A lengyel, a magyar és a cseh vezető összecsapott nyugati kollégáival a brüsszeli EU-csúcs első napján a 2050-re meghirdetett klímasemlegesség ügyében. A három állam pénzt akar, hogy átállítsa energiaiparát, miközben abban nagy szerepet szán az atomreaktoroknak. A tudósítás, amely még a megállapodás előtt készült, kiemeli: a holtpont éppen egy nappal azután állt be, hogy a Bizottság közzétette 100-milliárd eurós tervét, rámutatva, hogy az olyan jelentőségű a légkör védelme szempontjából, mint egykor a holdra szállás volt az űrkutatásban. De kudarc volna Ursula von der Leyen számára, ha elképzelése mindjárt az első akadályon elbukna.
A hangot Orbán Viktor adta meg, aki azt sürgette, hogy a kevésbé tehetős keleti tagok kapjanak nagyvonalú és pontos anyagi biztosítékokat, hogy be tudják zárni a jelenleg még igen fontos szénerőműveket. De utána leginkább mégis a lengyelek és a csehek feküdtek keresztbe. Ausztria, Németország és Luxemburg élesen ellenzi Prága szándékát, hogy újabb nukleáris blokkokat építsen. Varsó amellett kardoskodott, hogy az üvegházhatás elleni erőfeszítések miatt nem kurtítsák meg az új tagok felzárkóztatására szánt alapokat. Magyarország esetében az energiatermelés egyharmada származik Paksról, szénből kevesebb, mint 15 %, de a kormány célja az, hogy 2030-ra lehúzzák a rolót ez utóbbi létesítmények és a szükségletet atom- és gázerőművekből, valamint megújuló forrásokból és importból fedezzék.
Viszont a következő hosszú távú költségvetés kapcsán aligha vergődnek zöld ágra a résztvevők. A luxemburgi kormányfő ezt úgy érzékeltette, hogy egyesek kevesebbet akarnak fizetni, mások többet szeretnének kapni, megint mások új dolgokat javasolnak. Ebből pedig csak nehezen jön ki elfogadható eredmény.
A vezércikk nem győzi dicsérni, hogy az EU a klíma megmentéséért folyó harc élére áll a világban, ám arra figyelmeztet, hogy sokan még egyáltalán nem mérték fel, mekkora költségekkel jár is ez, márpedig a populisták csak a tömegméretű felháborodásra várnak, ami akkor következik be, ha a kiadásokat nem egyenletesen osztják el. Mindenesetre eddig senki más nem hirdetett ilyen átfogó programot. A karbonsemlegességhez teljes egészében át kell alakítani a gazdaságokat. Hogy ezt elérjék, ahhoz be kell vetni minden politikai eszközt, anyagilag pedig apait, anyait. Ám fennáll a veszély, hogy az unión belül kiéleződnek a társadalmi, politikai és földrajzi ellentétek, noha abban minden tagállam egyetért, hogy cselekedni kell.
Egy sor kulcskérdés még tisztázatlan. A lengyel, a magyar és a cseh kormány azon van, hogy nagyvonalú támogatást kapjon e célokhoz a következő költségvetésben, mielőtt teljes mértékben vállalja a közös tervet az üvegházhatás visszaszorítására. Ugyanakkor nagy ellenállás várható az unió kereskedelmi partnerei részéről, hiszen a nemzetközi hajózásban és repülésben is le kell nyomni a kibocsátási normákat. De az intézkedések nagyban érintik a közösség importját is, ha a származási országok nem tesznek eleget a levegőszennyezés ellen. Hogy az EU meg akarja menteni a Földet, az dicséretes. De sokkal nehezebb lesz megcsinálni, mint a holdra szállást.
A lap szerint még csak kezdeti stádiumban van a jogállami eljárás Magyarország és Lengyelország ellen, de egy sor főváros, köztük Berlin és Párizs igen visszafogott ez ügyben. Márpedig ez arra utal, hogy nem egykönnyen megy majd az átállás a következő szakaszra, ahol már felvetődik a konkrét szankciók lehetősége, ideértve a szavazati jog felfüggesztését. Ám most olyan viták jönnek, így a klímáról, a költségvetésről, a migrációról, ahol egyhangú döntés szükségeltetik és senki sem akarja bonyolítani a helyzetet, még akkor sem, ha Ursula von der Leyen a hírek szerint pártolja, hogy kapcsolják össze a jogállam betartását, illetve a brüsszeli támogatásokat. A Bizottság azonban egyelőre csupán ott tart, hogy évente készülne jelentés a tagállamokról az ügyben, mennyire tartják tiszteletben azok a közös értékeket, illetve szabadságjogokat. Ily módon le lehet higgasztani a kedélyeket, ám az EP pontos határidőket és igazi döntéseket sürget.
