A kutatók apró robotautókat alakítottak át belülről navigálható, fülkés kiskocsikká a patkányok számára. A jármű belső terének aljára alumíniumlapot helyeztek, és a balra, jobbra, valamint az egyenesen való haladáshoz három rézdrót szolgált kormányként. Amikor az állat ráállt az alumíniumlapra és megérintette a drótok valamelyikét, a jármű elindult a kiválasztott irányba.
A kutatók ennivalóval jutalmazták az állatokat, amikor azok sikerrel beindították az autót. A rágcsálók végül már egy négy négyzetméteres plexiüveg arénában is sikerrel navigáltak, hogy megszerezzék a jutalmat. A Richmondi Egyetemen dolgozó Kelly Lambert szerint ugyanakkor a 11 hím és 6 nőstény patkány nem egyforma ütemben sajátította el a vezetés képességét. Az eredmények igazolták a kutatók elméletét arról, hogy az "ingergazdag környezetben" tartott állatok sokkal gyorsabban tanultak, mint az unalmas, barátságtalan laboratóriumi környezetben élő társaik.
A vezetésteszteket követően a kutatók elemezték a patkányok ürülékét a kortikoszteron nevű stresszhormont és a stressz ellen védő dehidroepiandroszteron szintjét vizsgálva. A kísérletben részt vevő patkányok mindegyikénél magasabb dehidroepiandroszteron-szintet mértek a kutatók, vagyis a rágcsálók nyugodt állapotban voltak, ami az új képesség elsajátítása miatt érzett elégedettséggel állhat összefüggésben.
Kelly Lambertet régóta foglalkoztatja a neuroplaszticitás, vagyis az, hogy miként változik az agy az élmények és kihívások hatására, és különösen tanulmányozni akarta, hogy a természetesebb - ingergazdagabb - környezetben tartott patkányok mennyivel teljesítenek jobban a különböző feladatokban, mint a laboratóriumban élő társaik. A kutató szerint az eredmények nem csupán a patkányok agyának kifinomult működését segítenek megérteni, hanem egy nap a mentális betegségek új, nem gyógyszeres alapú kezelési formáinak kifejlesztését is segíthetik.
