Felgyorsultak az események a líbiai polgárháborúban, miután Halifa Haftár tábornok másfél hete mozgósította csapatait Tripoli lerohanására. A tobruki ellenkormány legfőbb hadvezére az április óta tartó ostrom során immár negyedszer adott ki parancsot egy döntő erejű támadásra, ezúttal azonban úgy tűnik, komoly esélye van a főváros bevételére: sajtóbeszámolók szerint Haftár erőinek előrenyomulását nagyjából 1000 jól kiképzett orosz zsoldos segíti. A támadás visszaverésére a Tripoli központú, ENSZ által elismert kormány és azt támogató milíciák is összevonták egységeiket. Számukra létkérdésről van szó: a fővárossal nem csak székhelyüket veszíthetik el, hanem nemzetközi támogatásukat is.
Tripoli aggodalmait jól mutatja Olaszország esete: Itália mindeddig a nyugati országrészt ellenőrző kormány egyik legjelentősebb pártfogója volt, mivel rájuk számított az embercsempészet megállításában, vagyis inkább a lélekvesztőkkel az olasz partok felé induló menedékkérők visszatartásában. Róma azonban az utóbbi időben már egyensúlyozásba kezdett: Luigi Di Maio olasz külügyminiszter múlt héten látogatott Líbiába, ahol nem csak Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnökkel, hanem Haftárral is találkozott, sőt, meg is hívta magához a tábornokot. Di Maio azt mondta, hogy a lépéssel az elakadt békefolyamatot akarja előremozdítani, és a végcél, hogy az Európai Unió közvetítésével tűzszünet jöjjön létre a polgárháború sújtotta országban.
Az EU diplomáciai erőfeszítései azonban mindeddig sikertelennek bizonyultak a líbiai válság kezelésére. Egyrészt azért, mert az Unió nem egységes: Franciaország - a tagállamok közül egyedüliként - kelet-líbiai gazdasági érdekeltségei miatt Haftárt támogatja. Másrészt az európai hatalmak számára komoly kihívást jelent tárgyalóasztalhoz ültetni a konfliktus résztvevőit. Németország már többször is elhalasztotta a Berlinbe tervezett békekonferenciát, pedig a találkozó elsődleges célja csupán annyi lett volna, hogy a Líbiával szembeni fegyverembargó betartására vegye rá a szankciókat rendre figyelmen kívül hagyó külföldi országokat.
Valószínű azonban, hogy ezek a hatalmak - a szembenálló líbiai erőközpontok mecénásai - egymás között fognak megállapodni a rendezéséről. Elsősorban Oroszországnak és Törökországnak kell alkut kötnie. Moszkva ugyan tagadja, de a Kremlhez szorosan köthető Wagner magánhadsereg zsoldosai révén Haftár első számú támogatójának számít, Ankara pedig az elmúlt hetekben mélyítette el viszonyát a tripoli kormánnyal. November végén Szarrádzs átfogó megállapodást írt alá Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Az egyezmény Törökország számára kedvező módon (Görögország és más térségbeli országok kárára) osztja befolyási övezetekre a földközi-tenger keleti medencéjét, valamint szorosabbra fűzi a török-líbiai biztonsági és katonai együttműködést. Erdogan ennek kapcsán azt nyilatkozta: országa bármilyen segítséget kész megadni, akár csapatokat is küld Líbia legitim vezetőjének, vagyis Szarrádzsnak. A szorongatott helyzetben lévő tripoli kormány pedig már múlt csütörtökön kérte az ígért segítséget
A török hadsereg beavatkozása ennek ellenére inkább elméleti lehetőségnek tűnik: esélyes, hogy
Erdogan csak blöffölt, hogy javítsa alkupozicíóját Putyinnal szemben a január 8-án esedékes találkozójuk előtt. A tárgyaláson várhatóan napirendre kerül Líbia mellett Szíria is, ahol a két ország ugyancsak ellentétes oldalakat támogat és az elmúlt napokban szintén fokozódtak a harcok.
