Emmanuel Macron tovább erősítené uniós pozícióit, ez azonban attól is függ, hogy Franciaországban sikerül-e úrrá lennie a sztrájkhullámon. Egyelőre megmerevedtek az álláspontok, kérdés, mikor várható áttörés a tárgyalásokon. Németországban tovább folytatódhat Angela Merkel háttérbe vonulásának folyamata, de talán nyugodtabb körülmények között végezheti a munkáját, mint 2019-ben. A német szociáldemokraták új, az uniópártokkal folytatott együttműködést tamáskodva szemlélő vezetése végül a nagykoalíció folytatása mellett döntött, s mivel 2021 őszén amúgy is szövetségi választást rendeznek, így sok értelme már nem lenne felmondani a kormányzati együttműködést. Ráadásul csak Hamburgban rendeznek tartanak tartományi választást, ez azonban aligha befolyásolja a kabinet sorsát. Kérdés azonban az, hogy alakul az utódlási küzdelem a CDU-nál, megerősíti-e pozícióit a párt elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer.
Nagy-Britannia kilépése új helyzet elé állítja az Európai Uniót, ugyanakkor az EU-nak továbbra is egységesnek kell maradnia, hiszen még fontos kérdéseket kell tisztázni Brüsszellel a távozás feltételeiről. Boris Johnson kormányfő számára komoly kihívást jelenthetnek a skót, illetve az északír elszakadási törekvések.
Izgalmas lesz a májusi lengyel elnökválasztás. Szakértők szoros versenyre számítanak Andzej Duda hivatalban lévő elnök és a Polgári Platformot képviselő Malgorzata Kidawa-Blonska között. Sok függ attól, mennyire lesz képes egységesen fellépni az ellenzék.
Amerikában majd november 3-án jön el a nagy nap, de addig még sok kisebb, ám nagyon is érdekes nap lesz. Az elsőről rögtön fogalmunk sincs, hogy mikor: Nancy Pelosi házelnöknek előbb-utóbb át kellene küldenie az impeachmentről hozott képviselőházi határozatot a szenátusnak, hogy végre lefolytathassák az elnök elleni vádeljárás második, ítélkező szakaszát. A korábbi jóslatok januárról szóltak, de most már az sem biztos, hogy a Demokrata Párt "esze" nem nyújtja-e el a feszültséget akár egészen az elnökválasztásig.
Az viszont biztos, hogy a február rendkívüli izgalmakkal kezdődik majd. 2-án, vasárnap lesz az év legnézettebb tévéműsora az amerikai futballbajnokság döntője, a Super Bowl. Másnap tartják Iowában az elnökjelölt-állító gyűléseket és ezzel megkezdődik az előválasztási procedúra. A Demokrata Pártnak még tizennégy jelöltje áll a kezdeti 28-ból, a republikánusoknál ketten indulnak Donald Trump ellenében - esélytelenül. Február 4-én, kedden következik az elnök kongresszusi beszéde az unió helyzetéről - politikai beállítottságtól függetlenül megígérhető, hogy senki sem fog rajta unatkozni.
Március 3-án jön a Szuperkedd. Aznap egyszerre tizenhét államban tartanak előválasztást, ami után alighanem világosabban lehet majd látni, ki lesz Trump demokrata párti kihívója. A döntő szót azonban majd csak a július 13-16. között a wisconsini Milwaukee-ban megrendezendő elnökjelölt-állító konvenció mondja ki. A republikánusok augusztus 24-27. között az észak-karolinai Charlotte-ban tartják a maguk előre lefutottnak tekinthető konvencióját. A két helyszín kiválasztása is mutatja, hogy a pártok az ingadozónak tekintett államokra koncentrálnak. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Wisconsin és Észak-Karolina mellett Florida, Michigan és Pennsylvania szavazói fogják eldönteni, ki legyen az Egyesült Államok elnöke. A nagy lélekszámú, ám előre tudhatóan liberális New York és Kalifornia, illetve a konzervatív oldalon fixre vett (bár lassan szorosabbá váló) Texas szavazóit senki sem győzködi.
