Ki tudja, hányszor írtuk le az elmúlt tíz évben, hogy Európa válaszúthoz érkezett. A gazdasági válság idején olyan pénzügyi helyzetbe került több uniós tagország, köztük a mediterrán államok, valamint a balti országok, hogy nem volt más lehetőségük: rendkívül súlyos megszorításokat kellett foganatosítaniuk. Ezek az intézkedések előbb-utóbb megtették hatásukat, de az Uniót rendkívüli módon megrendítették a krízis évei. A radikális pártok ekkor kezdtek éledezni, ekkor azonban még messze nem tettek szert olyan befolyásra, mint a menekültválság idején. Azt sugallták, hogy az életszínvonal a bevándorlók miatt romlott. Ezt nem burkolt unióellenességgel elegyítették.
A nagy áttörés végül nem sikerült az idei európai parlamenti választáson a radikális jobboldal számára, s a különböző parlamenti választásokon sem értek el kiemelkedő eredményt, de az év végén mintha új erőre kaptak volna. Az októberi türingiai tartományi választáson, majd az előrehozott spanyol parlamenti voksoláson is várakozások felett szerepeltek. A keletnémet tartományban minden negyedik választó tette az Alternatíva Németországért (AfD) neve mellé az ikszet, Spanyolországban pedig a Vox 15 százalékot szerzett, öt százalékot javított a fél évvel ezelőtti eredményén.
A populista veszély nem múlt el, de a demokratikus pártoknak fel kell ismerniük azt, az ő kompromisszumkészségükön is nagyban múlik, milyen irányban halad tovább Európa. Ha nem hajlandóak együttműködni egymással, mint eddig Spanyolországban a két tradicionális párt, a szocialista PSOE, illetve a konzervatív Néppárt, akkor elidegenítik szavazóik egy részét, a belpolitikai instabilitás mindig a szélsőségeknek kedvez. Természetesen a Vox megerősödésének más okai is vannak, a kritikus katalóniai helyzet is sokat segített a „spanyol identitás erősítéséért” fellépő pártnak. Vagyis felmerül a katalán függetlenségpárti erők felelőssége is. Az önállóságot hirdető politikusok folyamatosan hergelték a lakosságot, amivel egyrészt a szélsőségesek malmára hajtották a vizet, másrészt pedig elérték azt, hogy a mérsékelt szavazók nem csekély része elfordult tőlük.
Európa újra válaszút elé került, s nehéz megjósolni, merre halad tovább. A bizonytalanság időszakát élik át a polgárok egy sor tagállamban. Spanyolország már több mint négy éve nem tud kikecmeregni a krízisből a tradicionális pártok rugalmatlansága miatt. Ha most sem képesek kompromisszumos megoldást találni, akkor tényleg soha. Ez esetben a politikai térkép további átalakulása, a Vox még látványosabb megerősödése várható.
Nem tudhatjuk, hogy ez a bizonytalanság vihar előtti csend-e, egy a tíz évvel ezelőttinél is pusztítóbb gazdasági válság előjele. Ám az is lehet, hogy éppen ez a politikai krízishelyzet idézi elő a sok közgazdász által jövendölt aggasztó gazdasági folyamatokat. Németország recesszióba kerülhet, a második negyedében 0,1 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, s az első negyedévben is mindössze 0,4 százalék volt az emelkedés. A gazdasági nehézségeket politikaiak mélyítik. Hatalmi vákuum kezd kialakulni. A nagykoalíció mandátumának 2021-es lejártakor a politikai életből távozni kívánó Angela Merkel egyre inkább háttérbe vonul. Bár tavaly úgy látszott, megtalálta utódát Annegret Kramp-Karrenbauer személyében, egyre kisebb az esélye annak, hogy a kereszténydemokraták elnöke automatikusan megörökli a kancellári széket. A napokban az Infratest Dimap ügynökség felmérése arról tanúskodott, minden korábbinál rosszabb a német védelmi miniszter megítélése. A megkérdezettek mindössze 19 százaléka véli jó kancellárjelöltnek, háromnegyedük, 74 százalék viszont nem tartaná jó megoldásnak, ha ő lenne a német szövetségi kormány feje. Ebből a szempontból Friedrich Merz, tavalyi CDU-elnökjelölt kapta a legjobb értékelést, 42 százalék szerint jó, 43 százalék szerint rossz kancellárjelölt lenne.
