A CEU volt rektora számára két tanulsággal szolgált az egyetem önkényes elűzetése Magyarországról: 1. az uniónak viszonylag kicsi a jogköre, ha a polgárok nem gazdasági jogait kell megvédenie 2. a vezető európai politikusoknak nemigen van kedvük megállítani az olyan autokratákat, mint Orbán Viktor.
Bruszt László, aki 1996-97-ben állt az intézmény élén, jelenleg pedig ugyanott a politológia professzora, úgy látja, hogy az EU nagyfőnökei leginkább fülsiketítően hallgattak, amikor a szervezet történetében először emigrációba kényszerült egy egyetem. Ráadásul az a legjobbak közé tartozik mind Európában, mind a világban. Ezzel szemben a bécsi polgármester annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az iskola hozzájuk költözött.
Kezdetben Brüsszel is a Közép-Európai Egyetem mellé állt, az Európai Bíróság elé vitte az ügyet. Majd az idén tavasszal a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, a többi közt azt sürgetve, hogy az Orbán-kormány tisztázza a jogi kérdéseket az egyetem kapcsán. Ám utána az EPP elengedte a vitát, de ami még rosszabb, a kipaterolással a miniszterelnök precedenst teremtett a hasonló gondolkodású vezetők számára az EU-ban. A kiebrudalás arról tanúskodik, hogy a magyar és a lengyel kabinet továbbra is a populista-nacionalista zászlót lengeti. Számukra a szabadság abban az értelemben fontos, hogy kényük-kedvük szerint megszeghessék a közös szabályokat. Igazából a CEU zaklatása csak egyetlen terület. A hatalom támadások sorát indította a polgárok politikai és szabadságjogai ellen.
A szerző idéz egy jogtudóst, aki arra mutat rá, hogy az EU sokat dicsért demokráciája igazából a piacokat hivatott megvédeni a polgároktól, nem pedig fordítva. Majd arra emlékeztet, hogy R. Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem professzora szerint a Néppárt hiába profitál a Fidesz 13 EP-képviselőjének voksából, a hírnevének sokkal többet árt, hogy támogatja a magyar politikust. Azon kívül az csak a pártcsalád konzervatív erőinek jó, hogy Orbán úgy gondolja: továbbra is füstös hátsószobákban, a nemzeti kormányok közreműködésével kell meghozni a legfontosabb döntéseket. Fél a szövetségi Európától, az EP jogkörének és legitimitásának kiszélesítésétől. Az ugyanis együtt járhat az emberek jogainak fokozott védelmével. Akkor pedig rendszere mögül kiesik az uniós védelem. Amikor a miniszterelnök kikel az Európai Egyesült Államok ellen, akkor megtámogatja a nacionalista ügyet és a jobboldal pozícióit erősíti.
A CEU eltávolítása szomorú és veszélyes epizód, ám nem az utolsó, ha az EU nem fordul szembe az Orbánhoz hasonló autokratákkal, és nem védi meg jobban a polgárok jogait.
A vezércikk szerint a máltai kormányfőnek sürgősen le kell mondania, az unió részéről pedig nem elég, hogy vizsgáló bizottságot küld a szigetországba az ismert tényfeltáró újságírónő két évvel ezelőtt történt meggyilkolása miatt, miután az ügyben egyre sárosabb a vallettai kormány. Hanem végig kell vinni az eljárást a 7-es paragrafus alapján, hiszen ez esetben, akárcsak a magyaroknál és a lengyeleknél, veszély fenyegeti a jogállamot. Két miniszter máris lemondott, de az ügy az egész EU számára igencsak baljós, mert egyre inkább kirajzolódnak a politikai szálak az újságírónő halála mögött, tehát, hogy összeesküvés végzett vele. Így meg kell tudni, ki rendelte meg, hogy felrobbantsák a kocsiját.
