Régi magyar bajok újabb adaléka a hír, amit Szijjártó Péter külügyminiszter jelentett be a Fidelitas múlt hétvégi kongresszusán: megkezdik a diplomaták továbbképzését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a külügyben pedig csak az kaphat állást, aki túlesett ezen.
Nem volna ezzel semmi baj. A franciáknál, a briteknél is találunk példát, milyen következetesen képezik ki azt a hivatalnokgárdát, az egymást követő generációkat, amelyek aztán megbízható alapossággal szolgálják ki szakmailag az állam mindenkori politikai vezetését. A gond "csak" az, amit Balázs Péter volt külügyminiszter elegánsan úgy fogalmazott meg lapunknak: "a külügy a saját szája íze szerint képzi majd az embereket". Mi fogalmazhatunk durvábban is: attól tartunk, hogy a Fidesz saját mamelukjainak, pártszolgáinak pallérozására és bebetonozására készül. A politikai szempontú kiválasztás következményeiről pedig nemcsak a magyar történelem tudna mesélni, hanem az a Külügyminisztérium is, ahol nem pusztán a szocialista Kovács László után takarítottak ki a fideszes utódok, hanem több fordulóban önmaguk után is. Addig, amíg csak a szinte üres szobák maradtak, és amíg már alig akad karrierdiplomata a követségek élére, vagy oroszul, spanyolul, illetve más "hiánynyelveken" beszélő referens.
Az ország mai állapotát elnézve a messze végtelenben sejlik fel az, ami a francia, brit gyakorlatot megkérdőjelezhetetlenné teszi: a közigazgatási szakembergárda a nemzet, az ország általános érdekében érinthetetlen, hatalomváltáskor személycserék csak a legfelső politikai posztokon történhetnek, a beosztottak a helyükön maradnak. Így lesz folytonos a szakértelem is és az állam zökkenőmentes működése is. Ám errefelé a politikai hülyeség uralja az országot, nem csoda, hogy a külügyet is elönti a félelem, ha kell, ha nem.
Persze mit várhatunk el ott, ahol a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését segíti a kormány a képzést és hangszervásárlást támogató programmal?
Lánc, lánc, eszterlánc... Megszakítja-e valamikor valaki?