Ocskay százados 1944 és '45 fordulóján fantasztikus bátorsággal és leleményességgel több ezer üldözött életét mentette meg az egykori zsidó gimnáziumban működő varrodában. A radnótisok a fennmaradt dokumentumok, levelek, és a túlélők beszámolói alapján rekonstruálták a varroda történetét. A több szálon és helyszínen futó interaktív sétaszínházi előadás és a hozzá kapcsolódó kiállítás létrehozása összekovácsolta az iskola tanárait és diákjait.
„Megdöbbentem. Tizenkét éve járok a Radnótiba, és eddig fogalmam sem volt, hogy ez mind itt, ezek között a falak között történt. Elképesztő, hogy a kollektív emlékezet hogyan képes elfeledkezni egy ilyen hősről és egy ilyen történetről” – mondja Szojka Tamás, aki idén érettségizik, és egyike volt annak a kilencven szereplőnek, akik előadták Ocskay százados történetét. Ocskay László, „a magyar Schindler” katonai ruhavarró műhelyt működtetett az egykori Abonyi utcai Zsidó Gimnáziumban a vészkorszak idején, zsidók ezreit mentve meg a biztos pusztulástól. (A százados életéről bővebben keretes írásunkban olvashat.)
Tanárok és diákok hónapokon át készültek, hogy a lehető legélethűbben adják vissza a több mint 70 évvel ezelőtti történetet. Korabeli ruhákat, tárgyakat, varrógépeket, emlékeket gyűjtöttek össze, így teremtve meg a szokatlan estét. Az ablakokat fekete vászonnal takarták le, ahogy a légiriadók miatt annak idején is sötétítettek.
A neonokat pucér izzókra cserélték; aki ezekben a napokban tért be a Cházár András (egykori Abonyi) utcai épületbe, úgy érezhette, hogy egy időkapun át egy másik világba csöppent. „Azt akartuk, hogy a nézők velünk együtt éljék át újra azokat a tragikus időket. Az épület felől közelítettünk, azt remélve, hogy ha közösen járjuk be a helyet, ahol emberek ezreit mentette meg egy csodálatosan bátor ember, könnyebben átélhető lesz a történet. Így találtuk ki a sétálószínházi formát is.” Ezt már Szabó Emese tanárnő mondja.
Az Erdélyben született pedagógus angolt és drámát tanít a Radnótiban. Párjával együtt két éve látták az Ocskay Lászlóról készült portréfilmet, és akkor határozták el, hogy mindenképpen létrehozzák ezt az előadást. Számos akadályt kellett leküzdeniük, a pénzhiánytól kezdve a szokatlan feladattól óvakodó diákokig, de végül minden összejött. „Sok szereplő csak az első közös próbán értette meg, miről is szól ez az egész. Voltak, akik sírtak, például a csodálatos szombat köszöntés jelenetnél – meséli Szojka Tamás –, és voltak, akik szóltak a barátaiknak, jöjjenek, mert ebben mindenképpen részt kell venniük. Így aztán végül az lett, hogy bár előre megírt forgatókönyvünk volt, az újonnan jötteknek is ki kellett találnunk kisebb szerepeket.” A varrodában bujkált hosszabb-rövidebb ideig a kor számos kiválósága, köztük Mányai Lajos–Simon Zsuzsa színészházaspár, Jób Dániel rendező, színházigazgató, Kadosa Pál zeneszerző, zongoraművész, Keleti Arthúr író és műfordító, Goda Géza költő és fia, Gábor, a későbbi Kossuth-díjas író és Kabos Endre kardvívó olimpiai bajnok. És persze Kellér Dezső, az ismert kabarészerző és konferanszié, aki – az előadás tanúsága szerint – épp itt mondta az egyik legabszurdabb bon mot-ját, „Nehogy minket vonjanak felelősségre a háború után, csak mert együtt láttak a Duna-parton néhány nyilassal…”. Valahogy ilyen volt az előadás is: szellemes, tragikus és szép.
