Az EBRD legújabb tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy a nagyarányú kivándorlást meg lehetne akadályozni a közepes jövedelmű államokban, mint Magyarország és Lengyelország, ha a kormányok visszaszorítanák a korrupciót és megvédenék a jogállamot. A hazai viszonyok ugyanis épp annyira befolyásolják az emberek döntését a menni vagy maradni kérdésében, mint az, hogy nyugaton magasabbak a fizetések. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank figyelmeztetésnek szánja felmérését az illiberális rendszerek számára, különösen a kontinens középső és keleti részén, ahonnan az utóbbi 10-15 évben igen sokan települtek át a régi tagországokba.
A kivándorlás mellett alacsony a születések száma, nincsenek munkaerő-tartalékok, ennélfogva mennek fel a bérköltségek. Így ezek a gazdaságok már nem annyira olcsóak a termelés szempontjából, ez pedig egyre inkább távol tartja a befektetőket, amit csak tetéz az automatizálás. Vagyis a növekedés szempontjából fokozottan kellene támaszkodni az innovációra és a vállalkozásokra, ehhez azonban jó kormányzásra volna szükség. Az EBRD fő közgazdásza szerint ez viszont csak akkor lehetséges, vagyis ezek az országok csak akkor több hozzáadott értéket produkálni, ha érvényesül a demokrácia, a jogállam, a szabad sajtó és bizalom nyilvánul meg a rendszer iránt.
A dokumentum külön meg is említi Magyarországot, illetve kisebb mértékben Lengyelországot, mint ahol ellenkezőjére váltott át a kormányzati munka színvonalának javulása. Ez azért nem mindegy, mert ha jó irányban mennének a dolgok, az nagyot lendítene a termelékenységen, az emberek elégedettebbek lennének, és nem akarnák annyian venni a kalapjukat. Mindazonáltal a fékek és ellensúlyok lebontása, a jogállam felfejtése egyelőre nemigen nyomta el a magyar és a lengyel növekedési ütemet, ám az EBRD szakértője rámutat, hogy igenis visszaüthet a gazdaságban a nacionalista retorika. A populista politika nyomán ugyanis erős a csábítás, hogy ezek a rendszerek kimondják: nem akarják, hogy külföldiek birtokolják a gazdasági kulcspozíciókat. Ennek azonban igen rossz az üzenete.
Változatlanul aggasztónak tartja a demokrácia helyzetét Magyarországon és Lengyelországban Frans Timmermans, aki az ügyvivőként működő brüsszeli Bizottságban a jogállamiság betartatásának felelőse. Mert ugyan a két gazdaság jól alakul, ám mindkét kormány eltávolodott az EU-tól. Hogy a két állam ellen szerződésszegési eljárás van folyamatban a közös értékek megszegése miatt, azt a biztos jónak tartja. Így ugyanis mind Budapestet, mind Varsót párbeszédre lehet kényszeríteni az országukban uralkodó állapotok miatt. A gond ott van, hogy az érintett hatalmak ezek után úgy érzik: támadják őket.
A kormánypártok változatlanul úgy gondolják, hogy ha megnyerik a választásokat, akkor onnantól kezdve minden úgy lesz, ahogy ők akarják. Hozzáfűzte azonban, hogy Magyarországon sokkal nagyobbak a bajok, ideértve a sajtó- és tanszabadságot. De mint megjegyezte, szerencsére az Orbán-kabinet a végén mindig igazodott a bírálatokhoz. A miniszterelnök veri a tamtamot, ám ha az Európai Bíróság az orrára koppint, akkor elfogadja a verdiktet.
Az viszont nagyon kedvező a holland politikus szerint, hogy mindkét lakosság erősen Európa-párti. Így azonban paradox helyzet áll elő: a hatalom ugyan tengelyt akaszt Brüsszellel, ám az emberek azt mondják, hogy ők Európa részei, és hallani sem akarnak a kilépésről. Ez pedig reményt ad, ám Timmermans arra is emlékeztet, hogy ha valaki a család tagja, akkor abból szabályok is adódnak a részére.