FT
A kelet-európai államok azt hangsúlyozzák, hogy nehéz addig egyértelműen beállni a nagy ívű klímacélok mögé, amíg teljesen bizonytalan az unió következő hétéves költségvetése. A lengyelek azt akarják kivívni, hogy ne csökkenjen se a kohéziós, se az agrártámogatások összege. Arra hivatkoznak, hogy mindkét terület alapvető a klímasemlegesség eléréséhez. Ugyanezt állítják a magyarok és a csehek is. Ám egy EU diplomata szerint ha eleget tesznek ezeknek az igényeknek, akkor Pandora szelencéje nyílik meg, mert más tagok is igyekeznek majd keresztülvinni saját követeléseiket, noha még egyelőre teljesen kialakulatlanok a következő büdzsé keretei.
A hírügynökség állandó külpolitikai szemleírója igazat ad Magyarországnak és Lengyelországnak, amiért azok tartanak a most induló uniós zöld megállapodástól. Leonyid Bersidszkij szerint ugyan a két állam fenntartásait lehet cinikus játszmának tekinteni, amivel több pénzt igyekeznek kipréselni Brüsszelből, és van is valami ebben a megközelítésben. De el kell ismerni, hogy a két kormánynak tényleg határozott garanciákat kell kapnia von der Leyentől, vagyis hogy valóban számíthatnak a többiek pénzügyi támogatására, amikor energiaiparuk szerkezetét kell alapvetően módosítaniuk. Enélkül nem lesz semmi a klímasemlegességből, még akkor sem, ha Budapest és Varsó bevállalja a közös célokat.
Merthogy a V4-ek sokkal hátrányosabb helyzetből indulnak, mint a többiek. Ők bizonyos ételemben feláldozták a környezetvédelmet, hogy gyorsabban zárkózzanak fel a nyugati életszínvonalhoz. De még messze vannak attól, miközben a természet megóvására sokkal kevesebbet költenek, mint a tehetős partnerek. Viszont jóval többet kell beruházniuk ilyen célokra, mint a gazdagabb nyugati szomszédoknak. Ellenben most jött el az idő, hogy merjenek alkudozni Brüsszellel. Közülük a legvagányabb, Orbán 150 milliárd eurót szeretne, hogy országa klíma semleges lehessen. Nem kezelhetetlenül sok.
Ám a magyar, cseh és lengyel vezetés attól fél, hogy az EU a végén csak átcímkézi a forrásokat, azaz az egyik bugyorból a másikba teszi át a pénzeket, és nem dob be több forrást. Von der Leyen 100 milliárdot kíván előirányozni a legrosszabb helyzetben lévő körzetek és ágazatok javára. 30 évre elosztva, ez azonban sokkal kevesebb, mint amennyit a lengyelek megcéloztak. Így viszont, konkrétumok híján, ezeknek az államoknak nem akaródzik csatlakozni a karbon semlegességhez. Hiszen saját zsebből nem tudják finanszírozni az átállást. Viszont szorult helyzetben vannak, mivel meg kell mutatniuk nacionalista választóiknak, miért is jó azoknak a zöld egyezség. Ha beadják a derekukat, az sem hozza közelebb a 2050-es cél elérését, mintha bekeményítenek.
Azaz von der Leyen szempontjából tanácsosabb volna mérsékelni az erőfeszítéseket, amíg nincsenek meg a költségvetés részletei. Többet ér a gondos tervezés és tárgyalás, mint egy hangos politikai nyilatkozat.
„A szélsőjobb ma” c. új könyvében Cas Mudde azt mutatja be, hogy a szélsőjobbos populizmus miként nyomult be a politikai fő áramába, ideértve Donald Trumpot, az indiai elnököt, valamint Orbán Viktort. A Georgia-i Egyetem politológia professzora a nacionalista, reakciós demagógia vezető szakértőjeként az utóbbi csaknem 20 év kulcseseményeit tekinti át. Napjainkban a négy legnagyobb demokrácia közül háromban, Indiában, az USÁ-ban és Brazíliában jelenleg szélsőjobbos populisták kormányoznak. Mint ahogy az EU-tag lengyeleknél és magyaroknál is. De lehet, hogy hamarosan csatlakoznak hozzájuk az olaszok is, Salvinival az élen.
