Jól sikerült a mozgósítás, megtelt a Parlament felsőházi terme. A szervezők előzőleg aggódtak ugyanis, hogy nem lesz elég érdeklődő, és akkor látszólag azok győznek, akik „komoly aknamunkát fejtenek ki” a rendezvény ellen.
Az úgynevezett Koszorús-akció 75. évfordulója tiszteletére meghirdetett konferenciát eredetileg szeptember végén akarták megrendezni. A szervezők először technikai, majd pénzügyi okokkal magyarázták, miért halasztják el az eseményt. Lapunk ellenben több forrásból úgy értesült, hogy a Fidesz az önkormányzati választások előtt nem akart emlékezetpolitikai vitákat gerjeszteni.
Koszorús Ferenc vezérkari ezredes kétségkívül vitatott személyiség. Az egyik – jellemzően a jobboldalhoz kötődő – tábor szerint 1944 július elején Horthy Miklós kormányzó azért rendelte Koszorús Ferencet és páncélosait Esztergomból a fővárosba, hogy megmentse a budapesti zsidóságot. Hantó Zsuzsa, a Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke egy nemrégiben tartott megemlékezésen például kijelentette: büszkén kell Koszorús ezredes akciójára visszagondolnunk, hiszen ő volt az egyedüli a németek által megszállt Európában, aki katonai erővel, kormányzói akarattal és emberi segítőkészséggel akadályozta meg a zsidók elhurcolását.
Karsai László és más történészek ellenben állítják: Horthy nem a zsidóság, hanem a saját védelmében rendelte Koszorúst a fővárosba, mert azt hitte (tévesen), hogy a csendőrök puccsot szerveznek ellene. Karsai szerint azok, akik ma Koszorúst ünneplik, holnap annak a Horthy Miklósnak fognak szobrot állítani, aki asszisztált a vidéki zsidóság százezreinek elhurcolásához, és 1944 augusztusában ismét engedélyezte a budapesti zsidóság deportálását. Nem neki, hanem a háborús helyzet alakulásának köszönhető, hogy az újabb halálvonatok már nem indultak útnak.
Ilyen előzmények után tartották meg a Koszorús Ferenccel és az embermentéssel foglalkozó parlamenti konferenciát csütörtökön. A fővédnök Kövér László házelnök volt, a köszöntőt Hende Csaba fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke mondta.
Hende pár éve közölte, hogy Koszorús hőstetteit évtizedeken keresztül tagadták, és néha még manapság is így tesznek, mert „a kommunista diktatúra szellemi örököseinek nem tetszik”. Ezt az okfejtését ezúttal mellőzte. Helyette inkább Koszorús Ferenc katonai erényeit (bátor, tehetséges, hűséges) és a ludovikás szellemiséget dicsérte.
Hende Csaba úgy vélte, azzal, hogy Horthy Miklós „kormányzó őfőméltósága” parancsára Koszorús a páncélos csapataival Budapestre érkezett 1944 júliusában, hozzájárult a csendőrpuccs megakadályozásához. Aztán – már a fővárosi zsidóság megmentésének ügyére utalva – így folytatta: „távol álljon tőlünk, hogy szerecsent mosdassunk, vagy történelmet hamisítsunk. Az igazság szeretete vezérel minket.” Jogászként egyébként sem tartja feladatának, hogy történelmi kérdéseket eldöntsön, ezt meghagyja a történészeknek.
Mindazonáltal felolvasott néhány méltatást, amelyek azt voltak hivatottak alátámasztani, hogy Koszorús Ferenc valóban embermentő akció főszereplője volt. Lázár János altábornagyot, Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnököt, John Lukacs történészt idézte, végül pedig – érzékeltetve, hogy Koszorús Ferencet nem csupán jobboldali körökben tekintik hősnek – Tom Lantos demokrata párti politikus elismerő szavai következtek.
Ehhez még hozzátehetjük: a kilencvenes évek elején Göncz Árpád liberális köztársasági elnök volt az, aki Koszorús Ferencet posztumusz vezérezredessé léptette elő.
A Koszorús mellett kiálló tekintélyes személyiségek névsora nem ingatta meg álláspontjában Karsai Lászlót. Lapunknak elmondta, hogy az említettek egyike sem folytatott mélyreható kutatásokat a témában, a kortársak is csak hallomásból értesültek Koszorús állítólagos embermentő akciójáról. Mértékadó történészi körökben már legalább tizenöt éve konszenzus van arról, hogy ez csak legenda, mítosz.
Koszorús felesküdött Szálasi Ferencre, harcolt a nácik oldalán – említett egy adalékot Karsai László. A zsidóság megmentésére irányuló törekvésekről pedig csak annyit: 1944 július 6-8. között, tehát a Koszorús-féle beavatkozás utáni napokban Budakalászról öt, Monorról három deportáló szerelvényt indítottak útjára. Ekkor hurcolták el Óbuda, Békásmegyer, Kispest, Újpest és más, a fővároshoz közeli városok zsidó lakosságát is, összesen 23 ezer 909 embert.