Nem lehet az EU minden bajáért a nacionalizmust okolni. A nacionalisták sokfélék lehetnek, sőt, vannak köztük, akik csak megjátsszák, hogy azok, lásd Orbán Viktort vagy az Osztrák Szabadságpártot. Ők ugyanis bizonyíthatóan készek elkótyavetyélni a szent nemzetet annak, akik a legtöbbet ígéri érte. Így látja a helyzetet Karl-Markus Gauss osztrák írók, aki a vendégkommentárban rámutat: a magyar miniszterelnök a keresztény Európáról áradozik, de összeáll mindenkivel, akit csak tekintélyelvű útitársnak tart. A túlfűtött nacionalista hangulat csupán arra jó neki, hogy Magyarország az általa vezérelt korrupció zsákmánya legyen.
A Nyílt Társadalom Alapítvány felmérése a minap azt állapította meg, hogy a magyarok 58 százaléka aggódik, mert úgy véli, hogy az országban könnyen önkényuralom alakulhat ki. De nagyon is lehetséges, hogy keleten hamarosan leáldozik egyes nacionalista vezérek csillaga. Ebben osztozik a földrész két fele, hiszen például a francia elnök egészen a közelmúltig az európai gondolat zászlóvivőjének számított. Ám úgy néz ki, hogy éppen megszűnik ez a nimbusza.
Az elemzés kitér arra: a keleti tagállamok nacionalizmusa azt mutatja, hogy ezek az országok még nagyon messzire vannak Európától. Azonban a történelem tanúsága szerint a földrész két fele közt több a hasonlóság, mint ahogyan azt sokan gondolják, még akkor is, ha a Nyugat felvilágosultként és posztnemzetiként hirdeti magát. A vendégkommentár szerint téves úgy beállítani, mintha egyik oldalon volnának az ostoba nacionalisták, akik le akarnák engedni a sorompókat a más kultúrát képviselő idegenek előtt, ugyanakkor azt ígérik saját lakosságuknak, hogy megvédik a szuverenitást, a saját államot, a gazdaságot és visszaszerzik a soha nem létezett nemzeti méltóságot. De az sem állja meg a helyét, hogy a másik oldalon csak azok lennének, akik lángolnak Európáért, már rég túl vannak az előbb említett provinciális törekvéseken és nemzetek feletti uniót akarnának.
Csakhogy a kettő sosem jelenik meg vegytisztán, és nem igaz az sem, hogy az már nacionalizmus, ha egy nemzet saját maga akarja meghatározni a sorsát. A Nyugat sokszor még ma is elmaradottnak tartja a Keletet, noha ott több ország is éppen túljutni igyekszik azon, amit a nyugatiak már rég maguk mögött tudnak. Viszont nem kérdőjelezi meg ezeknek az országoknak a demokratikus törekvéseit, ha azt is megállapítjuk, hogy a rendszerváltásba nemzeti tényezők is belejátszottak. Ugyanakkor elfogadhatatlanok a nacionalisták völkisch kényszerképzetei, ideértve, hogy „a még mindig elnyomott népet csakis bizonyos emberek alkothatják”.
A szocialista EP-frakció sokáig ellenezte ugyan Várhelyi Olivér jelölését, a végén azonban beadta a derekát, mert a leendő magyar biztos a Külügyi Bizottság kérdéseire adott írásos válaszában kellőképpen elhatárolta magát kormánya külpolitikájától – közölte a magyar származású Piri Kati, aki holland színekben a pártcsoport külügyekben illetékes alelnöke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy továbbra sem értik, miért éppen a bővítési területet kapja a magyar politikus, amikor ott az egyik kulcskérdés éppen a jogállam.
A kormány tovább akarja korlátozni az ellenzéki képviselők mozgásterét, ám a hírügynökség idézi Szél Bernadettet, aki brutális lépésnek minősíti a tervet, de arra is rávilágított, hogy sosem az erő, hanem éppen a gyengeség jele, ha egy kormány visszaél a hatalmával. Mindenesetre a javaslat nyomán ismét felmerült a vád, hogy Orbán Viktor tekintélyuralmi irányban halad, miután megszűnne a képviselők joga, hogy korlátozás és előzetes bejelentés nélkül bemehetnek közintézményekbe, állami vállalatokhoz és ott kikérhetnek dokumentumokat. A jogok szűkítése ismét csak azt támasztja alá, hogy a Fidesz még szorosabbra veszi az ellenőrzést, mellesleg ez megy már 10 éve.
