Timothy Garton Ash azt kérdezi magától, hogy mi ment félre Közép-Európában. Mert ha 30 évvel a rendszerváltás után körbenéz Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, akkor a magyaroknál azt látja, hogy módszeresen bontja le a liberális demokráciát az EU egyik tagállamában Orbán Viktor, akit pedig egykor az új, liberális nemzedék emelkedő csillagának tartottak. A kitűnő oxfordi elemző a gondok közt elsőként a riasztó mértékű kivándorlást említi, merthogy ez a térség fő baja, nem a migráció. Litvániából például távozott az emberek 27, Bulgáriából 21 százaléka. Populista politikusok, Orbánnal az élen azonban a 4 évvel ezelőtti válság idején profi módon kiaknázták az olyan társadalmak félelmét, amelyek 40 évet töltöttek a vasfüggöny mögött, nem sok tapasztalatok szerezve a multikulturalizmusról.
A magyar kormányfő groteszk propaganda-hadjárattal fokozta népszerűségét, azzal vádolva Sorost és Brüsszelt, hogy azok összeesküsznek és muzulmánokkal akarják elárasztani a keresztény Magyarországot. Ehhez a Fidesz rutinszerűen veszi igénybe az államapparátust. Mindezt csupán azért, mert az EU arra kérte ezeket az országokat, hogy vegyenek át néhány ezer menedékkérőt az olaszoktól és a görögöktől.
A régiót ma ugyanaz a nacionalista populizmus gyötri, mint ami sok más európai országot, de még Trump USA-ját is utolérte. Ideértve a retorikát, amely szembeállítja a tiszta népet a korrupt, liberális elittel, amely egyszerű, a tények ellenében az érzelmekre ható válaszokra épít – ebben különösen a Fidesz jeleskedik -, és amely nem győzi elítélni a szabadelvűséget. Közben Nyugaton ismét felbukkannak az előítéletek a Kelettel szemben.
Az tény, hogy az új tagoknál a populizmus posztszocialista jellemzőket mutat. Az is közös vonásuk, hogy úgy érzik: történelmi igazságtalanság érte őket. De a probléma inkább ott van, hogy 1989 után a liberalizmus, egészen pontosan annak szélsőséges változata a gazdaságra korlátozódott és ezek az országok nem voltak hozzászokva a látható egyenlőtlenségek magas szintjéhez. Beleértve az érzést, hogy sok ember nem kap elegendő figyelmet és tiszteletet a városi liberális elit részéről. Magyarországon például éles választóvonal húzódik Budapest és a „puszták népe” között.
A populisták meglovagolják ezeket a hiányosságokat és komplexusokat. Főleg a magyar és a lengyel kormánypárt rájátszik a történelmi igazságtalanság érzetére is, azt állítva, hogy a rendszerváltás nem hozott igazi forradalmat. Az szerintük csak akkor kezdődött, amikor ők hatalomra kerültek. Ezek az erők vegyítik a baloldali gazdaság- és társadalompolitikát a jobboldali, sőt, reakciós, nacionalista és idegengyűlölő retorikával. Újra a család, az egyház és a nemzet zászlaja alá hívják a kiábrándult szavazókat. Azt állítják, hogy ők képviselik a hagyományos keresztény Európát. Orbán a rá jellemző szemtelenséggel ezt úgy fogalmazta meg, hogy ma már ezek az országok jelenti a földrész jövőjét.
Közben kiderült, hogy ha egyszer bekerülsz az unióba, akkor jóformán azt csinálsz, amit csak akarsz. Magyarországon a demokrácia lerombolása 2010-ben indult. Uniós pénzek segítségével szilárdították meg az egypárti uralmat. A többi közt úgy, hogy az EU-finanszírozta programokból bőven juttattak a vazallusoknak és a baráti sajtót kézben tartó oligarcháknak. Vagyis brüsszeli forrásokból ásták alá a közös értékeket. De ettől még a lakosság nagy arányban hisz az integrációban, bár azért annak népszerűsége már nem olyan, mint korábban, elsősorban a pénzügy válság következtében. Orbán 5 éve meg is hirdette az illiberalizmust, de az sajnos ül, amit az unió versenyképességéről mondott. Ezzel együtt kevesen akarnak Közép-Európában az orosz vagy a kínai útra lépni. Inkább normális országra vágynak, amely mondjuk, Németországra vagy Kanadára hasonlít. Viszont Moszkvából és Pekingből jönnek a befektetések.
