Az a baloldali politikus lesz a következő 4 évben Horvátország elnöke, aki bevitte Zágrábot az unióba. Zoran Milanovics csaknem 53 százalékkal verte hivatalban lévő riválisát, Grabar Kitarovicsot, a kormánypárt, a HDZ jelöltjét. Ily módon feladja a leckét a miniszterelnöknek a készülő parlamenti választások előtt, éppen akkor, amikor a horvátok látják el az EU soros elnöki tisztét. Azt ígéri, hogy elutasítja a szélsőséget, küzd a széles körben elharapózott vesztegetések ellen és megállítja a fiatalok elvándorlását. Vetélytársa ezzel szemben bevándorlás-ellenes jelszavakkal próbálkozott, magyar és lengyel mintára. Ezen felül ő az USÁ-t tekinti az ország legfőbb szövetségesének, míg Milanovics az unióban látja a jövőt.
Horvátországban a legfőbb közjogi méltóság javarészt ceremoniális jelentőségű, egy zágrábi politológia professzor mégis úgy véli, hogy az eredmény nagy csapás a jobboldal számára. Egyik kollégája pedig megjegyezte, hogy ezek után teljesen nyílttá vált a küzdelem az általános választások előtt, de nem lehet tudni, hogy a most következő időszakban hol lesz a tényleges hatalom: az államfői hivatalban vagy a kormánynál.
Az új horvát elnök kijelentette, hogy a többpárti parlamenti demokrácia nem tökéletes, csak éppen nincs jobb nála, viszont minden más a tekintélyelvűségbe vezet. Milanovics azt ígérte, hogy megpróbál véget vetni az ország megosztottságának és mindenkivel párbeszédre törekszik. A politikus, aki 2011 és 15 között szolgált kormányfőként, 5 %-kal utasította maga mögé Grabar-Kitarovicsot. Közölte, hogy ugyan kettejük között a különbség nem volt túl jelentős, mégis egyértelmű, és némi hitet öntött a társadalomba. Így ő maga részéről most boldog. Egy zágrábi elemző úgy értékelte, hogy a változás mérsékelt, mégis biztosra vehető, hogy Horvátország a következő jó négy évben nem a magyar és a lengyel úton halad majd. A jelek szerint ugyanis a szavazópolgárok nem kértek a kormánypárt keményen jobbos irányvonalából, mert azt túlságosan is radikálisnak tartották.
A kommentár aggasztónak tartja, hogy Oroszország megint átírja a történelmet, ezúttal a Molotov-Ribbentrop-paktum kapcsán. Több oka is van annak, hogy Putyin átértelmezi az egykori eseményeket, amit azután ideológiai fegyverként használ. Először is nem szeretné, ha bármi árnyékot vetne a szovjet győzelem emlékére, miután közeleg az évforduló, hiszen májusban lesz, hogy Európában véget értek a csaták. Amióta az elnök tekintélyelvűbb vonalra és harciasabb külpolitikára állt rá, rendszerének legitimitása szempontjából sarokkő lett a világháborús diadal. Másodszor, az orosz felet aggasztja, miként hat a politikai rendszerek stabilitására, ha elmondják a történelmi igazságot, főként az olyan rezsimekről van szó, amelyek korlátozzák a szabadságot. Gorbacsov és Jelcin idején Moszkva példátlan tisztességgel ismertek el egy sor disznóságot.
Csakhogy az utolsó szovjet államfő bátorsága lejáratta az uralkodó ideológiát és a rendszer bukásához vezetett. Ezt a leckét pontosan megtanulta Kína és Putyin is. Gorbacsov alatt a szovjet vezetés elítélte a náci Németországgal kötött titkos megállapodást, amely alapul szolgált a Lengyelország elleni orosz invázióhoz és a balti köztársaságok megszállásához. A Kreml később felelősséget vállalt a katyni mészárlásért, valamint a Prágai tavasz leveréséért is. Ily módon megnyitotta az utat, hogy Közép- és Kelet-Európa államai visszaszerezzék történelmüket és nemzeti függetlenségüket. Ezek a kormányok jelenleg értelemszerűen nyugtalanok, hiszen azt látják, hogy a moszkvai propagandisták eltorzítják a tényeket.
Nemzedékről nemzedékre fel kell tárni az államhatalom hazugságait, a történelmi ferdítéseket. Egyébiránt a kontinens középső részén javarészt úgy ítélik meg, hogy a paktum az előjátékot szolgáltatta ahhoz a lidércnyomáshoz, amit a régió a következő 50 évben a náci és a szovjet teljhatalom alatt elszenvedett. Az oroszoknál viszont csaknem minden 2. ember teljesen vagy részben támogatja az egykori egyezséget.
