Véget értek a század rettenetes 10-es évei, de a következő 10 év még szörnyűbb lehet – mutat rá a kommentár, amely elismeri, hogy azért történtek jó dolgok is az eltelt időszakban. Például a felére csökkent a mélyszegénységben élők száma. Csakhogy közben nem történt semmi az olyan létveszélyek ügyében, mint a klímaváltozás, továbbra is szinte mindennaposak a halálos orvtámadások az USA-ban, de a legrosszabb mégis az, hogy beköszöntött a szabadság lebontásának kora. A politikai közép összeomlik, nyomul a szélsőség. Az egész a véres Arab Tavasszal kezdődött. Nyomában megindult a menekültáradat, amely tetézte a pénzügyi válság utóhatásait Európában, nacionalista-populista felemelkedéshez vezetett.
Orbán Viktor és a PiS révén illiberális vezetés került hatalomra a magyaroknál és a lengyeleknél. Győzött a Brexit, a szélsőjobb nagyot lépett előre szinte minden európai államban. De ez csupán a világméretű irányzat része: szélsőséges demagógok visszaélnek a hatalommal az USA-ban, Brazíliában, Indiában, a Fülöp-szigeteken és másutt is. A jobb erős emberei szétverték a demokráciát az oroszoknál, a törököknél és Egyiptomban. A kínai elnök egyáltalán nem populista, de egyre nagyobb elnyomás jellemzi uralmát és ez beleilleszkedik a demokrácia-ellenes világtrendbe. Az ilyen vezetők arra használják az internetet, hogy hazugságokat terjesszenek és szétverjék az ellenkező véleményeket.
De nem csupán a szabadság porlik szét oly sok helyen, hanem a jogállam is. Maradék állásait védelmezi a háború utáni nemzetközi rend, amely a szabadságot, a békét és a jólétet hirdeti. A szabadság reménye azért nem halt meg, hiszen vannak tiltakozások, Hongkongtól Teheránig. Csak éppen ezek egyáltalán nem hoznak eredményt, és félő, hogy a következő 10 évben megint csak a tisztességtelenség kerekedik felül. Ideértve, hogy akár még újra is választhatják Donald Trumpot. És ahogy Yascha Mounk, a neves politológus kifejtette, a populisták mindig sokkal veszedelmesebbek, ha sikerül másodszor is győzniük az urnáknál.
Az EU-ra is ráillik, amit Putyin, Hszi, de Trump és Erdogan is hirdet, hogy ti. egy egész civilizációt védelmez, és épp ezért országuk több mint nemzetállam. Utóbbitól az unió persze még messze van, bár jelentős szuverén jogokkal rendelkezik, de a tagok azért továbbra is meghatározók a bel-, de még inkább a külpolitikában. Közben azonban egyes vezetők elkezdtek aggódni a civilizáció miatt. Orbán Viktor jó ideje az európai kultúra védelmének állítja be támadásait a menekültek ellen. A Bizottság külön tárcát állított fel a földrész életmódjának megóvására. Emmanuel Macron azt mondja, a 27-eknek egységesen kell fellépniük az európai civilizáció érdekében, különben felmorzsolja azt Kína és Amerika.
A civilizációs államról vallott nézetek eltérőek és ebből még gond lehet. Orbán szemében a kontinens kultúrája a fehér kereszténységet jelenti. Brüsszel igyekszik a polgári értékekre alapozni, a francia elnök pedig Washington és Peking geopolitikai erejére összpontosít, mert hogy az képes aláásni a Felvilágosodás eszményeit. De azért vannak közös pontok a három elképzelésben. Valamennyi defenzív, immár az európai és nem a nyugati értékeket hangsúlyozza. Ugyanakkor könnyen átcsúszhat paranoiába, hiszen a szélsőjobb azzal az összeesküvés elmélettel házal, miszerint az európai civilizációt kiszoríthatják a bevándorlók, vagy az olyan feltörekvő hatalmak, mint Kína. Ezt a megközelítést azután átveszik mérsékelt politikusok, így Macron is, ám ha bevonják a szélsőjobbot az Európai tervbe, az még sokba kerülhet a közös normák szemszögéből.
További egységes jellemző, hogy az európai civilizáció előtérbe helyezése kirekesztő. Nagy a veszély, hogy mindez rossz döntésekhez vezet, hiszen e víziók hívei úgy gondolják, hogy veszélyben van a kontinens léte. Azon kívül ha nem győzik szajkózni az európai értékeket, az sovinizmusba torkolhat. Ha a politikai közép átveszi a szélsőjobbos közhelyeket, akkor ily módon azok alá a populisták alá adhatja a lovat, akiket ki akar szorítani. Az EU egyik legnagyobb vívmánya, hogy megfékezte a nacionalizmust. Ha azt most a civilizációs elmélet durva formájával helyettesítik, az nem sok jó vért szülhet. A civilizációs államok összecsapása tényleg borzalmas lehet, mondaná Huntington.