A nyugat 89-ben ott követte el a nagy hibát, hogy azt hitte: a kommunizmus bukása nyílegyenesen vezet el a liberalizmus győzelméhez. A mostani helyzetben azonban nem új forradalomra, hanem alapvető reformokra van szükség, ám ez vonatkozik az egész demokratikus nyugati világra. Alapvetően meg kell újítani a liberális intézményeket és gyakorlatot. Legfőképpen persze Közép-Európában, amely még mindig küszködik a rendszerváltásból fakadó gondokkal. Úgy lehetne megragadni a lényeget, hogy újból fel kell szabadítani a régiót. Jó hír, hogy vannak, akik dolgoznak ezen, sokan a legifjabb nemzedékből. Lásd a szlovák társadalmi mozgalmat a Kuciak-gyilkosság után.
Szóval, meg lehet csinálni, habár a reformerek nagyfokú tehetetlenséggel, korrupcióval és reakcióval néznek szembe. A nemzetköz helyzet sem olyan jó, mint 30 éve. De csak Magyarországon károsodott annyira a demokrácia, hogy nehéz elképzelni akár még a legjobban szervezett ellenzéki párt közeli győzelmét is. Másutt még szabadok és viszonylag tisztességesek a választások. De a nagy feladat, hogy pártot, programot és vezetőket kell találni, hogy legközelebb nyerni lehessen az urnáknál. Ez pont az a feladat, amivel a Nyugat is szembesül.
Reménysugárnak nevezi a lap a józsefvárosi Auróra elleni szélsőséges támadást, mivel ezúttal a rendőrség és a politika határozottan reagált, ami a budapesti hatalomváltás következménye. Mint emlékezetes, a nemzeti ünnepen több mint 200, feketébe öltözött, kopasz neonáci vonult át Budapesten, majd aznap este a kemény mag a 8. kerületi a baloldali-alternatív kulturális központhoz ment. Ott letépett és felgyújtott egy szivárványszínű zászlót. A járdára pedig a Légió Hungária logóját festették, amely horogkeresztet formáz. Be azonban nem jutottak, mert az intézmény szerencsére zárva volt.
Schönberger Ádám, az Auróra vezetője ilyesmit már átélt, a Marom zsidó szervezet élén már volt része fenyegetésekben és ellenséges megnyilvánulásokban. Alig egy hónapja egy csoport Budaházy vezetésével, benyomult az épületbe és ott sarokba szorította a tanárokat, akik éppen a nemi kisebbségekről tartottak előadást. Akkor 3 és fél órát kellett várni, amíg kijöttek a rendőrök. Schönberger szerint a passzivitás alighanem összefüggött a Fidesz melegellenes kampányával. A központ az egyik utolsó hely, ahol LMBT-aktivisták még szabadon dolgozhatnak, részben az első számú közellenségnek számító Soros alapítványának segítségével. A hivatalos propaganda lapok épp ezért Soros főhadiszállásának nevezik a helyet. Ennek megfelelően kemény volt idáig a hatósági fellépés az intézmény ellen.
A hadjáratot az eddigi kerületi polgármester irányította. Ám ő kikapott és azóta új szelek fújnak. Erről tanúskodik, hogy Pikó már egy órával a Légió Hungária rajtaütése után arról tájékoztatott mindenkit, hogy kérte az illetékes rendőrparancsnokot: gondoskodjon a biztonságról. Együtt keresték fel a helyszínt és a hatóságok azt közölték, hogy vandalizmus miatt nyomozást indítottak. A nyilvánosság megtette a hatását diplomáciai körökben is: tiltakozott az amerikai nagykövetség, amely hasonló esetekben az utóbbi években igencsak visszafogottnak mutatkozott. Az ügyvivő találkozott több érintett civil szervezet megbízottaival, köztük Schönbergerrel. Utóbbi azonban aggályosnak tartja, hogy semmi sem szavatolja a további biztonságukat, ráadásul a rendőrség nem hajlandó politikai jellegűnek tekinteni a történteket. Ezzel együtt megköszönte a közbeavatkozást, mert az egy hónappal ezelőtt még jóformán elképzelhetetlen lett volna.
A francia közéleti portál, illetve nyomtatott változata azt emeli ki a magyar helyhatósági választások kapcsán, hogy az eredmény rávilágított, mekkora politikai és területi megosztottság jellemzi az országot. A Fidesz megszerezte a megyék többségét, a baloldali ellenzék viszont Budapesten és 10 nagyvárosban diadalmaskodott. Azaz a magyaroknál is jelentkezik, ami Nyugaton már hosszú ideje látható, hogy az emberek a nagy településeken a baloldalra voksolnak, mert nem akarnak elszakadni a világtól. A falvak és a kisvárosok ezzel szemben a helyi sajátosságok fontosságát hangsúlyozó konzervatív jobboldal mögé állnak be. Vagyis az egyik oldalon vannak a városlakók, akik többnyire diplomások és osztják az egyetemes értékeket, a másik oldalon viszont azok vannak, akik elutasítják a radikális változásokat és ragaszkodnak saját szűkebb pátriájukhoz, illetve kultúrájukhoz. Viszont félő, hogy a megosztottság Magyarországon nagyobb lesz, mint Nyugaton.
