Magyarország szinte vita nélkül több száz milliárdos bírságot vállalt be az uniós operatív programmal kapcsolatos korrupció, a rendszerszintű visszaélések és más szabálytalanságok miatt. A kormányzat eleve számol azzal, hogy meg fognak bennünket büntetni?
Azt, hogy mivel kalkuláltak, tőlük kellene megkérdezni. De szerintem inkább arról lehet szó, hogy sokáig arra számítottak, hogy szinte bármit meg lehet csinálni, és az Európai Unió szemet huny efelett. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusra vonatkozóan 400 milliárdos korrekcióról szólnak a hírek a rendszerszintű visszaélések miatt. Ha a magyar adófizetők pénzéből már megelőlegezett költségvetési forrást nem utalja át az unió – ezt nevezi a köznyelv „büntetésnek” – az kétségtelen változás a korábbiakhoz képest, mert a tényleges forrásvesztés ebben a ciklusban eddig minimális volt. A probléma az, hogy az adófizetők pénzéből történik a büntetés megfizetése. Az állam ezt elvileg átháríthatná a korrupciót elkövetőkre, de Magyarországon ez nem életszerű, mert ebben az esetben a büntetés minden bizonnyal a kormányhoz közelálló személyekre és vállalatokra szállna.
Van-e valami egyedi sajátossága a magyarországi korrupciónak?
- Magyarországon a korrupció végletesen központosított. Az állami korrupció lényege az erőforrásoknak különféle eszközökkel történő újraosztása, az új elit megteremtése, és a kormányközeli szereplők jutalmazása, helyzetbe hozása. Bizonyos csoportoktól az állam törvényi eszközzel elveszi vagy megvásárolja a vagyont, amit a kormány más csoportoknak ad oda. Mindez sokszor intézményesülten történik. A közpénzszivattyúk révén a jogállami normák megsértésével az adófizetők pénze magánvagyonná lényegül át. Az ideológia mindehhez a nemzeti tőkés- és középosztály létrehozatala, ezért mondják a kormánypárti ideológusok, hogy amit mi korrupciónak nevezünk, az a rendszer lényege. Valójában persze azt látjuk, hogy nagyon is hiányzik a magyar társadalomból az erős és gyarapodó középosztály és pláne a polgárság, mindenekelőtt szellemi értelemben. Inkább felduzzasztott és folytonosan megfelelni vágyó kliens-rétegről beszélhetünk.
Mennyiben állandó ez a kör?
A rendszer nem statikus, mozgásban van, egyesek bekerülnek a pixisbe, mások meg kipörögnek. Magyarországon egy a demokrácia és a diktatúra közötti hibrid rendszer, gazdasági szempontból pedig haveri államkapitalizmus alakult ki. Nagyon nyugtalanító, hogy el- illetve visszajutottunk oda, hogy számos alrendszerben és a gazdaság egyes szegmenseiben a lojalitás felülírja a teljesítményelvet. A politikai és a gazdasági erőforrások szinte teljes monopolizációjára tett kísérletnek vagyunk tanúi. A közszereplők, közhatalmat gyakorlók családtagjainak, haverjainak jóval több esélyük van arra, hogy megrendeléseket, jó állásokat kapjanak.
Az az emberek benyomása, hogy ez a haveri kör mindenütt fellelhető. Valóban helytálló ez a következtetés?
Azt nem állítanám, hogy mindenhol, a gazdaságnak vannak olyan szegmensei van, amelyek piaci alapon működnek. Becslésem szerint a piaci mechanizmusok alól teljesen kivont, korrupcióval terhelt erőforrás-újraelosztás a privát gazdaságnak az 5-10 százalékát érinti, főleg azt a részt, amelynek valamilyen kapcsolódása van az államhoz. Persze, a lojalitás, a vélt vagy valós megfelelési kényszer – például az, hogy tartózkodnak a kormány mindennemű, így szakpolitikai bírálatától is – a gazdaságnak ennél sokkal nagyobb részére jellemző, ideértve a multinacionális cégeket is.
A közbeszerzéseknél sem rosszabb a helyzet?