A populista vezetők a félelemből élnek, így ellenük az az ellenszer, ha segítünk az embereknek, hogy biztonságban érezzék magukat, mert különben világszerte csak még többen mennek lépre az olyanoknak, akik a tömegek legrosszabb ösztöneire játszanak rá. Erre figyelmeztet vendégkommentárjában a Marylandi Egyetem egyik neves pszichológia professzora. Mint írja, számára riasztó a jobboldali populizmus, a nacionalizmus felemelkedése, hogy egyre nagyobb a megosztottság. Pár éven belül jött, látott, győzött Trump, Salvini, Orbán, az Osztrák Szabadságpárt és a lengyel PiS.
A demokrácia veszélyben van, mert az ember már csak olyan, hogy rendre és biztonságra vágyik, amikor úgy véli, hogy küszöbön áll a zűrzavar. Ilyenkor hajlamos beállni a tekintélyelvűség mögé. Ahogyan az 1933-ban történt. Az új felmérések azt tanúsítják, hogy ez ma sincs másként: akik fenyegetve érzik magukat, azok keményebb szabályokat követelnek és Trumpot, illetve Le Pent támogatják. A gazdasági nehézségek szintén felerősítik a vágyat az olyan vezetők iránt, akik hajlandók szembemenni a demokratikus értékekkel. Ezek a politikusok gyors és egyszerű megoldást ígérnek, de mindenek előtt azt, hogy visszatérnek a korábbi, szigorúbb társadalmi rendhez. Közben még rá is erősítenek a fenyegetésekre, hogy még népszerűbbek legyenek.
A megoldás nem az, hogy kézlegyintéssel intézzük el az egzisztenciális félelmeket, kiutat kell találni, főként azok esetében, akik kétkezi munkásként elvesztették állásukat az automatizálás folytán. Más veszélyeket azonban eltúloznak, pl. a migráció kapcsán, de ezek is nagyban hozzájárulnak az autokrata vezér támogatottságához. Ha meg akarunk szabadulni a veszedelmes figuráktól, akkor elsősorban azt kell kiiktatni, ami leginkább vonzóvá teszi őket: a fokozódó fenyegetés mindent átható érzetét.
Az osztrák kormánykoalíció létrejötte után a francia hírügynökség csodagyerekként mutatja be Kurzot, a régi-új kancellárt, akinél azonban e pillanatban nem lehet tudni, hogy kihez húz Európában: Macronhoz vagy Orbánhoz. Az első meglepetést két éve váltotta ki, amikor 31 évesen miniszterelnök lett, most pedig azzal vívta ki a világ bámulatát, hogy a szélsőjobbos FPÖ bukása után képes volt megállapodásra jutni a teljesen más, balos politikát képviselő zöldekkel. Egyébiránt a szeptemberi idő előtti választásokon magához tudta csábítani a csalódott Szabadságpárti szavazók jelentős részét is.
Mindössze 27 éves volt, amikor a jogi egyetemet otthagyta és külügyminiszter lett. Akkoriban nem győzte dicsérni Orbán Viktort és egyetértett azzal, hogy le kell zárni az utat a menekültek előtt a Balkánon. Azt azonban nem lehet állítani, hogy általános elismertségnek örvendene. Egyesek mini-diktátornak tartják, így háttérbe szorította pártját, a konzervatívokat. Elődje azzal vádolja az ÖVP-ben, hogy tekintélyelvű irányba viszi az országot és bűnbakként használja a migránsokat. Csodálói ezzel szemben Marconhoz hasonlítják, ellenfelei azonban inkább egy leendő Orbánt látnak benne. Az igaz, hogy pont annyira megosztóvá vált, mint magyar kollégája, amikor nem volt hajlandó aláírni az ENSZ Migrációs paktumát, korlátozta a juttatásokat a menedékkérők számára és több már intézkedést is hozott ellenük.
Arra azonban gondosan ügyel, nehogy bárki kétségbe vonhassa elkötelezettségét Európa iránt és nagyon vigyáz a nyelvére. Csakhogy szinte soha nem emelte fel szavát az FPÖ rasszista, illetve antiszemita megnyilvánulásai ellen, amikor másfél éven át együtt irányították Ausztriát, és ez zavart keltett külföldön. Az új kabinet élén továbbra is harcolni kíván a bevándorlás ellen, e célra külön minisztériumot hozott létre. Egyesek szerint azonban a furcsa politikai páros precedensként szolgálhat az egész EU számára.
