„Minden énekesnek megvan a saját Kaláka-világa” – mondta egyszer csak az első rész egyik szereplője, az énekes-szájharmonikás Ferenczi György, aki, mint a többi meghívott sztárvendég, a Budapest Bár kíséretével adta elő a maga Kaláka-dalait. Persze nem csak a fellépőknek, a nézőtéren helyet foglaló mintegy másfél ezer ember mindegyikének is – gondolom – megvan a saját Kaláka-képe, hiszen, ahogy elnéztem, minden korosztály képviselve volt a kisgyerekektől az együttes tagjaival egykorú nagyjából hetvenesekig. Talán ez lehet a titok. Szóltak, szólnak mindenkihez – legutóbbi, harmincvalahányadik lemezük idén jelent meg. De még is az, amit csinálnak, amiért ennyien, kortól, nemtől függetlenül összegyűlnek egy nagy hangversenyteremben miattuk, és a végén percekig állva tapsolnak?
Freak folk – mondja Szabó Benedek a nemrég megjelent Kaláka-feldolgozás lemez egyik ötletgazdája, amelyen underground (!) rockzenekarok tisztelegnek az együttes munkássága előtt. Igen, színes ez a zene, kicsit őrült, szabálytalan, besorolhatatlan, ott bujkálnak benne a hatvanas évek magányos gitáros dalnokainak attitűdjei, felbukkannak különböző országok népzenéi a magyartól a dél-amerikaiakig, régmúlt korok zenéi a reneszánsztól a barokkon át – még Bach is (többé-kevésbé eredetiben) – az elmúlt évtizedek populáris irányzataiig, persze egy bizonyos, nagyon is magas színvonalból mit sem engedve. Nem is engedhetnek a zenei minőségből Gryllusék, hiszen szövegíróként a magyar és a világirodalom legnagyobbjai dolgoznak nekik, József Attila, Petőfi, Arany, Weöres, Kányádi, Villon, Jeszenyin, Shakespeare, Burns, Poe. Lehetetlen tovább sorolni, több mint háromszázan vannak. Keresték a szavakat, keresik mind máig a zenészek, de a hangot megtalálták hozzá, ami egyéni és utánozhatatlan: Kaláka, lehet egy szóval jellemezni.
Nem nosztalgiakoncertet hallottunk a Müpában, az együttes működik ma is rendületlenül, mint decemberi naptárukból kitűnik, fellépnek szinte minden nap, ha kell akár kétszer, így volt ez szombaton is: délelőtt a gyerekek, este a felnőttek kapták a magukét. A jubileumi koncert nyitódala kétszeresen is telitalálat volt, hiszen Gryllus Dorka Nagy László Adjon az Isten című versét énekelte-mondta, őt is a Budapest Bár kísérte, és a többiek alá is ők adták a sajátos cigányzenés-dzsesszes alaphangulatot, hegedűvel, cimbalommal, gitárral, harmonikával. De odatette a magáét Kiss Tibor, Szűcs Krisztián, Palya Bea, Németh Juci, Ruttkai Bori, és meglepetésként Miklósa Erika is. Erős egyéniségek, valóban mindannyian a saját Kaláka-világukat mutatták be, de mint említettük, van honnan meríteni. Inkább a komolyabb felnőtteknek szóló versek domináltak ironikus felhangokkal, de Kiss Tibi egy színtiszta gyerekverset is elénekelt: Volt egy fakatona, … ki ne ismerné Kányádi Sándor sorait.
A második részben színpadra lépett mindenki, aki valaha huzamosabb ideig ez együttesben játszott, énekelt: Gryllus Dániel és Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor jelenlegi tagok mellett Huzella Péter, Major Gábor; és természetesen megjelent az egykori alapítótagtárs Mikó István is. Régi és új dalok hangzottak el, nagyon és kevésbé komolyak, elgondolkodtatóak, drámaiak, vidámak, szórakoztatók, mind a hozzá illő zenei köntösben. Megfáradtságnak nyoma sem volt, odaadás jellemezte produkciójukat, és végeredményben valami örökös derű lengte be az egész estét – ami tán a hosszú élet alapvető titka.
Infó:
Kaláka 50
2019. november 30., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Gryllus Dorka, Kiss Tibor, Ferenczi György, Szűcs Krisztián, Palya Bea, Ruttkai Bori, Németh Juci, Miklósa Erika, Budapest Bár, Kaláka együttes