Hadházy Ákos egyértelműen a törvényhozói jogok megsértésének minősíti a fejleményt, de úgy gondolja, hogy a kárvallottak igazából azok a milliók lesznek, akiket ezek a honatyák képviselnek. A hatalom ezzel szemben arra hivatkozik, hogy egymás után háromszor is kétharmaddal nyert. Ám a hírügynökség felidézi, hogy legutóbb a Fidesz kevesebb voksot kapott, mint a többi párt együttvéve. Ugyanakkor az októberi helyhatósági választás az ellenzék előretörését hozta és ez gyengítheti a fiatal demokraták uralmát. A jelentés arra is kitér: Orbán következetesen tagadja, hogy volna bármiféle üzleti érdekeltsége, ám családtagjai és barátai a közbeszerzések legfőbb nyertesei közé tartoznak. Vagyonuk az égbe szökött az eltelt évtizeden.
Az elemzés szerint a francia elnök reform címén valójában le akarja állítani az unió további bővítését, ám ez stratégiai hiba. A szerző, Leonyid Bersidszkij igen jól ismeri a keleti térséget, és felhívja a figyelmet, hogy a csatlakozás feltétele a demokrácia és a jogállam, illetve a működőképes piacgazdaság megteremtése. Ha ez megvan, akkor lehető szó a felvételről. Amit Macron most javasol, az nemigen különbözik a mostani eljárástól, ugyanakkor a magyar és a lengyel példa mutatja, hogy amint bekerül egy állam, onnantól kezdve nyugodtan sutba vághat bizonyos elveket. Akkor már az sem lehetséges, hogy a többiek egyáltalán fontolóra vegyék a kizárásukat.
Ha a francia államfő fenn akarja tartani a nyitás folyamatát, akkor nincs ok arra, hogy a változásokat már az előtt követelje, hogy megkezdődnének a felvételi tárgyalások Észak-Macedóniával és Albániával. Viszont teljesen kilátástalan az az igénye, hogy már a jövő januárra ültessék át az indítványt a gyakorlatba, hiszen addigra előreláthatólag éppen csak hogy feláll az új Bizottság. Az illetékes biztos, Várhelyi Olivér jelölését két napja hagyta jóvá az EP. A labda most nála, illetve von der Leyennél van, ha ők előállnak valamivel, akkor megint a nemzeti kormányoknak kell lépniük. Minél inkább elhúzódik az ügy, Macron annál boldogabb, mert a franciák nem akarják a bővítéseket.
Ugyanakkor kérdés, hogy a tologatás láttán a jelentkező államok kitartanak-e a demokratikus elvek mellett. A balkáni elitekben bőven vannak olyanok, akik nem szerelmesek az EU-ba. Az együttműködés jelenlegi szintje jól szolgálja a meggazdagodásukat, nem rontja a hatalmas feketegazdaságot. Így ha az unió becsapja az ajtót ezek előtt az országuk előtt, akkor olyan szomszédságra kell felkészülnie, amelyen keresztül beszivároghatnak a csempészek, emberkereskedők és másfajta sötét alakok, ráadásul elkeseredett nacionalista kormányok irányítják a térséget. Bekövetkezhetnek helyi viszályok is, akár a NATO-tag Albánia és Montenegro részvételével. Ráadásul már nyugatra ment dolgozni az albánok 40, a bosnyákok csaknem 50 százaléka.
Semmi értelme, hogy Franciaország vagy bármely más nyugati ország engedjen saját lakossága félelmeinek. Inkább azt kellene megértetnie, hogy a felvételek révén biztonságosabbak lesznek a többi közt a külső határok. Macron e tekintetben rossz példával jár elöl.
