Karinthy Marciról (Őt nem lehetett Mártonnak hívni!) valahogy távol állt a halál. Az életigenlés viszont nagyon is a személyiségjegyei közé égett. Ezzel a névvel persze nem volt sok választása, feladja vagy túléli. Ő látványosan az utóbbit választotta. A családi sebeket és mindent, ami ehhez kapcsolódik kiírta magából a két kötetes Ördöggörcs című regényében. Nem akart író lenni, nagyon nem. Ezzel a tényleg komoly és őszinte, vallomásos családtörténettel egycsapásra mégis azzá vált. "Karinthynak lenni nehéz sors.
Tehetségesnek lenni nehéz sors. Tehetséges Karinthynak lenni... Nem csoda az ördöggörcs... De hát itt van, de hát felvidít az édes Pest legendáriuma; jönnek az „ébredők”, jönnek a komorak, jönnek a Pest-átkozók, jönnek a keserűek – jönnek, és a semmibe foszlanak. Marad a a nehéz sors, és a nehéz sors istenre kacsintó nevetése és ördöggörcse – az édes Pest legendáriumában." - írta a műről a nemrég elhunyt Vekerdy Tamás. De hát Marci ki is kérné magának, ha nem színházzal folytatnánk azonnal, hiszen ő rendező lett, és színházigazgató. Sőt a korát messze megelőzve lett saját színháza. Nem ment persze könnyen. Az első kísérlete meg is bukott, de Kelenföldön megalapította a Karinthy Színházat, amely aztán életképessé vált. Ő polgári, szórakoztató színházat akart, addig nem nyugodott amíg meg nem csinálta.
Játszott Karinthyt és magyar szerzőt, és még sok mindent. Ez volt az otthona az élete. Egyfajta szakszervezetként is működött, ha valaki állás nélkül maradt, vagy mellőzték, azonnal hívta. Jellegzetes fanyar mosolya mögött ott rejtőzött a színház feltétel nélküli szeretete. Úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat. Most még nem tudjuk elképzelni nélküle, nem is tehetünk mást, minthogy elmegyünk a színházába, így biztos, hogy velünk marad. Ráadásul néhány nap múlva lett volna bemutatója.