A közbeszerzési rendszer nagyon durván kitett a korrupciónak, a Transparecy becslései szerint a pályázatoknak mintegy 60-70 százalékát szövi át valamilyen szinten a korrupció, ami átlagosan legalább 25-30 százalékos túlárazáshoz vezet, beleértve az uniós pályázatokat is. A verseny nélküli, egyajánlatos közbeszerzések aránya ma már 42 százalék, ami a korrupciós kockázatok igen magas, az uniós átlagot jóval meghaladó szintjéről árulkodik.
Mennyiben mondható egyedinek a magyar klientúraépítés?
Mészáros Lőrinc gazdagodása kirívó eset; nemcsak a régiónkban, hanem talán a világon sincs példa ilyen gyors ütemű vagyongyarapodásra. Mellette van még 4-5 olyan, a kormányfőhöz közeli oligarcha, aki a közbeszerzéseknek mintegy harmadát kaparintja meg. A legbelső mag kevés emberből áll. A rendszer haszonélvezőinek köre azonban nem áll meg itt, hanem bőven továbbgyűrűzik. Ez úgy lehetséges, hogy rövid távon legalábbis, a gazdaság stabilan működik, az uniós pénzek és a világgazdasági konjunktúra egyelőre még táplálják a növekedést. Ráadásul, a magyarországi "perverz újraelosztás" következtében a jövedelmek a szegényebbektől áramlanak a gazdagabbak felé, amit a kormány különféle módszerekkel ér el.
A centralizált állam országa lettünk?
Régóta mondjuk, hogy az a fajta hatalomközpontosítás, ami Magyarországon kiépült, a világban nem, de az Európai Unióban szélsőségesen egyedinek mondható. Sehol az Európai Unióban nincs ekkora hatalma a kormánynak, az államnak, végső soron egy embernek, a kormányfőnek. Nálunk ott is a piramiselv uralkodik, ahol annak semmi helye nem lenne. Miután az állami rendszerből kiiktatták a fékeket és ellensúlyokat, biztosítva lényegében a kormány teljhatalmát, az oligarchák, ideértve a kormányfő környezetét és családtagjait, fontos gazdasági pozíciókat foglalnak el. Az állam foglyul ejtésének ez a módja, angol kifejezéssel a state capture valamelyest különbözik például a cseh esettől. Nálunk a politika ejtette foglyul az államot, közpénzből gazdagítva a klientúrát. Csehországban ugyanakkor egy korábban meggazdagodott oligarcha, Andrej Babis vásárolta be magát a közhatalomba, megkaparintva a kormányfői posztot. Az uniós pénzek rendszerszintű kicsatornázása ugyan hasonló, de a cseh esetben még közvetlenebb az összeférhetetlenség: az Európai uniótól kapott pénzeket a – papíron is – saját vállalkozásai felé csatornázza ki a cseh miniszterelnök.
Az úgynevezett "kis korrupció" milyen mértékben található meg nálunk?
Attól függ, mit tekintünk „kicsinek”. Számos utcai korrupciós forma, mindenekelőtt a rendőrségi vesztegetés terén mindenképpen van előrelépés. A pozitívumokhoz tartozik az is, hogy van fehéredés a gazdaságban, az online pénztárgépeknek köszönhetően kevesebb a számla nélküli kifizetés, és több az adóbevétel. Az önkormányzati ügyintézés, a kormányablak-rendszer is hozott némi javulást. Mindemellett viszont tapasztalataink azt mutatják, hogy a települések egy részében szinte feudális viszonyok uralkodnak, a formális struktúrákat felülírják az informálisak, és a közberuházások velejéig korruptak. A létező helyi piramisok – amelyek részben az országos piramis leképeződései – a jogállamiság, a demokrácia és a piacgazdaság normáival éppen ellentétesen működnek. Nagyon nehéz dolguk lesz az őszi választások után hivatalba lépett új önkormányzati vezetőknek, hiszen egyszerre kell megküzdeniük az országos politikai ellenszéllel, az őket pozícióba emelő koalíció törékenységével és az évszázados magyar hagyományokkal, a mindent eluraló informális, átláthatatlan, urambátyám világgal.
Hogyan lehet, lehet-e ezen egyáltalán változtatni?
Nyilván lehet, de nagyon nagy erőfeszítést igényel. A változás két oldalról kell, hogy jöjjön: egyfelől a közhatalmat gyakorlóknak példát kell mutatniuk, másfelől az emberekben is meg kellene érlelődnie annak szükségességének, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Ha a két feltétel közül az egyik hiányzik, a legjobb törekvések is zátonyra futhatnak.