A legnagyobb kérdés az, marad-e még négy évre Trump. A trend azt mutatja, hogy az újrázó elnököknek jó esélyük van az ismétlésre. Legutóbb George H. W. Bush bukta el az újraválasztást, még 1992-ben. Az ország erős gazdasági teljesítménye is Trump javára szól. A médiában sokat szereplő statisztikus, Nate Silver 2016-ban a választás előtti napokban 20 százalék esélyt mutatott ki Trumpnak, most 40-et. Vagy azért leszünk megdöbbenve, mert újra nyert, vagy azért, milyen simán sikerült megszabadulni tőle.
Két szomszédunk is vízválasztó előtt
2020 keleti és északi szomszédunknál is több lesz választási évnél. Inkább vízválasztó. Tavaly egy pillanatig úgy tűnt, Szlovákia és Románia lehet az a két ország a régióban, ahol modern, a mélyebb európai uniós integráció irányába elkötelezett, liberális zöld pártok végképp lezárhatják a hagyományos pártok korrupcióval nehezített, az európai demokratikus értékekre időnként fittyet hányó korszakát. Csakhogy mindkét országban megállt a látványos szárnyalás, a régiek minden elutasítottságuk ellenére, sokkal jobban bírják a választásokkal járó gyűrődést.
Szlovákiában Zuzana Caputova elképesztő elnökválasztási, és pártja, a Progresszív Szlovákia (PS) EP-választási győzelme után homok került a gépezetbe. 2019 utolsó hónapja már 10 százalékos hátrányban érte a másik eurofil, zöld-liberális erővel, a SPOLU-val koalícióban induló Caputova pártot a kormányzó Smerrel szemben. De nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy az Európai Unió legprimitívebb szélsőjobb, nyugodt szívvel neonácinak nevezhető formációja, a Mi Szlovákiánk Néppárt, a Marián Kotleba nevével fémjelzett ĽSNS, csak néhány tizedre leszakadva a nyakukba liheg úgy, hogy a legfiatalabb szavazói rétegben magasan vezet.
Ilyen körülmények között a február 29-i parlamenti választás igazi vízválasztó: vagy a legsötétebb múlt ismétlődik egy Smer-L’SNS kormánykoalíció révén, vagy elkezdődik a jövő a 28. évét töltő Szlovákiában. A teljes EU számára van tétje a szlovák voksolásnak, hiszen először történhet meg, hogy egy nyíltan újfasiszta párt kormányra kerülhet egy tagállamban.
Romániában parlamenti és helyhatósági választás is lesz, utóbbi júniusban, előbbi nem tudni mikor. November 29-én kellene új törvényhozást választani, de a kisebbségben kormányzó Ludovic Orban és a mögötte álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) igen türelmetlen, márciusra előrehozott választáson szeretné biztosítani többségét. Ám Klaus Johannis fölényes elnökválasztási győzelme távolról sem jelenti azt, hogy a PNL ezt képes lenne megismételni. A Szociáldemokrata Párt (PSD) a köztudatban hozzá kötődő politikai korrupció és annak ellenére, hogy legutóbbi kormányzása 3 éve alatt meghonosította az állandósult kormányválságot, nem írható le, elsősorban vidéki beágyazottsága miatt. Az új, civil gyökerű eurofil, liberális-zöld erő, az USR-PLUS szövetség hasonló helyzetbe került, mint a szlovák PSD-SPOLU, az ellenszert ők sem találják. A PSD-t a közéletből és a politika élvonalából száműzni óhajtó ellenzéki szavazótábor az USR-ben látja Orban liberálisainak potenciális koalíciós partnerét, ám ez halálos ítélet lenne a „román Momentum” számára, saját arculatát és lényegét adná fel.
Ha mind a román, mind a szlovák új pártok elbuknak a választásokon, az igen negatívan hathat ki a teljes régió politikai megújulására.
