A miniszterelnök szíves közlése szerint Magyarországon sajtószabadság van, cenzúra pedig nincs. Szívesen vitatkoznánk vele a saját szakmánk szemszögéből – kár, hogy már vagy tíz éve nem mer leülni valódi újságíróval egy interjúra –, de ezúttal inkább azt a kérdést tesszük föl, hogy ha nincs cenzúra, akkor mi szükség van vajon cenzúrahivatalra. Konkrétan a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsára gondolunk, arra a szervre, amely teljhatalommal rendelkezik a médiafrekvenciák elosztásában, és amelynek összetétele annyira fontos Orbán Viktornak, hogy 2010 óta kizárólag a Fidesz által jelölt, általuk lekötelezett embereket enged a közelébe. És azért gondolunk most éppen rájuk, mert néhány óra múlva, éjfélkor elnémul az ország egyik legnagyobb múltú, éppen negyedszázados közösségi rádiója, mégpedig az említett Médiatanács szíves közreműködése nyomán.
Hogy szereti-e a kormány a Civil rádiót, azon nem sokat kell gondolkoznunk: számtalan tanújelét adta az elmúlt kilenc évben, hogy egyetlen olyan médiaterméket sem szeret, világnézettől és párttállástól függetlenül, amit nem Rogán Antal (vagy legalább Kocsis Máté) szerkeszt. De helyesebb talán, ha a saját érzéseink helyett a – mint fentebb láttuk, a létét együl Orbánnak köszönhető – Médiatanács eddigi döntési gyakorlatából indulunk ki. A nagy méltóságú testület, amely „ellenőrzi és biztosítja a sajtószabadság érvényesülését”, nem látott problémát abban, hogy az Origót a Telekom a Matolcsy-családnak adta el (nyilván a sajtószabadság biztosítása érdekében); hogy egy osztrák tulajdonos átlátszóan hamis érveléssel, törvénysértő módon bezárta a Népszabadságot; hogy az összes megye lap Mészáros Lőrinchez került – és azóta, ahogy például a Borkai-ügyben láttuk, a köztájékoztatás helyett a Fidesz mindenkori politikai érdekének szolgálatát tekinti a feladatának –; hogy a közmédiába akkor kerülhetnek be ellenzéki politikusok, ha bemásznak a kerítésen, vagy esetleg, ha valamilyen módszerrel sikerül fotót szerezni az altestükről; és hogy a teljes magyar sajtó kétharmada egy állami pénzből kitartott, közvetlenül a kormánypárthoz bekötött alapítványhoz került. Mindez nem gond, nem sérti a sokszínű és pártatlan tájékoztatást, tehát nem igényli a Médiatanács közbelépését – az olyan skandalumok ellen viszont a teljes hatalmával és szigorával fel kell lépnie a grémiumnak (a létező legdurvább szankcióval, a frekvencia elvételével), amikor kiderül, hogy egy közösségi rádió néhány százaléknyit eltér(hetet)t, ha jól értjük, a számára előírt magyarzene-sugázási reguláktól.
Amennyiben egy állami hatóság a saját jogosítványait az egyik politikai párt hangjának fölerősítésére, és az összes többi hang elhalkítására használja föl, azt teljes joggal nevezzük cenzúrahivatalnak, akkor is, ha a bejáratnál a táblára más van kiírva. Akik pedig a hatályos magyar jog szerint is törvényellenes állami cenzúrában részt vesznek, bárhány évre szóljon is a kinevezésük, el fogják nyerni a méltó büntetésüket – akkor is, ha meg kell várni hozzá a következő kormányváltást.