Erdogan mer nagyot álmodni – írja az elemzés, hozzátéve, hogy a török elnök geopolitikai terveinek részeként Európa délkeleti peremén szinte teljesen észrevétlenül kezdte meg működését egy orosz gázt szállító vezeték. Célja az, hogy Törökország – tranzitállamként – a regionális energiaellátás fordítókorongja legyen. Az új csőrendszer Oroszországból a Fekete-tengeren át török földre, majd onnan Bulgárián, Szerbián és Magyarországon át Ausztriába vezet, már ha megépül a meghosszabbítása. A két ág kapacitása évente összesen 31,5 milliárd köbméter. Az EU tavaly 458 köbméternyi földgázt használt fel, vagyis csekélység az, ami Törökország felől jön majd.
Erdogan mégis nagy jelentőséget tulajdonít neki és a Török Áramlat elkészülte nem okozott akkora viszályt, mint az Északi Áramlat 2, amely feldühíti az amerikaiakat és megosztja az európaiakat. Ráadásul tovább enyhít a korábban feszült török-orosz viszonyon. Viszont Brüsszelben és Washingtonban már nincsenek meggyőződve arról, hogy Ankara tényleg a Nyugat felé tart. Ráadásul, ha lesz leágazás Európa felé, akkor Putyin az EU korábbi ellenkezése dacára eléri, amit akart: Ukrajna megkerülésével szállíthat energiahordozót a földrészre. Egy német szakértő éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy gazdasági szempontok alapján sokkal jobban megérné továbbra is az ukrán területen futó vezetéket igénybe venni, de itt a politikai érdekek domináltak.
A törökök viszont jól járnak anyagilag, hiszen egyrészt övék lesz a tranzitdíj, másrészt az új csövön keresztül a hazai energiaszükséglet egyharmadát tudják fedezni. Emellett az elképzelésekben további vezetékek szerepelnek. Továbbá Ankara kiépítette a kapacitást a cseppfolyósított amerikai földgáz fogadására. Ily módon tavaly az első félévben csaknem annyi mélyhűtött gáz érkezett az USÁ-ból, mint amennyi Oroszországból vezetéken. Ez lehet az oka, hogy Trump egyáltalán nem ágál a Török Áramlat miatt, míg az Északi Áramlat 2 ellen nem győz tiltakozni. Ugyanakkor a tengerentúli energiahordozónak köszönhetően csökken Törökország függése az orosz földgáztól.
FAZ
Az Augsburgi Egyetem nyelvészeti-történelmi kara 30 évvel a rendszerváltás után elérkezettnek látja az időt, hogy törölje a politikai szótárból a „keleti tömb” kifejezést, amely még a hidegháború idejéből származik. Úgy látja ugyanis, hogy azon túllépett az idő, és már nincs ok arra, hogy bárki homogén kulturális területnek tekintse az Odera-Neisse és a Vlagyivosztok közötti részt. Igaz – mutat rá egy svájci professor – már a 18. században kialakult a közhely, hogy a földrész keleti fele elmaradott és negatív a liberális és állítólag haladó Nyugathoz képest. Viszont az is tény, hogy az érintett országok és azok lakói egyáltalán nem örülnek a címkézésnek. Nyugat-Ukrajna pl. kifejezetten közép-európainak tartja magát.
A klisék közé tartozik a félelem a többi közt a keleti bűnözéssel szemben, de ha attól eltekintünk, az a legjobb ellenszer az előítéletekkel szemben, ha nyugatról minél többen ellátogatnak ezekbe az országokba. Az érdeklődés növekszik is, annál is inkább, mert pl. Ukrajnában külsőleg megújult egy sor történelmi fontosságú kisváros. Ugyanakkor a Gießeni Egyetemen aggasztó módon visszaesett az érdeklődés a szláv nyelvek iránt., bár ez nem vonatkozik az oroszra. Egy ottani professzor felveti a sajtó felelősségét is, mert a jelentések aránytalanul sokat foglalkoznak a putyini Oroszországgal, illetve a közép-európai tekintélyelvű rendszerekkel. Viszont nemigen figyelnek oda az olyan kedvező fejleményekre, mint a korrupcióellenes harc sikere Romániában vagy az új szlovák elnök asszony megválasztása. Akkor ugyanis jobban kiderülne, hogy a régió már egyáltalán nem egységes.
