A döntőn előadott két slamje alapján, ha nem lettek volna eleve ironikusak, azt gondolhatnám, hogy súlyos kisebbségi komplexusban szenved, mivel az első az átlagemberi mivoltáról, a másik a kozmikofóbiájáról szól. Mennyire jellemző ez valóban önre, vagy mennyire távolodik el slamjeiben életrajzi önmagától?
Úgy látszik, ez egy duplán coming outos este volt. Ez érdekes, hogy a kicsinység érzése fűzheti össze a két szöveget… Persze kérdés, hogy az átlagosság eleve kisebbséginek vagy éppen többséginek számít. Ez filozófiai és szociológiai problémaként is régóta érdekel. Van az az erős késztetés – az Instagram és a Facebook miatt –, hogy mindenkinek mindenáron különlegesnek kell lennie. Van, aki rajzol, van, aki énekel, van, aki kemény, feszes feneket tud növeszteni, amire aztán csinál egy profilt az Instán – és az emberek imádják, követni kezdik a posztjait. Miközben folyamatosan azt élik meg, hogy ők, akik se rajzolni, se énekelni, se feszes feneket növeszteni nem tudnak, nem különlegesek. Lemaradtak valamiről, kicsinek és átlagosnak érzik magukat. Foglalkoztat, hogy mindezt hogyan dolgozza fel az ember, illetve, hogy miként talál magában olyan dolgot, ami különlegessé teszi, amibe aztán belekapaszkodhat és amivel megmutathatja magát. Ami a kozmikofóbiát illeti, az egy létező dolog, legalábbis a wikipédia ír róla, márpedig akkor létezik. Én valóban kozmikofóbiásnak érzem magam, kiver tőle a víz, amikor a világegyetem nagyságáról és a benne elfoglalt helyünkről magyaráz valaki. Borzasztó érzés, hogy mennyire pici az ember, totálisan összenyom… miközben be vagyunk zárva a Földre, és azon belül is egy kicsi területre.
És igen, jórészt önéletrajzi ihletésűek a szövegeim – rólam is szólnak. Pár éve Hegyi Zoltán Shizoo tanácsolta, hogy írjak olyan szövegeket, amik sokkal személyesebbek. Ezek szerint korábban hiába írtam magamról, azok nem voltak elég személyesek. Talán mára sikerült ezt megugranom.
Az biztos, hogy a családjáról, a filozófia szak elvégzéséről vagy a reklámszakmában eltöltött idejéről ízelítőt kapunk a szövegeiben. De ezeknek a szövegeknek a megírásában mennyire segített a két utóbbiban való jártassága?
Nagyon sokat, főleg a filozófia. Hogy mindig szkeptikus legyek, mindig új perspektívákból vizsgáljam a leghétköznapibb dolgokat. Amitől egyben azok érdekesebbnek, fordulatosabbnak és viccesebbnek is hatnak.
A humor mennyire fontos kelléke a slamszövegeknek?
A fordulatosság inkább, hiszen ha kiállsz a színpadra – akár tragédiáról, akár humoros eseményről beszélsz –, alapvető, hogy ne untasd a közönséget. Szórakoztasd, még ha szomorú dologról is van szó.
Most, hogy országos bajnok lett, biztos megnövekedett figyelem fogja kísérni. Mennyi munka van ebben, azaz mióta slammel?
2013-ban kezdtem, először egy Pilvakerre írtam át egy Petőfi-verset, elő is adtam, nem sikerült valami jól. Aztán vagy egy fél évig írtam egy másikat, amivel lementem a Slam Poetry Budapest klubjába, a Colorba, és azt a versenyt meg is nyertem vele.
Mi volt a motiváció, amiért slammelni kezdett?
Mint mindenki más, én is írogattam tinédzserként verseket, persze. Később pedig azt vettem észre, amiket írok, jóval lazább szövésűek, mint a hagyományosabb versek, és nagyon hasonlítanak azokra, amiket a YouTube-on slamként megismertem. Így találtunk egymásra.
