Nem véletlenül, hiszen a Deák Ferenc-díj (?) Testület tagjaként az egyik legfőbb adományozó maga a legfőbb ügyész. Nélküle nincs ünnepi testületi ülés és díjátadó ünnepség. Ráadásul - nem mellékesen - a testületi munka mozgatója, az ünnepi esemény szervező-előkészítője maga a centralizált ügyészi szervezet; sőt, még az előbb említett testület titkári funkcióját is egy gyakorló ügyész tölti be (díjazás mellett, vagy anélkül).
Végzetes baki
A törvényességet nélkülöző, illegitim módon működő testületnek a „minden rendben van” tisztaságú kirakat felmutatásához szüksége volt a legfőbb ügyész jelenlétére. A róla elhangzott miniszteri laudáció szerint „büntetőjogi szaktudása megkérdőjelezhetetlen”. Szerencsére a többi jogágban való jártassága minősítéseként érdemjegy nem hangzott el. Mindezt – egyetlen osztályzatot kivéve – a díjátadón történtek nyomban cáfolták volna. E körben elég csupán az ünnepségről szóló híradás néhány tárgyi tévedése által gerjesztett feszültségingadozásra utalni, amelynek következményeként a LED-es díszlámpákkal bevilágított ünnepség biztosítékai sorra mondták fel a szolgálatot, fátyolos árnyékot vetve a zártkörű eseményre.
Az első végzetes baki már a díjátadó elején bekövetkezett. A moderátor szerepét alakító Kintzly Péter - a Kúria elnökének személyi titkára - tévedésből a Deák Ferenc Díjat életre keltő alapítói gondolatok helyett a Deák Ferenc-díj létrehozataláról elmélkedett (ahogyan az ügyészségi honlap is tévesen a Deák Ferenc-díj és nem a Deák Ferenc Díj átadásáról tudósított). Mindez talán nem minősülne főbenjáró bűnnek, hiszen a Deák Ferenc Díj megalkotásáról szóló Alapító Okirat - az alapítók megkívánt aláírásainak hiánya miatt - jogilag amúgy sem minősül érvényesnek. Másrészt, az említett két elismerési forma (Deák Ferenc Díj, illetve Deák Ferenc-díj), elnevezésük hasonlósága (egyezősége) miatt könnyen össze is cserélhető. A probléma jelentőségét azonban – az említetteken felül – a két kitüntetés közötti legitimitáskülönbség képezi: az Alaptörvényből fakadó alkotmányos követelmény feltételével a kettő közül ugyanis csak az egyik rendelkezik.
Az Alaptörvény végrehajtásaként megalkotott címer és kitüntetési törvény egyértelmű egzaktsággal határozza meg azokat a normatív előírásokat, amelyek teljesítésével „állami elismerés” alapítható és adományozható. E feltételek szerint: a jogalkotó által nevesített állami közjogi szervezetek, tisztséget betöltő személyek feladatkörükkel összefüggő egyes kiemelkedő tevékenységek, teljesítmények elismerése céljából akkor jogosultak kitüntető cím, díj, oklevél, plakett stb. alapítására és adományozására, ha és amennyiben az elismerés elnevezését, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés adományozásának feltételeit és rendjét, valamint az elismerés leírását rendeletben meghatározza, illetve az adott közjogi tisztséget betöltő személy mindezt a Hivatalos Értesítőben közzéteszi. Ezeknek a törvényi követelményeknek a „Deák Ferenc Díj”, illetve a „Deák Ferenc-díj” közül csupán az utóbb említett – az igazságügyi miniszter által alapított és adományozott – „kitüntetés” tesz eleget.
Következésképpen, a Deák Ferenc Díj léte és funkcionálása jelenleg sem nem törvényes, sem nem legitim, átadása pedig durván szembemegy a Nemzeti hitvallás normativitásával és szellemiségével, a keresztényi erkölcs követelményével, semmibe véve az általa hivatkozott deáki örökség és hagyomány iránt elvárható módon tanúsítandó nemzeti tiszteletet és méltóságot.
