Hosszú várakozás előzte meg a Puskás Aréna avatóját, a nemzeti együttes 2014. június 7-én a Kazahsztán ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen játszott utoljára a régi stadionban. A Groupama Arénában is sok szép élményt szerzett a magyaroknak a nemzeti csapat, elég csak a norvégok elleni összecsapásra gondolni, ám azt a meccset csak alig több mint 22 ezren tekinthették meg a helyszínen.
Az Uruguay elleni mérkőzésre első körben a Szurkolói Klub tagjai vásárolhattak jegyeket, utána viszont két óra leforgása alatt az összes tikett elfogyott. Pénteken végre eljött a nap, amelyre a tízmillió szövetségi kapitány országa várt. Igencsak zsúfoltak voltak a villamosok, metrókocsik már a mérkőzést megelőző órákban. A tömegközlekedési eszközökön elhangzott, melyik szektort merről érdemes megközelíteni, míg az aluljáróban kiírták a fontos információkat. A szurkolók bejutása így tapasztalataink szerint zökkenőmentesen zajlott.
A lelátó részre érve elkapott egy hűha érzés, már csak azért is, mert a Puskás Aréna 20 méterrel magasabb elődjénél – az atmoszférára pedig alighanem a „névadó” Puskás Ferenc is büszke lenne. A megnyitó 17.30-kor vette kezdetét, elsőként legendás játékosokat szólítottak a gyepre – ekkor még azonban sok tízezer szék üresen árválkodott. A legidősebb élő válogatott játékos, Raduly József – aki az utolsó mohikán a negyvenes-ötvenes évek Aranycsapatának legszűkebb környezetéből – megtapasztalhatta a Népstadion hangulatát, ám ő is csak kereste a szavakat, amikor meg kellett szólalnia.
Az uruguayi játékosok bemutatása nem váltott ki nagy reakciót, Edinson Cavanit és a szövetségi kapitányt, Óscar Tabárezt megtapsolták, míg Luis Suárez taps mellett kisebb füttyöt is kapott. A magyarok bemutatása egy fényjáték után vette kezdetét, a legnagyobb üdvrivalgást Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám és Szoboszlai Dominik kapta.
A mérkőzés kezdete előtt 50 perccel a három magyar kapus futott ki a stadion gyepére, majd néhány minutummal később a hazai mezőnyjátékosok is megérkeztek – immár jóformán a teljes B-közép fogadtatásában. Ekkor már a helyek kétharmadát elfoglalták a szurkolók, akik folyamatosan érkeztek meg a lelátóra, közben sorra készítettek el egy-egy fotót a belülről először látott stadionban.
Huszonöt perccel a kezdés előtt Berkesi Judit és Gundel Takács Gábor közreműködésével hangozott fel az első hajrá – a B-közép oldaláról, majd jött válaszul a magyarok a túlfélről. A rövid torokbemelegítés után húsz év után egyetlen fellépés erejéig összeállt a Soho Party zenekar, hogy előadja az 1998-as, Az éjjel soha nem érhet véget című dalt – amely négy évvel ezelőtt bukkant fel a lelátón, azóta pedig elmaradhatatlan része a szurkolói repertoárnak. Az erősen közepes produkció után egy sokkal szívmelengetőbb következett: a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanulói adták elő a helyi focicsapat meccseiről el nem maradható Nélküled című számot.
A Dózsa György úton negyedórával a kezdés előtt hangszórón azt mondták, hogy bármelyik kapun be lehet menni a jeggyel, így szinte már mindenki ott lehetett, amikor gyermekei és felesége társaságában pályára lépett a 97-szeres válogatott Gera Zoltán, aki minden korábbinál nagyobb tapsot kapott. Sokáig az volt a terv, hogy az Uruguay elleni mérkőzés lesz a 40 éves exfutballista búcsúmeccse, ám néhány napja eldőlt, nem húz mezt az egykori közönségkedvenc.
A himnuszok eléneklése közben a Carpathian Brigade csodálatos koreóval köszöntötte a csapatot, majd a kezdőrúgást Gera társaságában az a Nyikita Szimonjan végezte el, aki játékosként ott volt a Népstadion 1953-as megnyitóján, ahol a Honvéd 3-2-re legyőzte a Szpartak Moszkvát, s az oroszok második gólját szerezte. A 93 éves sportember pénteken délelőtt a Szent István Bazilikában is járt, ahol virágot vitt Puskás Ferenc sírjára.
Marco Rossinak kényszerűségből teljesen új védelmet kellett pályára küldenie, Korhut Mihály eltiltás, Kádár Tamás és Willi Orbán pedig sérülés miatt nem kaphatott lehetőséget. Az összecsapás – amely öt perc csúszással vette kezdetét – így is magyar támadással indult, az első kaput talált lövést viszont a vendégek jegyezték, Suárez próbálkozását védte Dibusz. A 15. percben az aréna történetének első gólját is feljegyezhettük: az uruguayiak balhátvédje adott kötényt Besének, a hosszún érkező Cavani pedig közelről nem hibázott (0-1). A közönség próbálta biztatni a hazai együttest, ám a 21. percben újfent Bese volt az est negatív főszereplője, Brian Rodríguez cselezte le a magyar jobbhátvédet, majd kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket (0-2). Alig három perccel később aztán megzörrent a túlsó háló is, Szalai Ádám szépített (1-2). A hangulat ennek ellenére közepesnek mondható volt, feltehetőleg azért, mert a közönség nagy része aligha járt eddig rendszeresen válogatott meccsre.
A félidőben Puskás Ferencről vetítettek videókat és képeket a négy nagy kivetítőn, majd a második félidő úgy kezdődött el, hogy még erősen foghíjas volt a lelátó. A B-közép vesszen Trianon, majd a válogatottat támogató rigmusokkal próbálta élénkíteni a hangulatot – azonban a második 45 perc összességében feledhetően alakult, ráadásul Kalmár Zsoltot a hajrában hordágyon kellett levinni a pályáról.
Ezt a csatát tehát elveszítette a magyar válogatott, a háborút azonban jövő kedden Wales-ben kell megnyerni, ahol az Eb-szereplés a tét.