„A slammer az a költő, aki olyan szar verseket ír, hogy inkább felolvassa / a költő meg az a slammer, aki olyan szar slameket ír, hogy inkább csak leírja” – summázta az országos bajnokság elődöntőjén a különbségtételt. Mindkettő foglalatosságban jártas, cizellálná még egy kicsit a differenciát?
Slamet csakis direktbe írok, amikor egy-egy eseményre készülök. Máskülönben csak gyűjtögetem az ötleteket, az elkapott fordulatokat egy mappába a számítógépemen. Az élőszóban előadott slamszövegek közérthetőbbek, hiszen nagyon fontos, hogy rögtön megértse az elhangzásuk pillanatában a közönség, míg a leírt, publikált versek esetében lehetőségük van az olvasóknak újra meg újra végigmenni a sorokon, amiknek ezért sűrűbb szövésűeknek, tömörebbnek kell lenniük, amelyek minden olvasásnál újat adnak. Érdekes, hogy míg a verseimhez sokkal nehezebben nyúlok, a slamjeimet akár az utolsó pillanatig korrigálom.
A versenyeken rögtönöznek is?
Nem, a műfajra nem jellemző az improvizáció. Az Átlagos vagyok szövegében vagy háromszor oda-vissza átírtam a „légy önmagad, de mi van, ha igazából egy fasz vagyok” sorban a létigét vagyra, mert nem tudtam eldönteni, melyik a jobb, hogyan lesz konzekvensebb a szövegben.
A döntős szövegekben csak úgy röpködtek a „bazmegek”, a „picsák” és a „faszok” – a trágárság is része a műfajnak?
A slam azért elég közel van a slanghez és a hip-hophoz, de én például csak akkor használom a trágár kifejezéseket, ha túlmutatnak a nyomatékosító szerepen, ha pluszfunkcióval bírnak.
És a színészi, lényegében a stand uppal rokon gesztusok mennyiben követelmények a slamelőadásoknál?
A slam azért – tisztelet a kivételnek (Bödőcs Tibor) – „okosabb” és intellektuálisabb a stand upnál. Itt a poénok nem öncélúak. Az előadásmód és kellékei pedig inkább az előadó habitusától vagy akár az éppen előadott szövegtől függenek. Én is élek gesztusokkal, mozdulatokkal – külön brainstorming szokott lenni, hol mit játsszak el.
A döntő idején Greta Thunberg valószínűleg egyfolytában csuklott, annyit emlegették a klímatudatossággal karöltve. Voltak, akik a politika különféle vetületét is megvillantották, Molnár Péter Európa-bajnok slammer például elképesztően költőien emlékezett meg az ’56-os eseményekről. Másoknál inkább korosztályi vagy személyes problémák domináltak. Önnél mi dönti el, miről ír?
A budapesti klubok közül én főleg a Földalatti Slam-estekre járok, amiket éppen Molnár Péter és Bíró Dénes szervez. Ott mindig konkrét hívószavakra kell írni. Hol Valentin-napi szövegek készülnek, hol éppen az „ellenállás” a kulcsszó. Utóbbira én például arról írtam, hogy nem tudok az alkoholnak ellenállni, de született politikai tartalmú írásom is, amikor a netadótüntetés zajlott.
A slamet kedvelők és a slamet művelők köre mennyire zárt közösség?
Inkább szupernyitott! Ahol a 15 évestől a 60 évesig jelen van minden korosztály, lányok és fiúk, a biológustól a reklámoson át a mozdonyvezetőig. Rengeteget köszönhetek a slamnek, elsősorban éppen a közösséget, ahol értik, ha Pilinszkyvel vagy Tarr Bélával viccelsz. Fantasztikus, hogy megismerkedhettem Simon Mártonnal és Babiczky Tiborral, de a slamen keresztül kerültem kapcsolatba a szerkesztő Péczely Dórival, aki például véleményezte a verseimet is. Hogy eljárhatok velük focizni, és együtt játszhatok Gábor Tamás Indianával, Bárány Bencével, Borsos Bencével, Bíró Dénessel, Pion Istvánnal, Schwarz Ádámmal. Illetve ennek köszönhetően kerültem be a Magyar Íróválogatottba, akikkel 2016-ban Cipruson Európa-bajnokságot nyertünk.