Még nagyobb gond, hogy mi legyen a Jobbikkal az ellenzéki táboron belül. A párt a jelek szerint sikeresen szabadult meg a szélsőségesség bélyegétől, ám mégsem lehet tudni, mennyire lehet őszintének tekinteni a fordulatot, amit főleg az vezérelt, hogy véget vessen Orbán politikai uralmának. Azon felül a kormányfő arra használhatja fel a szélsőjobb és az ellenzék együttműködését, hogy lejárassa az egész összefogást. Ráadásul tanácsos óvatosnak lenni a külső megfigyelők részéről, mielőtt áldásukat adnák a Jobbikra és annak stratégiájára, mivel utóbbi könnyen Európa ellen fordulhat, amint a párt hatalomra kerül.
Nyugat-Európa nem nagyon szereti beismerni, de az 56-os forradalom lépés volt Magyarország mai, nacionalista útja felé. A magazin, amely a hagyományos, a demokráciára és a szabad versenyre épülő jobboldaliságot képviseli, úgy véli, hogy a 63 évvel ezelőtti események egyszerre jelentenek alapot a nemzeti büszkeségre, illetve fordulópontot az egyébként szégyenletes és tragikus évszázadban. Schmitt Mária azt hangsúlyozza, hogy annak idején a demokrácián, a függetlenségen és a szabadságon kívül a nemzeti túlélés volt a tét. De – teszi hozzá - a vereség megerősítette a magyarokat, hogy a végén a csata helyett megnyerjék a háborút. Ám a történésznőnek tudnia kéne, hogy az azt megelőző évtizedek kétségbeesése és erőszakja mekkora szerepet játszik a népfelkelésben.
Magyarország napjainkban pénzügyileg rendben van, ám kulturális téren szembemegy az európai partnerekkel. Hivatalos magyar vélemény szerint Brüsszel kettős mércét alkalmaz azon országok esetében, amelyek nemet mondanak a nemzetközi liberális ortodoxiára. Ezen belül Magyarország szándékosan nacionalistább vonalat visz. Schmitt Mária szerint szó sincs arról, hogy a magyar rendszer diktatúra volna, amivel a jogállamisági eljárásra utalt. Nem is érti, miért zaklatják az országot, amikor vannak választások és azok szabadok. Sokak számára Trianon jelenti minden baj forrását. Annak a következménye lett 56, és az vezetett el a mai állapotokhoz. Orbán igyekszik visszaállítani a háború előtti szuverenitást és lendületet.
A konzervatív magyarok számára nem a történelem újraírása vagy a holokausztban játszott szerep a lényeg, idővel és kellő tisztességgel mindkét sebet be lehet gyógyítani. Ám sokkal inkább foglalkoztatják őket a Nyugat-Európából nap mint nap érkező pofonok, miközben a gazdaság működik, minden borúlátás ellenére is. Itt a kritikus pont a nagy munkaerőhiány, ami Orbán makacs migrációellenes politikájának az eredménye. Mindenesetre csakis a magyarok dönthetik el, hogy merre akarnak menni, miközben baloldali kívülállók próbálják az új Szálasinak lefesteni a miniszterelnököt, a jobboldal ezzel szemben a büszke keresztény önazonosság újraélesztésén dolgozik. De azt legalább tudják, hogy mik nem akarnak lenni és ez a legjobb kiindulópont kerek egy évszázad óta.
A tartományi közszolgálati médium nem tudja, vajon a volt bajor kormányfő, a CSU tiszteletbeli elnöke átveszi-e a jövő csütörtökön Orbán Viktortól a Magyar Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét. Ugyanis már az nagy vitát kavart, hogy a magyar kormányfő a kétoldalú kapcsolatok előmozdításáért ki akarja tüntetni Stoibert. A bajor keresztényszociálisok viszonya főleg Weber bizottsági terveinek meghiúsulása óta már korántsem olyan szívélyes a magyar politikussal, mint korábban. A bajor párt új vezetője elhatárolta magát Orbántól, akit előzőleg többször is meghívtak az évindító kihelyezett frakcióülésekre.
Magyarázatként a beszámoló megemlíti az igen szigorú magyar menedékpolitikát, a sajtó sokszínűségének korlátozását, az Országgyűlés jogkörének megnyirbálását, az államigazgatás átalakítását, valamint a választási törvények átszabását, mindez szakértők szerint sok esetben antidemokratikusan történt. Azon kívül az idén Orbán egy antiszemita írót méltatott, továbbá Brüsszel-ellenes kritikával kampányolt. A Spiegel nemrégiben önkényeskedő autokratának minősítette. Ugyanakkor a heves bírálatok láttán a miniszterelnök jegeli a közigazgatási bíróságok tervét.