Napjainkban a jelenségben az a riasztó, hogy a Nyugat olyan részein sikeres, amelyekről senki nem gondolta volna, illetve hogy milyen sebességgel válnak elfogadottá az ilyen politikusok. Az efféle pártok gerjesztik a nacionalista, bevándorlás-ellenes érzelmeket, több képviselői helyet, illetve kormányzati tisztséget szereznek meg, mint bármikor korábban a 2. világháború óta. Ők diktálnak a politikának, kényszerítik a megalkuvó hagyományos riválisokat, hogy vegyék át a radikálisok gondolatait, nyelvezetét. A régi, bejáratott pártok sorra megváltoznak az erős emberek hatására.
Trump, Orbán és Bolsonaro lehúzta a mocsokba saját pártját. De azt látni, hogy a szélsőjobb behatolt a politika fő áramlatába, illetve a konzervatív fő áram egy része szélsőjobbos lett. Ám Mudde biztos abban, hogy a radikális jobbos populisták hiába törnek előre, nem valószínű, hogy ez a politikai rendszer alapvető átalakulásához vezet. De aki borúlátóbb, az megkérdőjelezheti ezt a tételt, ha azt vesszük, hogy a magyar miniszterelnök villámgyorsan tekintélyelvű államot épít ki.
A szerző a szélsőjobbot két alcsoportra osztja: szélsőségesekre és radikálisokra, de nézeteik gyökeresen különböznek. Sokat profitáltak a szeptember 11-i támadásból, a pénzügyi válságból és a migránshullámból. Viszont a mű nem foglalkozik azzal, hogy a közösségi média milyen alapvető volt ezeknek az erőknek a felemelkedésében. De ábrázolja, hogy ez már a 4. hullám a szélsőjobb felemelkedésében a nácizmus bukása óta. Úgy hogy ha ez így megy tovább, az 5. hullám igencsak aggasztó lesz.
Fareed Zakaria arra hívja fel a figyelmet, hogy a világban nagy nyomás nehezedik a szabadságra és a jogra, az USÁ-ban zajló alkotmányos vádemelési eljárást ennek fényében kell nézni. Az elemző, aki évtizedekkel ezelőtt megalkotta az illiberális demokrácia fogalmát, aggasztónak nevezi az általános irányvonalat, hiszen egy sor országban támadják az alkotmányt, az intézményeket, normákat és értékeket, amelyek erőt és értelmet adnak a demokráciának. E hét eseménye, hogy Orbán Viktor, az illiberális demokrácia leplezetlen bajnoka, olyan törvényeket terjesztett elő, amelyek megnehezítik az ellenzéki képviselők számára az összefogást és azt, hogy tiltakozzanak bizonyos jogszabályok meghozatala ellen. Korlátozni igyekszik a helyi önkormányzatok jogkörét is, miután pártja októberben súlyos vereséget szenvedett.
Izrael, amely azzal büszkélkedik, hogy stabil demokrácia a diktatúrák tengerében, a jelek szerint megbénult, megosztott és egy év alatt már a 3. választás felé tart. De még ennél is rosszabb, hogy Benjámín Netanjahu igen aljas támadást indított az igazságszolgáltatás ellen, noha csupán azt történt, hogy a főügyész, akit egyébként pártjának tagjaként a miniszterelnök nevezett ki, követte azt, amit a jogszabályok előírnak számára a kormányfő elleni anyagi visszaélések vádja kapcsán. De az is idetartozik, hogy a Nobel békedíjas egykori demokrácia-párti ellenzéki, Mianmar vezetője a Nemzetközi Bíróság előtt cáfolja a rohingyák elleni népirtás vádját.
Mindenütt azt látni, hogy szorul vissza a demokrácia. Ebbe beletartozik az is, ami jelenleg az Egyesült Államokban zajlik. Az elnök ellen egyértelműek a bizonyítékok, mármint hogy Ukrajnában visszaélt jogkörével és hivatalát személyes érdekei előmozdítására használta. Ám az államügyész úgy látja, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ő és Trump egyfolytában nekirontanak a Külügynek, a hírszerzésnek, az igazságügyi tárcának. Az is egészen példátlan, hogy a Fehér Ház gazdája nem tesz eleget a kongresszusi idézésnek és nem ad ki a vizsgáló bizottság által kért dokumentumokat. Ha a világban meggyengülnek a demokrácia és a jog intézményeit, akkor végképp szétszakad a társadalom kirojtosodott demokratikus szövete.
