III. Töröcske
16. Töröcske
Ha az ember Kaposvárról kifelé, déli irányba halad,
akkor pár kilométerrel, agglomerációszerűen, a város alatt
található a kis falu, vagy inkább falusias városrész: Töröcske.
Anyum, amikor az első napokat követően meglátogatott,
a következőképpen írta le bejövetelünket, kérdeznem kellett,
merthogy nem emlékeztem lényegében semmire az útból.
Kaposvárról kifelé a buszmegállók mentén haladva,
a megállók nevei: Névtelen, Gyertyános, Kertbarát felső,
Kertbarát alsó, Szőlőskert, Célgazdaság, a busz fordítója.
A falut patak szeli ketté, a patakon kis híd, téglából rakva,
ezt láttam aztán én is, amikor egy hét után a boltba
mentem ki gyalog. Kaposvárról jövet, ha a híd után
balra kanyarodok, akkor az út jobb oldalán a vegyesbolt,
vele szemben a kocsma, Hangoló presszó, mellette rendezett park.
A park melletti betoncsík felfelé tart, felfut a bujazöld domboldalra.
Ha pedig a híd után a másik irányba fordulunk, jobbra,
akkor az vezet ki az intézethez, buszmegálló az elején, Fenyves utca.
Amúgy érdekesen, folyamatosan van házszámozva,
a bal oldalon elmegy ötvenhatig, ott a Célgazdaság megálló,
a buszforduló, már bent az erdőben, az utca is visszakanyarodik
és úgy folytatódik a számozás, a másik oldalon, egészen a hídig.
A buszforduló után házak már nincsenek, de egy töredezett betonsávval,
egy autónyi szélesség, az út folytatódik, valami fatelep jobbkéz felől,
horrorfilmek szoktak bedurvulni ilyen erdőszéli helyeken,
majd maga az Intézet területe, az első, lakatlan épületen túl:
Somogy Megyei Oktató Kórház. Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum.
Az egyik szárnyban a nappali kórház, hogy ez mit jelent, nem tudom,
a másik szárnyban, nekem ide kellett jönnöm, a Szocioterápiás
Egység. Ahányszor meglátom a bejáratnál a táblát,
a Most múlik pontosan-t dúdolgatom, arról anno azt mondták,
hogy azt valami ilyesféle helyen írta a Kisstibi.
18. Ráhanyatlás
Tehénszaros kis élet ez így, fasz se tudja,
mihez kezdjek vele. Azért hiányoznak a szerek,
hogy ne kelljen ezzel foglalkozni. Baudelaire
csarnokokat emleget, zárójelbe tett, könnyű létet,
Ady is érti, hogy mi az a saját Pimodán,
apám, földhözragadt kis paraszt, mondta erre,
jobb volna, könnyebb, néha bután, filozófián
erre mondták, hogy ráhanyatlás a létre, talán Kierkegaard.
A napok egyhangúan telnek, a benzodiazepán-kezelések
mellett kis tv, alig bírok bármire is figyelni, evés, szarás,
meg naponta, bár rühellem, de kötelező: csoportos foglalkozás.
Ez az egész nem én vagyok már, alig marad belőlem valami,
olyan balfasz-amerikás ez az egész, csomó elmebeteggel
összeülni, naponta, kész röhej: ki nem szarja le, hogy kinek
mi a baja, hagyjanak békében engemet, adják vissza a Körútat!
Azt hallom, hogy találjak magamnak az életben célokat,
józanul élhető és élvezhető értékeket, bla-bla-bla, baromság,
ha beültetnek hülyék közé, elkezd az ember azonosulni velük,
hülyévé kezd válni tényleg, szinte már csak azért, hogy a helyének,
amit kijelöltek neki, megfeleljen. Embertelen körforgásban
végül oda jut, ahova az előítélet szánta: gyogyóba, zárt osztályra.
Mi másra gondoljon az ember, amikor olyanok közé kell beülnie
nap mint nap, amilyen ez a színes cérnával foltozott zoknis ember
(mit mondjak, ha volna kedvem viccelődni, azt mondanám: Hoppácska,
érdekes balesettel van itt dolog), az a fix meggyőződése, mániája,
hogy felbérelte, megbízta egy titkos feladattal, küldetéssel a NASA.
20. Hangoló Presszó
A bolttal szemben, a kis patak partján áll a helyi kocsma,
Hangoló Presszónak hívják, előttünk zárva, nem is szabad bemennünk,
de a nővér azt mondja, ha bemennénk, sem szolgálnának ki.
Gondolom, ez a megállapodás a két műintézmény között.
Amikor egyszer én mentem a boltba, két figura kint sörözött
az egység előtt és éppen arról beszéltek, hogy este is lejönnek,
közösen és BL-meccset néznek majd, és milyen jó lesz,
összejönnek, néhány fröccs, semmi nagy megfejtés, csak
néznek egy kis focit, és ez elég a boldogsághoz, hogy nézik
Messi cseleit, meg ahogy Ronaldo szlalomozik. Azt hiszem,
irigylem őket, szívesen cserélnék, hogy ennyi nekik elég.
Jó azért az ilyen alacsonyabb horizont, szívesen leheverednék
én is valami ilyesmi alá, csak az állandó gyomorgörcs múlna,
csak tudna valami olyannal szolgálni a világ, ami megérkezés,
kikötő, kilégzés, megpihenés volna, akkor megállnék,
ledőlnék, sóhajtanék, hogy köszönöm, de jó is ez, viszont amíg
nincs ilyen fogódzóm, addig megyek, a szerek pedig annyiból
segítenek, hogy többé-kevésbé sikeresen becsaphatom velük magam.
