A fiatalos kereskedelmi igazgató, amint betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, "letette a lantot". S bár már hosszú ideje irigylésre méltó, egymillió forintot is meghaladó havi jövedelme volt, megtakarítása mégis alig-alig. Aktív életében egzotikus országok hegyeit mászta, ami a félretett pénzét mind egy szálig elvitte. Mégsem aggódott, mert úgy gondolta: nyugdíja a fizetésének 80 százalékát is eléri majd, és ebből a feleségével vidáman meg tudnak élni. Mégsem így történt. Éppen Bali szigetén süttették a hasukat a plázson, amikor emberünk szívinfarktust kapott. S bár a kórházi és hazaszállítási költségeit fedezte a biztosítása, a futószalagon érkező szövődmények kezelésének, majd az otthoni ápolásának költsége minden vagyonukat elvitte. Most éppen azon gondolkodnak, hogy egy kis községbe költöznek, amelyhez közel van a kórház, és jó esély van arra, hogy a családorvos se adja fel egyhamar a praxisát.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha egy ország GDP-je nő - éppen csütörtökön jelentette be a KSH, hogy a harmadik negyedévben öt százalékos volt a bővülés évesített üteme -, akkor az emberek egyre többet költenek az öngondoskodásra. A magyar azonban nem ilyen nép. Az egészségbiztosítási piac stagnál, és a tagok nem kis százaléka meg is feledkezik a díjfizetésről. (Csekély vigasz, hogy a régió országai hasonló cipőben járnak, bár közöttük Magyarország így is a sereghajtó.) Szinte hihetetlen, de számosan arra hivatkoznak: azért nem kötnek egészségbiztosítást, mert a biztosítónak be kell küldeni a számlákat, amit fáradságként élnek meg. De arra sincs magyarázat, hogy a különböző nyugdíjmegtakarítási formák után járó adóvisszatérítéseket az emberek miért nem igénylik vissza. Ha csak az nem, hogy mióta az adóhatóság tölti ki a bevallásokat, azóta mindenkinek magának kell jeleznie az igényét.
Kontinensünkön az emberek általában szoronganak attól, hogy meg tudnak-e majd a nyugdíjukból élni. Nálunk úgy 45 éves kor körül szoktak felébredni, hogy valamit tenni kéne; akkor, amikor már azzal szembesülnek: minél idősebb valaki, annál jobban nőnek a díjak, és a természet rendjét követve nagyobb is az esélyük arra, hogy néhány rejtett betegségük napvilágra kerülése miatt kockázatosabb ügyfélnek minősülnek.
De mielőtt honfitársainkon vernénk el a port, hogy miért nem gondoskodnak a jövőjükről, tudatosítsuk: a hiba nem csak az ő készülékükben van. Az ügynököknek sokkal jobban megéri egy lakás- vagy gépjárműbiztosítást megkötni, mint egy olyant, ami az élettel kapcsolatos. Ők is a piacról élnek, és összességében magasabb jutalékot tudnak zsebre vágni, ha nem a nyugdíjas lét kockázatait kell ecsetelniük, helyette arra hivatkozhatnak, hogy az ügyfél lakhelyén micsoda vagyoni károk történtek. A kistelepüléseken még rosszabb a helyzet, és ezeket már az ügynökök is szívesen elkerülik: strapás helyek, nem éri meg ott próbálkozni. Az ügynökök és a kliensek gondolkodása egy vágányon halad: "Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja az életünket." Szomorú tapasztalat.