatti tároló többségi tulajdonosa az oroszok németországi leányvállalata.
Magyarország abból indul ki, hogy az új útvonal révén teljesen ki tudja váltani az Ukrajnán át érkező földgázt. Szijjártó Péter azonban visszautasította a kritikát, mondván, hogy az új vezeték három másik NATO-tagállamot is érint. Amikor Orbán tavaly novemberben gyors egymásutánban fogadta Putyint és Erdogant, az egyik fő téma a gáz és az energiaellátás volt. A politikus rendszeres és különleges kapcsolatra törekszik mind Moszkvával, mind Ankarával, mert azt reméli, hogy ily módon bővülhet a külpolitikai mozgástere és fokozhatja függetlenségét Brüsszellel szemben.
És ha idevesszük Paksot is, akkor igencsak érthető, hogy az Egyesült Államok úgy gondolja: a Kreml veszedelmesen tör előre a földrész délkeleti fertályán. Ebben a kérdésben teljesen egységes a törvényhozás: mind az Északi, mint a Török Áramlat ajándék Putyinnak. Mindkettő gyengíti a szankciókat, és megfosztja Ukrajnát a tranzitdíjak egy részétől. Kérdés az, elrendel-e Washington további megtorló intézkedéseket az új vezeték tervezett bővítése miatt. Trump azonban nem sok hajlandóságot mutat rá.
A kommentár szerint odadobott kesztyűt jelent az EU számára, hogy a Török Áramlat a tervek szerint továbbmegy majd Bulgáriába, Szerbiába és Magyarországra. Azzal fenyeget ugyanis, hogy az unió veszít befolyásából Délkelet-Európában. Putyin és Erdogan az Északi Áramlat-2-ről folyó vita árnyékában szép csendben kész helyzetet teremtett a kontinens másik felén. A gázszállítások máris megkezdődtek és ez csak ront Ukrajna helyzetén Moszkvával szemben. Ráadásul ez esetben jól kivehető a politikai szándék, mert jelen állás szerint összesen 6 állam kapcsolódna rá a csőre, ily módon azonban a Kreml és Ankara egy igencsak érzékeny körzetben jut kulcspozícióba. Márpedig ez nem megnyugtató kilátás Brüsszel számára. Éppen akkor, amikor a francia vétó miatt jegelik a felvételi tárgyalások megindítását Észak-Macedóniával és Albániával. Ha az EU, Berlin és Párizs nem áll a sarkára, akkor még kedvezőtlenebb helyzetbe kerül a térségben.
A konzervatív lap kockázatnak minősíti a „Moszkva-Ankara-energiatengelyt” Európa szemszögéből, hiszen az új vezeték fokozza a földrész függését a gázimporttól. A Kreml azonban nem elégszik meg a jelenlegi helyzettel és jó ideje további EU-tagokat igyekszik bevonni terveibe. Putyin igen sűrűn találkozik török kollégájával, ami minden alkalommal azt bizonyítja – a Nyugat legnagyobb bánatára –, hogy két autokrata jól meg tudja érteni egymást, katonai tömböktől függetlenül. Erdogan a Török Áramlattal segít Putyinnak kicselezni az uniót. Merthogy itt egyszerre van szó üzleti és geopolitikai húzásról, amelynek célja, hogy a kontinens egy részének energiaellátása továbbra is Oroszországtól függjön.
A tét az, hogy Moszkva megőrizze piaci dominanciáját a cseppfolyósított gázt kínáló riválisokkal szemben. Az EU ezzel szemben azon van, hogy többféle forrásból és úton jöjjön a gáz, és ezáltal nagyobb legyen az energiabiztonság. Ám pont itt van a bibi a Török Áramlattal. Annak révén ugyanis az oroszok és a törökök nyomás alá helyezhetik az uniót. Ráadásul Ankara igényt tart a ciprusi partoknál talált gázkészlet egy részére. Ily módon Erdogan szövetségest keresett Ciprussal, Görögországgal és Izraellel szemben, Putyin pedig tárt karokkal fogadta. Amúgy a Török Áramlaton át érkező gáz a török energiaigények 35 százalékát fedezi. Az orosz elnök egyfolytában azt sugallja, hogy Erdogan egyenrangú partnerként számíthat rá, annál is inkább, mert Brüsszelben úgysem lehet megbízni.
Első hallásra meghökkentő, de az emberek a világban kevésbé bíznak meg az amerikai elnökben, mint orosz és kínai kollégájában. A közhangulatot a Pew mérte fel jó 30 országban és azzal szembesült, hogy a megkérdezetteknek csak 29 százaléka gondolja úgy: Trump jól végzi dolgát. A megítélés csupán az erős jobboldali-populista nézeteket valló pártok hívei körében előnyösebb. Nagy-Britanniában a Farage-féle UKIP támogatóinak 63 százaléka meg van elégedve az amerikai politikusokkal. Nálunk a fideszesek 48 százaléka nyilatkozott hasonlóképpen, míg Le Pen követői körében 43 százalékos az arány.
Ezzel szemben a végső összesítésben 64 százalék mondta az, hogy nem hisz az elnöknek, ami rosszabb, mint Putyin 57 és Hszi 29 százaléka. Trumpot illetően meglehetősen egységes a vélekedés. De különösen erősek az ellenérzések vele szemben Nyugat-Európában, ahol 75 százalék fölött jár az elutasítottsága. Mexikóban meghaladja a 90 százalékot. Hogy ennyien nem kérnek belőle, annak részben a politikája az oka, így az Iránnal kötött atomegyezmény felbontása, a klíma megállapodás felrúgása, valamint a kerítés építése a mexikói határon. Viszonylagos helyeslést csupán az Észak-Koreával szemben vitt vonala vívott ki. Ugyanakkor – 46 százalékkal – Merkel élvezi a legtöbb bizalmat. Utána Macron jön 41 százalékkal.
