Már megint a fake news! Már megint az álhírek elleni küzdelem, amely az őszinteség álarcában veszi fel a harcot a dezinformáció ellen, miközben ő maga is dezinformáció. Mert mintha bárkinek is érdeke volna, hogy a valóságról valóságosan beszéljen. Mintha nem a dezinformáció volna az emberiség legősibb, legmaradandóbb, s érinthetetlen története, amelynek során eleve vesztésre álló harcban próbálták meg a legfényesebb elmék lefosztani a látszatot a valóságról. Ha sikerült, a kutya sem hitt nekik. Ők lettek az álmodozó, hazudozó népbutítók.
Már a Nagyon Nagy Egész egy hatalmas kavarással kezdődött. Ádámról, Éváról, a Kígyóról, Istenről és a tiltott gyümölcsről, az Almáról beszélünk. Hát nem megmondta Isten előre az igazságot? De hol az az – amúgy – általa teremtett ember, aki hisz az igaz szónak? Éva sem hitt neki, beleharapott az Almába, és rávette Ádámot, kövesse. Oszt jó napot!, repültek a paradicsomból, mert a Kígyónak hittek, aki kétségbe vonta Isten szavát, hogy az Alma-falattól még nem fognak meghalni.
Na most ugorjunk kicsit, és merengjünk azon, vajon mekkora látszatnak dőlt be Julius Caesar, amikor rádöbbent, hogy tucatnyi merénylője között fia, Quintus Caepio Brutus is az életére tör. Csak növeli a zűrzavart, hogy a fake news önmagába gabalyodik, mert nem ismert olyan kortárs beszámoló, amely megerősítené, hogy ezt valóban a haldokló államférfiú mondta volna. Suetonius és Plutarkhosz is azt állította – hisz nekik valaki? –, hogy Ceasar semmit nem mondott a merénylet idején. Mellesleg nem csodálnánk, éppen mással volt elfoglalva.
Felidézhetnénk tehát itt az egész egyetemes történelmet, ki hogyan dőlt be az álhíreknek, a látszatnak és a dezinformációnak, s hogyan keletkeztek álhírek az utókor száján elmúlt korok álhíreiről, mígnem meg nem jelent a színen az internet, s most aztán mindenről és mindenkiről mindent mondhat mindenki.
Mindez arról jutott eszünkbe, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is eljutott oda, hogy harcot hirdessen az álhírek ellen, és azt mondta, nemcsak Oroszország, hanem uniós tagországok, például Magyarország is megpróbálja „álhírekkel terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba”. Pedig már az orosz és az észak-koreai állami hírügynökség is közösen küzdene az álhírek ellen. Hacsak nem álhírként kezdték terjeszteni ezt.
De a dezinformációról beszélgettek a napokban a brit nagykövetségnek a budapesti Gellért Szállóba szervezett angol nyelvű konferenciáján is. Iain Lindsay brit nagykövet azzal kezdte, hogy végre nem a Brexitről kell beszélnie – ami (tesszük hozzá) maga is egy hatalmas fake news-halmazból kiterebélyesedve kaszabolja le éppen a brit demokráciát.
Érdekesebb, hogy a magyar kormány részéről Kovács Zoltán államtitkár védte keményen az igazságot Krekó Péter politológus ellen, aki szerint Magyarországon a kormány vált az elsődleges, központi forrásává a dezinformációnak. Mire a jó Kovács azt mondta: Krekó a kormányról terjesztett dezinformáció terjesztésének egyik mestere. Szegény Krekó ezt kapta, pedig a tudósítások alapján még csak nem is szólt a kormány médiapolitizálását uraló hazugságáradat részleteiről Pakstól az iraki török hadjárat magyar érdekeivel bezárólag.
Már épp felsoroltuk volna e médiapolitizálás álnokságait, amikor Hargitai szerkesztő úr felhívta figyelmünket az év hírére:
„Egy Moszkva közelében lévő farmon kezdték el tesztelni, hogy mi történik, ha VR-szemüvegeket raknak tehenekre, és nyári mezőket szimulálnak nekik. A szemüvegeket kifejezetten a tehenek fejére tervezték, hogy megfelelően láthassák a virtuális réteket, még a színtónusokat is a szemükhöz igazították. És úgy tűnik, hogy bevált! Az első tesztek szerint csökkent a tehenek szorongása, javult az általános közérzetük. Ugyanakkor az még nem világos, hogy a szabad nyári legelők látványa mennyiben befolyásolta a tej minőségét és mennyiségét.”
Szegény százrét-gyomrú emberiség! Megúszhattad volna az egészet, ha Isten előbb teremté meg a tehenet, mint téged, s megkérdezed, mit gondol a virtuális valóságról, mielőtt abba költözöl.