Jogászi arrogancia
E kényes problémahalmazra, illetve a fennálló törvénysértés kiküszöbölésének lehetséges megoldásaira Galambos Károly szerzőtársammal kellő időben - három önálló részben - publikált (Comitatus, 2018. ősz-tél; 2019. tavasz; 2019. tél) írásunkban, valamint névre szólóan megküldött levélben is felhívtuk a - jogszerűen nem létező - Deák Ferenc Díj Testület érintett, nagyméltóságú tagjainak figyelmét. Továbbá, a megoldás elősegítéséhez írásban kértük a köztársasági elnök, a nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes, az igazságügyi miniszter támogató közreműködését. Mindhiába! Pedig – a törvényesség biztosítása végett szükséges idő és feltétel megteremtésének követhető példájaként – az említetteknél nem kisebb „értéket” képviselő irodalmi Nobel-díj 2018. évi odaítélése elhalasztását is megemlítettük.
Mindennek ellenére, az egyre többen hangoztatott - legfelsőbb szintű - jogászszakmai „arrogancia” ezúttal is győzedelmeskedett! Önmagukat a jogászszakma hivatásrendjei vezető képviselőinek kikiáltott személyek Magyarország Ügyészsége honlapjának tanúsága szerint 2019. november 4-én, mint a Deák Ferenc-díj (?) Testület díjat adományozó tagjai: Dr. Sulyok Tamás AB-elnök; Dr. Darák Péter a Kúria elnöke; Dr. Polt Péter legfőbb ügyész; Dr. Tóth Mihály az MTA Jogtudományi Bizottságának elnöke; Dr. Bánáti János az ügyvédi kamara elnöke; Dr. Tóth Ádám a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke; Dr. Szép Tibor a Magyar Közigazgatási Társaság elnöke és Dr. Sárközy Tamás a Magyar Jogász Egylet elnöke - minden szégyenkezés nélkül - átadták azt a Deák Ferenc-díjat, amelyet rendeletével jogérvényesen az igazságügyi miniszter alapított, és amelynek átnyújtására a rendelet értelmében minden évben a március 15-i nemzeti ünnep és az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából szokott sor kerülni.
Emellett még idekívánkozik négy apró, szakmai jellegű kérdés:
1. Vajon mely törvényi követelménynek eleget téve működött közre az ország három igen fontos közjogi méltósága – AB-elnök, Kúria-elnök, legfőbb ügyész – e kitüntetési forma átadásában?
2. Mióta és milyen objektív/szubjektív ismérvek alapján tekinthető önálló jogászszakmai hivatásrendnek a Magyar Jogász Egylet, avagy az MTA Jogtudományi Bizottsága által „tömörített” - más-más jogászi munkahelyen és munkakörben foglalkoztatott - jogtudósok köre?
3. Az eseményen jogszerűen hogyan lehetett jelen Dr. Szép Tibor a Magyar Közigazgatási Társaság elnökeként, amikor a közhiteles bírósági nyilvántartásban más nevű személy van bejegyezve?
4. Vajon a kitüntetettek a plakett mellett kézhez vehették-e - a miniszteri rendelet értelmében - a díjjal együtt járó 1.000.000 Ft összegű pénzjutalmat is?
De ne legyünk szőrszálhasogatók, inkább lépjünk egy lépéssel tovább és tegyük fel a következő - költői - kérdést: az előre „kiszemelt” díjazottak az igen tisztelt testülettől (elnökétől, vagy titkárától) kaptak-e tájékoztatást e törvénysértő anomáliákról? Hiszen, annak ellenére, hogy - Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművésznek tulajdonított mondás szerint - „a kitüntetéseket adják, és nem kapják” a kitüntetéssel együtt járó tortúra - minden bizonnyal - a díjazott személyek emberi méltóságát is érinti. Azaz, az illető személynek joga van tudni az általa átveendő kitüntetés legitim, illetve illegitim voltáról, majd annak ismertében döntenie a kitüntetés el-, vagy el nem fogadásáról. Mindennek hiányában a frissen kitüntetettek - Dr. Stumpf István volt alkotmánybíró; Dr. Sinku Pál legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyész; Dr. Bócz Endre az MTA volt közgyűlési képviselője; Dr. Havasi Dezső ügyvéd, megyei kamarai elnök; Dr. Csillag Attila közjegyző; Dr. Éliás Tünde járási hivatalvezető - szabad akaratuk szerint már csupán az átvett kitüntetés visszaadásáról dönthetnek, majd.