Az ország egyik legismertebb üzletemberének vallomása alapján már kihallgatták a kormányfő hivatalának vezetőjét, aki azóta távozott tisztségéből. De róla és az egyik érintett miniszterről az áldozat, Caruana Galizia bebizonyította, hogy panamai offshore cégekben voltak érdekeltek. A máltai jogrendszer rejtélyes, a bankok ellenőrzése laza, ami szinte önmagában felhívás lehet a pénzmosásra. Nem beszélve a gazdag külföldiek számára kitalált útlevelekről. Márpedig ha valahol megrendül a demokrácia, az továbbterjedhet. Így ha a helyi vizsgálat nem lesz elég hatékony, az EU-nak a 7-es cikkelyhez kell folyamodnia. Az újságírónő egész szakmai pályafutása során azt tárta fel, hogy valami rohad Máltán. Élete brutálisan ért véget, de munkája folytatódik.
Az elemzés azt latolgatja, vajon nem jutott-e túl csúcspontján a neonacionalizmus, hiszen a változások szeleit érezni: Amerikában erőre kap az elnök elleni eljárás, Boris Johnson megosztja Nagy-Britanniát, miután hamar megismerte a politikai nehézségi erő törvényeit és ígérete ellenére nem tudta elérni a múlt hónap végéig a Brexitet. Matteo Salvini és Heinz-Christian Strache szintén felsült. Azaz a kérdés ezek után az, miként is áll a liberális demokrácia Laokoon-harca a populista kísértéssel. Az biztos, hogy lábra kapott az ellenmozgalom. De az is egyértelmű, hogy csakis a szavazók lázadása segít azok ellen, akik agresszív üzeneteikkel megosztanak és kigúnyolnak.
De éppen a nagyszájú populisták durva nyelvezete, illetve a rendszer összeomlása miatt érzett félelem mozgósította a tömegeket. A demagógia előbb stagnált, majd visszaszorult. Különösen jól megmutatkozott ez az európai választásokon. Még a jobboldali populisták által áhított blokkoló kisebbségből sem lett semmi, mert a jelentős részvétel megakadályozta azt, főként az olyan helyeken, mint Magyarország, Lengyelország és Spanyolország. Azon kívül az eredmény ismeretében a Fidesz és a PiS képviselői nem az újonnan alakult jobbos-populista frakcióba ültek be.
De a hazai választások is fordulatra utalnak, főként a földrész középső és keleti részén. Lásd Zuzana Caputová győzelmét vagy a lengyeleket, magyarokat és cseheket, akik igen nagy számban vonultak ki tüntetni a tekintélyelvű, illiberális rezsim ellen. A demagógok legalább 10 országban nagyot koppantak. Nagyon érdekes, hogy a négy visegrádi államban a fiatalabb, liberális és a világra nyitott városi polgárok tömegesen fordultak el a hatalmon lévő többségtől. Orbán Viktort, az illiberális demokrácia önmaga által kikiáltott vezetőjét kemény meglepetés érte, hiszen Budapesten Karácsony Gergely szerezte meg a főpolgármesteri tisztséget. De Pozsony, Prága és Varsó első embere is szemben áll a populista többséggel.
Dahrendorf már 16 éve bebizonyította, hogy a demagógok képtelenek kormányozni, csak ellenzékben jók, pártjukra nem jellemző a program és a szervezeti fegyelem. Most azután megtapasztalták a hatalmon, hogy mennyire összetett a politika. Hoznak egy pár jelképes döntést, de ezzel részükről ki is fújt a dolog. A gondok azonban maradnak. Olyanoknak kell azokat megoldaniuk, akik keményebbek, mint a populisták, írta a német szociológus.
