Nem, nem Buda 1541-es csalafinta bevétele, hanem Buda és Pest életének megbénítása miatt fortyog még utólag is a magyar főváros népe. Nem, nem a mohácsi vészben, vagy a magyar-török háborúkban életét vesztett magyar vitézek miatt tiltakoztak csütörtökön a magyarok – ki az utcán, ki csak otthon –, hanem az észak-szíriai kurdok elleni török hadjárat miatt. És senki sem azért méltatlankodott a török államfő vizitje miatt, mert kétségbe vonná, hogy a török nagy nemzet lenne, és nem adná meg a másik nemzetnek járó tiszteletet. A tiltakozás és felháborodás nagyon is a jelennek, de még inkább a személynek szólt. A nagy történelmi török nemzetet jelenleg vezető Recep Tayyip Erdogan elnök autoriter, emberi jogokat, kisebbségi jogokat, demokráciát és jogállamot egyaránt megcsúfoló politikája miatt. És amiatt, hogy Magyarország kormányfője egy olyan háborús bűnökkel vádolt autoriter elnökkel ölelkezik, béníttatja meg az ő koszorúzgatásai miatt a várost épp akkor, amikor annak tankjai az Iszlám Állam elleni harc sikeréért rengeteg áldozatot hozó szíriai kurdokat lőtték még néhány napja.
Miniszterelnökünk ugyan, szokásához híven „az állam én vagyok” szellemében beszélt ezúttal is, de az utca tiltakozása, a kurdokkal szemben megnyilvánult szolidaritás is jelezte, a nemzet, a nép mi is vagyunk. Hiába hangsúlyozta Orbán Viktor, hogy „mi sajátos magyar módon gondolkodunk a többi nemzetről. És úgy gondoljuk, hogy Törökország nemcsak nagy ország és nagy nép, hanem nagy nemzet is..”, amelynek meg kell és meg is fogjuk adni a tiszteletet, ez nem igaz. Ugyanúgy gondolkodunk, mint tőlünk nyugatabbra – egy részünk talán nem, de legtöbbünk elutasítja mindazt, amit Erdogan képvisel és megjelenít, szolidaritást vállalunk a török börtönökben senyvedőkkel, a Törökországban emberi- és kisebbségi jogaitól is megfosztott kurdokkal, a megtámadott észak-szíriai kurdokkal. Ám ez nem jelenti azt, hogy eközben ne tisztelnénk az erdogani illiberális demokráciától nyögő török népet. Sajnos egy hajóban evezünk.