Egyre többen ismerik világszerte Zorát, a kedves robotot, ami megetet, megitat, megmosdat öreget és gyereket egyaránt, játszik velük, ha unatkoznak. Úgy reklámozzák, hogy ez a robot, aminek szíve van. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a humánszolgáltatások jövőjéről rendezett egy konferenciát pénteken, ahol a közismert közgazdász, Pogátsa Zoltán azzal nyugtatta a résztvevőket, hogy ez nem igaz, sőt az embertől-emberig feladatokat ellátó „rózsaszíngalléros” tevékenységek jelentik a jövőt. Nem fenyeget tehát egyetlen magyar nyugdíjast sem, hogy a ma esti vacsorát már Katika helyett Zora teszi elé az idősotthonban, ahol amúgy a gondozók munkáját segítő olyan alapvető segédeszközök is hiányoznak, mint egy betegemelő vagy fürdetőszék. De azért lesznek változások ezen a területen.
A parlament előtt fekvő egyik javaslat szerint olyan egyházi idősotthonok is kaphatnak januártól működési engedélyt, ahová kizárólag a gondozásuk teljes költségét megfizetni képes, vagyonos öregek kerülhetnek be. A lépés döcögő magyarázata szerint ez csökkentheti a várólistákat. Csakhogy akinek sokmilliós háttere van, eddig sem a községi otthonba akart bejutni, hanem megvette a helyét egy piaci alapon működő magán nyugdíjasházban, ahol nincs vagy nagyon rövid a várólista. Az, hogy az egyházaknak ezentúl megkönnyítik ugyanilyen luxusotthonok működtetését, igazán rendes dolog, nyilván meg is köszönik majd az Orbán-kormánynak a maguk módján. Ahogy azért is nagyon hálásak, hogy 2014 óta 2240 idősotthoni férőhelyet vehettek át az államtól, vagy hogy 76,2 százalékkal magasabb normatívát kapnak valamennyi férőhely után, mint az állami vagy önkormányzati intézmények.
Azt mondja az Emmi, hogy ez plusz lehetőség lesz, de azért jobb, ha megnyomjuk a vészcsengőt. A tárca minisztere ugyanis minden év januárjába kiadja a befogadható kapacitások listáját, ami rögzíti, hogy adott évben hány férőhely működését támogatja a költségvetés például az idősotthonokban. A szöveg alapján szétválás, egyesítés és átcsoportosítás címén egy intézmény egyes telephelyei között szabad az átjárás, vagyis, ha a fenntartó növelni akarja a teljesen fizetős férőhelyek számát, simán csökkentheti ugyanannyival a hagyományos intézményi keretet. Ha ezt nem meri megtenni, a tárcavezető félévente plusz helyek befogadását is engedélyezheti, ha arra „a területileg hiányzó szolgáltatás pótlása, valamint a máshol nem ellátható személyek ellátásának biztosítása” miatt van szükség. Ne legyenek kétségeink tehát, szépen beindulhat az egyházi idősipar.
Már csak arra kellene kitalálni valamit, hogy miért? Töröm a fejem, hogy ne tűnjek előítéletesnek: okvetlenül több itt a szeretet, nagyobb az erkölcsi tisztaság? Hát nem, ez a válasz sem általános érvényű, hiszen a napokban épp egy református idősotthonból hívtak fel, hogy a bentlakók és hozzátartozók már nem tudják lenyelni az intézményt vezető lelkész szabados életmódját. Szóval jóval kézenfekvőbb magyarázat a terület elfoglalására a másik ok: az egyre több bevétel.