Azonban, az előbbiekhez képest is bonyolultabb a megoldás azon 49 fő esetében, akik 2004 és 2011 között érvényes Alapító Okirat hiányában részesültek Deák Ferenc Díjban, míg a 2012-2019 közötti időszakban - a hatályos törvényi szabállyal szembemenő adományozással - érintett 48 fő tekintetében a rendezés lehetősége már csak törvénymódosítás útján biztosítható. Az említettek egyikébe sem sorolható 5 fő esete pedig a rejtély kategóriáját gazdagítja, bár jogászi körökben ez sem kelt megütközést: hogyan volt lehetséges 2003-ban átadni a Testület által csak 2004-ben alapított kitüntetést? A deáki örökség és a nevével fémjelzett kitüntetés erkölcsi tisztasága, illetve a kitüntetettek emberi méltósága megóvása végett írásban fordultunk az államfőhöz közérdekű javaslatunkkal: alkotmányos jogával élve kezdeményezze a Deák-díj törvényi megalkotását. Hivatalának válasza negatív volt.
A felelősség terhe
Végezetül, essen szó a díj kapcsán a „haza bölcse” személyéről is, akire hivatkozással e kitüntetés - jogsértés kíséretében - adományozásra került/kerül, miközben az ezzel szemben a jog által mindenkinek kijáró védekezés, tiltakozás számára nem adatik meg. Így hát joggal kérdezhetjük, mire is gondolhatnak az alapító testület jogutód tagjai, amikor a díjazott személyeket a kitüntetés átadásakor a következő méltatás mellett útjukra bocsátják: a Deák Ferenc nevéhez kapcsolódó díjjal vétessenek észre a jogászi hivatásrendek azon szakemberei, akik életútjukkal az elmúlt századok nagy jogászai, a deáki hagyományok méltó utódai. De másként is fogalmazhatunk: mai gyakorló jogászok számára van-e Deák Ferencnek hasznosítható, képviselhető öröksége, vagy „már csak emlékeinkben köszön vissza egy kedélyesebb, nyugodtabb, derűsebb, boldog kor adomáiban”?
Ugyanakkor tudjuk, érezzük – miként a kiegyezés folyamatában – ma is nélkülözhetetlen szükségünk van Deák személyiségét, tevékenységét átható tisztességére, megingathatatlan erkölcsi tartására, a szabad véleménynyilvánítás melletti kiállására. Mindezt a társadalmi igényt megérezve kerülhetett sor életnagyságú festményének a fővárosi közgyűlés alakuló ülésekor a pulpitus mögött történő elhelyezésére. Őszinte, nyílt tekintete az ülésezés alatt üzenetet közvetített: „(…) míg a kormány maga példát nem mutat reá, hogy a törvényt ő is tudja tisztelni s teljesedésbe hozni, károsnak tartom bármi másról tanácskozni”, „(…) nekünk, kik az ellenzékhez számíttatunk, ha valaha, most leginkább kötelességünk szigorún vigyázni minden lépéseinkre (…), mert ki keresi a haza javát és követi saját meggyőződését, az könnyen viseli a felelősség terhét.”
A fenti témát a lelkiismeret szó jelentésének ismeretében Arany János ironikus sorainál aligha lehetne jobban és stílusosabban zárni:
„Deák Ferenc, megélünk mi Kend nélkül!
Kívánjuk a szabadságot rend nélkül.”