A kelet-európai nacionalista vezetők mostanában teljesen odavannak az aranyért, csak arról tudnak beszélni. Az Orbán Viktor képével illusztrált összeállítás külön kiemeli, hogy a bevándorlás-ellenes politikus nemesfémet szerez be a jegybank útján, hogy biztonságosabbá tegye az ország tartalékait és ezzel iskolát teremtett a térségben. A lengyel kormány követi a példát, Sőt, most már Fico is a készletek növelését sürgeti, de becsatlakozott a folyamatba a szerb államfő is. Az aranylázat megelőzte Oroszország és Kína hasonló eljárása, ám a földrész keleti felén más és más az indíték. Ezek a lehetetlent nem ismerő erős emberek alighanem azt akarják ily módon üzenni, hogy a nemzetgazdaság szuverén, hiszen az arany jelképnek számít.
Magyarország azt várja az új Bizottságtól, hogy az távolodjon el Brüsszel eddigi, téves migrációs politikájától. Ezt a Fideszes EP-képviselők felhívásán túl a Miniszterelnöki Hivatal is megerősítette a portálnak, mondván, hogy a módszer igen egyszerű: nem az EU végrehajtó testületére kell bízni a területet, hanem Orbán Viktor nyári javaslatának megfelelően létre kell hozni a Schengeni övezet belügyminisztereinek tanácsát. Arra ruháznák rá az összes idevágó jogkört. Példaként az szolgál, hogy az euróövezeten belül hasonló elven működik a pénzügyi tárcavezetők tanácsa.
Magyarországon riasztó módon megrendült a sajtószabadság, az Orbán-rezsim egy évtizede igyekszik hidegre tenni az ellenzéki orgánumokat, mégpedig döbbenetes sikerrel. Erről számolt be egy tiroli osztrák-német-magyar fórumon Gergely Márton, aki a néhai Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként szemtanúként és szenvedő alanyként első kézből mesélte el, miként szorították ki a munkatársakat a laptól, miután annak leleplezései már a miniszterelnök környezetét érintették. Manapság már a sajtó nagyjából 78 %-a kormánybarátnak számít, noha a hatályos jogszabályok értelmében nem szabadott volna ilyen monopóliumot életre hívni.
A hatalom megtalálta a módját, hogy gazdasági nyomás révén aláássa a média szabadságát. Hiszen az állami hirdetések jó 80 %-a a hűséges szerkesztőségeknek jut, ami azzal jár a független sajtó számára, hogy embereket kell elbocsátania. Kevesebb munkatárssal kell megoldania a napi feladatokat. Ily módon azonban kevesebb idő marad a kutató munkára. A témákat azonban az állam közeli orgánumok diktálják, ideértve, hogy mekkora veszélyt jelentenek a migránsok, illetve hogy micsoda óriási sikereket könyvelhet el a rendszer.
A média kritikus része tényekkel igyekezett feltartóztatni a rohamot, ám ezt Gergely nem tartja jó stratégiának, mert azzal szerinte csak ráerősítenek az eredeti véleményre. Inkább azt tanácsolja, hogy saját források alapján más szemszögből világítsák meg az adott kérdést. Ehhez persze pénz kell, márpedig abból egyre kevesebb van. Emellett kampány zajlik a kormánnyal szemben álló újságírók lejáratására és a hang egyre élesebb. Úgy hogy alighanem csak idő kérdése, ez mikor csap át erőszakba a célpontok ellen. A szakember különösen nagy gondnak tartja, hogy nem enyhül a hatalom agresszivitása. Mert mi lesz akkor, ha már nem lesznek ennyire biztosak Orbán pozíciói?
A jelek mindenesetre ijesztőek, lásd az Index két munkatársa elleni plakáthadjáratot. Mert hát a gyűlölet erősebb, mint valaha. Az elbeszélésből kitűnt, hogy milyen ingatag alapokon nyugszik a szabadság. Gergely arra figyelmeztette a külföldi kollégákat, hogy Magyarországon igen hirtelen jött az ébredés, ezért a sajtómunkásoknak és a közönségnek is ébernek kell lenniük, és vissza kell utasítaniuk a sajtószabadság korlátozásának minden formáját.