Trumppal az a baj Közép- és Kelet-Európában, hogy olyan vezetőket támogat, akik segíthetik az újraválasztását és ez felülírta az amerikai érdekeket a térségben, mutat rá a kommentár. Az USA korábban a jogállam és olyan kormányok ellen állt ki a régióban, amelyek harcoltak a korrupció ellen. A washingtoni Külügyminisztérium illetékese szerint Oroszország eszköznek tekinti a korrupciót ezekben az államokban, hogy elérje céljait. Vagyis amikor az Egyesült Államok felveszi a kesztyűt a kleptokrata kultúrával szemben, akkor nem egyszerűen magasztos humanitárius szempontokat követ, hanem azt, amit a saját nemzetbiztonsága diktál.
A korábbi szovjet csatlós országokban a hatalmon lévő politikusok oly módon szilárdították meg hatalmukat, hogy az a szocialista időket idézi. Az autokraták pontosan tudják, hogy az elvileg független intézmények, mint a bíróságok és az ügységek kulcsfontosságúak uralmuk fenntartásához. Lásd, hogy Lengyelország és Magyarország igyekszik eltávolítani azokat a bírákat, akik nem igazodnak a kormánypárt vonalához. Több amerikai nagykövet is próbálta segíteni a harcot az urambátyám-rendszer ellen, ám a Fehér Ház alávágott nekik. És nem elég, hogy Trump menesztette a kijevi képviselet vezetőjét, aki pontosan ezt az irányzatot képviselte, még fogadta is Orbán Viktort, noha a nemzetbiztonsági tanácsadók berzenkedtek ellene. Ugyanis nem szerették volna, ha ilyen megtiszteltetésben részesül egy korrupt államférfi, akit ráadásul szoros kapcsolatok fűznek a Kremlhez.
Amit az elnök csinál, az szégyenletes a vesztegetések, kenőpénzek, csalások ellen küzdő aktivisták számára Európa keleti felén, mert ők a rendszerváltás óta támaszkodhatnak Amerikára, és most azt látják, hogy a jogrendszert politikai célokra használják fel. A tengerentúlon azonban szintén azt tapasztalni, hogy a legfőbb államügyész az elnök javára hajlítja a törvényeket és azt gondolja, hogy amit Trump csinál, az egyszerűen nem lehet rossz.
Párizs újra felfedezi Közép-Európát, mert most cirógatni kell a térséget, csak éppen úgy tűnik, későn szánta el magát erre a feladatra – írja a lap volt főszerkesztője. Sylvie Kauffman szerint Emmanuel Macron egyoldalú kezdeményezései zavart keltettek az EU-ban, ezért most azon dolgozik, hogy összeragassza Berlinnel a széttört cserépedény darabjait és újra felfedezze az elhanyagolt régiót. A németek mindenesetre határozottan értésre adták, hogy őket nem lehet kihagyni semmiből, ami a volt szocialista országok tájékán történik, miután a francia államfő közeledni próbál Moszkvához. Párizsban azt mondják, ők csak igyekeztek felrázni a német vezetést, hát, ez sikerült is.
A németeknek igen fontos a földrész keleti része, a lengyelek és a baltiak feje fölött nem szeretnének szorosabb kapcsolatokat az oroszokkal. A franciák szemszögéből hátrányos, hogy cipelniük kell a terhet, tehát hogy túlságosan is belesüppedtek a maguk latin világába és a régió megmaradt Berlin hátsó udvarának. Arról nem beszélve, hogy errefelé arrogáns kép alakult ki Franciaországról és annak államfőjéről. Mindenesetre Párizs megindította a bekerítési hadműveletet, mégpedig a legkevésbé ellenséges terepen, Csehországban. Ugyanakkor minden látszat ellenére, a visegrádiak egyáltalán nem egységesek a Kreml megítélésében.
Orbánnal Marcon már egy lépéssel előbbre tart, mint a többiekkel, hiszen jó két hónapja fogadta és három órán át négyszemközt tanácskozott vele. Az eszmecsere bizonyosan lenyűgöző volt, de nem tudni, miről szólt. A vendég korábban a populista ellentábor megtestesülésének számított a macronizmussal szemben, ám igen jó a viszonya Moszkvával, támogatja az európai hadsereget és a földrészről kíván fegyvereket venni. Egy régiós diplomata kiemeli, hogy a térségből még senki másnak nem volt része ehhez fogható ebédben az Elysée-palotában. Az elnök számára Lengyelország a fő akadály, hogy közeledni tudjon Putyinhoz.