A német politikai bizonytalanságot tetézi az uniópártok nagykoalíciós partnere, a szociáldemokraták gyengélkedése. Ráadásul semmi biztosíték sincs arra, hogy az SPD elnökválasztása gyökeresen új helyzetet idézne elő. Decemberben választják meg a párt két új társelnökét, s döntenek arról, folytassák-e a nagykoalíciót. A papírforma szerint nem mondja fel az együttműködést az SPD, mert egy előrehozott választás nem oldaná meg a szociáldemokraták gondjait, csak még nagyobb bajba kerülnének. Mindenesetre a nagykoalíció gyengélkedése és a kancellár fokozatos háttérbe vonulása csak gyarapítja Európa gondjait.
Az uniós bizonytalansághoz nagyban hozzájárul Nagy-Britannia ingatag helyzete. Kilép az ország az EU-ból? Vagy a már többször meghosszabbított január 31-i dátumot sem tudja tartani London? Erre egyelőre senki sem tudja a választ. A felmérések szerint Boris Johnson jól jöhet ki a politikai válságból, pártja 10-13 százalékkal vezet a Munkáspárt előtt, ráadásul a Brexit párt megteszi azt a szívességet a toryknak, hogy azokban a körzetekben, amelyekben a 2017-es voksoláson a konzervatívok végeztek az élen, nem indítanak jelöltet, hogy ne osszák meg azokat a szavazókat, akik Londonnak az EU-ból való távozását óhajtják. Hasonló gesztusra nem számíthat a Munkáspárt a Liberális Demokraták részéről, mert a két párt másként vélekedik a Brexitről. Míg utóbbi egyértelműen a maradást pártfogolja, a Munkáspártnál nincs egység a kérdésben, legfeljebb abban ért egyet a tagság, hogy második referendumra van szükség. A bizonytalanságot fokozza, hogy az EU-ban is erősödnek azok a hangok, kivált Franciaország részéről, amelyek szerint a briteknek nem szabad további halasztást adni.
Rendkívül bizonytalan a helyzet Olaszországban. Hiába alakult meg szeptemberben Giuseppe Conte második kormánya, s sikerült megszabadulni Matteo Salvini belügyminisztertől, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) alkotta kabinet eddigi munkássága nem nevezhető sikersztorinak. Bár Salvini követelésével szemben egyik párt sem kíván előrehozott választást, ha a jelenlegi, nem éppen gördülékeny együttműködés marad közöttük, akkor aligha töltik ki mandátumukat. Eleve rossz ómen volt a kabinet számára, hogy nem sokkal megalakulása után Matteo Renzi a PD volt tagjaiból új pártot hívott életre Értékek Olaszországa (IV) néven. A volt miniszterelnök hírek szerint a „csillagosokkal” szervezkedik Conte kormányfő ellen, akinek egyre inkább a demokraták maradnak legfőbb szövetségesei. Nagyon megviselte a kormányt az október végi umbriai tartományi választás. A baloldal fellegvárában nagy fölénnyel győzött a jobboldal – a Liga, Silvio Berlusconi Forza Italiája, valamint az Olasz Testvériség – által támogatott Dinatella Tesei. E voksolás óta valóságos mélyrepülésbe kezdett a koalíciós pártok népszerűségi mutatója, különösen az M5S-é száguld lefelé a lejtőn. Salvini sorozatos nagygyűlésekkel próbálja destabilizálni az amúgy is ezer sebből vérző kormányt, s elérni az előrehozott választások kiírását. Különösen aggasztó fejlemény, hogy a másik szélsőjobboldali párt, a Giorgia Meloni által irányított Olasz Testvériség araszol felfelé, a két szélsőséges tömörülés együttesen 41-45 százalékot szerezne egy esetleges idő előtti voksoláson.
A mostani időszak nem a legszebb Európa történetében, s egyelőre nem látni túl sok kedvező előjelet.