Az új fővárosi vezetés már meg is tette az első lépést és elfogadta az „Ez a minimum!” programot.
A K-Monitorral és az Átlátszóval együtt készítettük el az „Ez a minimum!” programot, amely az önkormányzatok átláthatóságának növelését célozza. Ez az első lépés ahhoz, hogy a korrupciót vissza lehessen szorítani. A fővárosi közgyűlés ezt a javaslatcsomagot, amelynek alapján konkrét szabályzatokat, rendeleteket kell még alkotni, egyhangúlag elfogadta, beleértve a fideszes polgármestereket is. A három civil szervezet mintarendeletek készítésével is segíti az önkormányzatokat. Azt, hogy idáig eljutottunk, mi komoly sikerként értékeljük, amelyben Ligeti Miklósnak, jogi igazgatónknak nagy szerepe van.
Az emberek ebből mit fognak érzékelni?
Például azt, hogy minden közbeszerzési szerződésnek meg kell jelennie az önkormányzat honlapján. A költségvetést is jól kezelhető módon, vizualizálva kell megjeleníteni, és felkerülnek a honlapra az önkormányzati tisztségviselők vagyonnyilatkozatai is.
A megfelelő szabályzatok mellett ritkán beszélünk az emberi tényezőről.
Önmagában a szabályalkotás még nem tesz csodát, kell hozzá a prudens végrehajtó is, aki tényleg az átlátható viszonyok megteremtésében és nem pedig a mutyi fennmaradásában érdekelt. Csak egy példa: a közbeszerzések magyarországi szabályozása megfelel az uniós normáknak. Mégis, a rendszerszintű korrupciónak ez önmagában nem igazán szab gátat, a kiskapukat megkeresve játsszák ki a jogszabályokat. Az sem ritkaság, hogy az idők során annyira letarolták a piacot, hogy csak a kormányhoz lojális cégek maradtak egy-egy ágazatban, így több esetben a rendszer megcinkelésére már nincs is szükség.
Mintha az állami ellenőrzés is gyakran idomulna a kormány politikájához.
Egy olyan országban, ahol majdnem minden intézményt, és az ellenőrző szerveket is a végrehajtó hatalom uralja, ott nem is lehet megfelelő az ellenőrzés. Ennek a kormánynak sikerült kiölnie azt a nyugati alapelvet a magyar gyakorlatból, hogy az állam a hatalommegosztás alapján működjön.
Az ennek ellenére mégis feltárt visszásságoknak milyen következményei vannak?
Ilyen mértékű következménynélküliség a korrupciót illetően az Európai Unióban nem nagyon jellemző, még a régiós országokra sem. Mostanában talán a rendőrség és az ügyészség egy-két esetben aktívabbnak mutatkozott a kormányhoz közelálló szereplők korrupciós ügyeiben, de korábban szinte minden ilyen eljárást blokkoltak. De az is tény, hogy a feltárt és nyilvánosságot kapott korrupciós botrányok nem mozgattak meg tömegeket, nem úgy, mint Prágában, ahol a minap 300 ezren tüntettek Andrej Babis kormányfő lemondását követelve. Nálunk az emberek belefásultak a korrupciós botrányokba. Egy Eurobarometer kutatás szerint a korrupció toleranciaszintje nálunk a legnagyobb az EU-ban. A TI egyik felmérése arra világít rá, hogy a régiótól lemaradva a lakosságnak mindössze az ötöde jelentené a korrupciót. Sokan gondolják, hogy hiába tennék szóvá a korrupciót, úgysem történne semmi. Mások meg félnek, ha „túl aktívak” lesznek, még nekik eshet bajuk. Ne szólj szám, nem fáj fejem, gondolja az átlagmagyar. És nem véletlenül. Hiszen amikor Horváth András volt NAV-dolgozó az állítólagos áfa-csalásokról tett bejelentést, akkor a hatóságok ellene indítottak eljárást titoksértés miatt, s nem a bejelentett visszásságot kívánták kezdték kivizsgálni.
A fiatalabb generációra is a beletörődés és a pesszimizmus jellemző?
- A magyar fiatalok – bár elkeserítő, hogy túlnyomó többségük szerint korrupció nélkül nem lehet érvényesülni az országban – az átláthatóságot fontosabb értéknek tekintik, mint az idősebb generációk. Erre lehet építeni.
