Nem, nem Huxley örökbecsű remekéről van szó, hanem „korunk látnoka”, Matolcsy György újabb látomásáról. Az utóbbi időben az MNB elnöke gondoskodik arról, hogy hetenként új, meghökkentő állításokkal sokkolja a nagyérdeműt. Legutóbb a Financial Times november 3-i számában megjelent cikkben részletezi, miért volt történelmi hiba az euró bevezetése, egyszersmind azt szorgalmazza, hogy mielőbb jöjjön létre olyan kilépési mechanizmus, amely lehetővé teszi, hogy az euró-övezet tagjai elhagyhassák a „süllyedő hajót”.
Állítása szerint azért volt hiba az euró létrehozása, mert az ahhoz szükséges előfeltételek szinte egyike sem jött létre. Matolcsy szerint ilyen feltétel lett volna a közös állam, a közös pénzügyminisztérium és egy olyan közös költségvetés, amely lefedné az eurózóna össztermékének 15-20 százalékát. Mindezek hiányában a közös valuta célja a német dominancia megakadályozása (ami nem sikerült) és az – éppen akkor széthulló – szovjet birodalom terjeszkedésének megállítása volt.
Lehetne vitatkozni a fenti állításokkal, de nem érdemes. Sokkal riasztóbb, hogy ugyanez a Matolcsy György pár napja a budapesti Eurázsia Fórumon elmondott nyitó beszédében egy új, fényes jövőt vázolt fel, amely szerint az atlanti korszaknak lassan vége lesz, és bekövetkezik Eurázsia korszaka, amelynek során az euró eltűnik, helyette pedig új, közös eurázsiai fizetőeszköz jön létre. Ennek a korszaknak pedig ki más, mint hazánk lesz a nyertese.
Vessük csak össze a pár napon belül megjelent két megnyilatkozást! Ha igaznak fogadnánk el azokat a hiányosságokat, amikkel a szerző az eurót illeti, akkor abból egyenesen következne, hogy az új, közös eurázsiai pénz (legyen az akár digitális) létrejöttét meg kellene előznie egy eurázsiai közös állam, ezen belül közös pénzügyminisztérium és közös költségvetés létrejöttének. Ez lenne ám az igazi szép új világ, amihez képest Huxley fantáziája csak földhözragadt vergődés!
Képzeljük el azt a közös államot (vagy akár csak államszövetséget), amelyben Magyarország és mondjuk Kirgizisztán, Oroszország és Kína egyaránt részt vesz! És képzeljük el azt a közös fizetőeszközt, amelyet nem dominálna Kína elsöprő és egyre növekvő gazdasági ereje, amely már így is a legnagyobb gondot okozza a világ politikusainak és közgazdászainak. Az eddigi tapasztalatok szerint sem Kína, sem Oroszország nem olyan szemérmes, mint például Németország, amikor érdekérvényesítésről van szó, és akkor még az ázsiai „kis tigrisekről” szó sem esett.
Szerencsére remélhető, hogy ezt a lázálmot Matolcsy Györgyön kívül senki sem veszi komolyan. Akkor már csak egy kérdés marad: nem lenne helyénvaló, ha az MNB-nek a magyar gazdaságra döntő befolyással bíró elnöke visszatérne a földre, és azzal foglalkozna, amire a mandátuma szól, azaz a magyar monetáris politikával?
A szerző mérnök-közgazdász