A várakozásoknak megfelelően Áder János aláírta a társadalombiztosítási rendszer átalakításáról rendelkező törvényt, melynek értelmében nincstelen betegek százezrei maradhatnak ellátás nélkül. A szociális hálón mostantól kezdve tátongó óriási lyuk annak ellenére sem zavarta az államfőt, hogy a Fidesz által bő egy évtizede kikényszerített, úgynevezett „szociális népszavazást” megelőzően az Ádert delegáló párt harsogta leghangosabban a szlogent, miszerint „az egészség nem üzlet”.
Persze ez nem az első, s gyaníthatóan nem is az utolsó pálfordulás, melyet a kormánypárt elkövet. Lehet, hogy a köztársasági elnök önnön illetményének drasztikus megemelését kívánta honorálni Orbán Viktornak a szóban forgó szignóval? Mindenesetre azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a szakmai szervezetek és közéleti személyiségek tiltakozását, Áder sokadszorra is bizonyította függetlenségének hiányát, illetve a kabinethez való feltétlen lojalitását. Miért is kellene csodálkoznunk Nagy Blanka keresetlen szavain, melyeket még a hasonlóan botrányos rabszolgatörvény szentesítését követően intézett a szabad szájú diáklány az államfőhöz?
Az arcpirító kormányzati döntés értelmében egészségbiztosítás nélkül maradó magyar állampolgárok, kiegészülve a Brexit után várhatóan hazaözönlő kormánykritikus fiatalokkal akár a két esztendő múlva esedékes törvényhozási választás eredményét is eldönthetik majd voksaikkal. De legyen ez Orbán Viktor hajléktalanokat vegzáló, kórházakat lerohasztó, semmitlen rászorulókat halálra ítélő, egyszóval: szociálisan érzéketlen garnitúrájának gondja. A „jó király” mítosza hovatovább nem tartható fenn kamerák előtti, megjátszott ájtatoskodással, a kollaboráns klérus cinkos hallgatása pedig, többek között éppen a tb-törvény kapcsán, ma már inkább felháborodást kelt a hazai társadalomban. Dióhéjban talán ennyi október 13-a tanulsága.
A társadalombiztosítási rendszer átalakításának tűzön-vízen való keresztülvitele azonban nem magyar sajátosság. Sőt, beleillik bizonyos újonnan kibontakozó nemzetközi trendekbe. Ma már tudjuk, hogy nem csekély mértékben a baloldali pártok neoliberális fordulata vezetett a populisták megerősödéséhez világszerte. De nemcsak a választópolgárok, hanem a nagytőke is levonta a következtetést az ezredfordulót követő zűrzavarból. Érvényét vesztette tudniillik piacgazdaság és demokrácia szimbiózisának dogmája. Sőt: a szociális kiadások lefaragását, a szegényellenes intézkedések megtételét éppen az autokratikus rendszerek képesek a leghatékonyabban véghezvinni. Gondoljunk a köztársaságpárti Macron nyugdíjreformjára, melyet a francia társadalom rezisztenciája miatt igencsak nehéz átültetni a valóságba!
Budapest azonban nem Párizs, Orbán Viktor pedig remekül megérti magát az oligarchákkal. Fékek és ellensúlyok híján a kormányzati gépezet könyörtelenül érvényesíti a nagytőke érdekeit a legszegényebb hazai rétegek, illetve a középosztály rovására. A jelek szerint Áder János sem hajlandó útját állni ennek az ámokfutásnak. Az Orbán-kabinet által oly sokszor megalázott plebejusok azonban „a lázadás évévé” tehetik 2022-t.
A szerző publicista