Szombaton újabb drámai fordulatok színhelye volt a londoni törvényhozás, ahol 1982, a Falkland-szigeteki háború óta először tartottak hétvégi ülést, abban a reményben, hogy a képviselők áldásukat adják a brüsszeli szerződés javított kiadására. A westminsteri palota ódon falai között és a Whitehall kormányzati negyedben egyaránt látványos események zajlottak. Becslések szerint közel egymillióan vonultak az utcákra, hogy egy újabb népszavazás kiírását követeljék.
Boris Johnson magabiztosan adta elő nyitó állásfoglalását, láthatólag sütkérezve a két nappal korábban, Brüsszelben elért dicsőségének fényében. Munkába állásának nyolcvannyolcadik napján emlékeztette a képviselőket, mennyire elegük van az embereknek a parlamenti patthelyzetből. „A Brexit barátságokat tett tönkre, családok egységét zavarta meg és a parlament munkáját is gúzsba kötötte” – jelentette ki, kifejezve elszántságát az ügy gyors lezárására. Becsvágya nyomban süket fülekre talált Jeremy Corbynnál, az ellenzék vezérénél, aki biztosította afelől: a munkáspárti képviselőket nem tudja „csőbe húzni”, nem fogadnak el egy a korábbinál sokkal rosszabb kilépési megállapodást.
Az alsóház doyenje, Kenneth Clarke, majd pénzügyminiszter utóda, Philip Hammond békülékeny, a megegyezéshez a későbbiekben támogatást ígérő felszólalása után Nigel Dodds drasztikusan megváltoztatta a hangulatot. A Demokratikus Unionista Párt (DUP) parlamenti frakcióvezetője szerint az új „deal” semmibe veszi a nagypénteki szerződést, megváltoztatva az összpárti egyetértési mechanizmust. A DUP hozzáállását még hívebben tükrözték az „árulás”, „kiárusítás” belekiabálások.
A megállapodásról végül nem is voksoltak a képviselők, miután a rebellis torykat erősítő Sir Oliver Letwin módosító indítványának tárgyalása terelőútra irányította a vitát. A befolyásos képviselő újabb garanciákat keresett egy rendezetlen kilépés megakadályozására. A módosítás arra szerint csak akkor legyen szavazás, amikor a kormány törvényelőterjesztés formájában nyújtja be a szerződést. A képviselők végül 322-306 arányban jóváhagyták a csalafinta javaslatot, ezzel automatikusan életbe léptetve a Hilary Benn munkáspárti politikus nevéhez fűződő, szeptemberben elfogadott törvényt, melynek értelmében Boris Johnsonnak az október 31-re tervezett kilépés három hónapos elhalasztását kell kérvényeznie az Uniótól, amennyiben a képviselők október 19-ig nem adják áldásukat a kilépést szabályozó megegyezésre. A módosítást az ellenzéken kívül (hat munkáspárti vonult át a „No” helyiségen) a huszonegy rebellis tory képviselő közül tíz támogatta. Később ők is készek a brüsszeli szerződés mellé állni.
A kormányfő a brit időszámítás szerint 11 órás határidő előtt teljesítette kötelességét, sőt nem egy, hanem három levelet is küldött Brüsszelbe. Igaz, a feltételeket megszegve az első írást a „parlament levelének” nevezte, és ez nagyrészt a Benn-törvény vonatkozó paragrafusának kimásolásából állt, Boris Johnson aláírása nélkül. Ehhez Sir Tim Barrow, az Egyesült Királyságnak az EU-hoz delegált állandó képviselője fűzött néhány mondatos kísérőlevelet, kilátásba helyezve, hogy a megállapodási szerződésen alapuló törvény ratifikációja már a következő héten megtörténhet.
Mielőtt Johnson saját levelét is elküldte volna Donald Tusknak, az Európa Tanács elnökének, körbetelefonálta legfontosabb hivatali megfelelőit, kifejtve nekik: a hosszabbítás nem az ő, hanem a parlament kérése, és ez nem képviseli az ő álláspontját. A The Sunday Times szerint ügyvédek segítségével megfogalmazott saját üzenetében a kormányfő kifejti, mennyire „ártalmasnak” tekinti a halasztást, ami nem áll sem a szigetország, sem az EU érdekében. Természetesen nem tilthatja meg, hogy az ET jóváhagyja az „extra time”-ot, de ő határozottan ellenzi azt.
Vasárnap John McDonnell, az árnyékkormány pénzügyminisztere a Sky News-ban „színházi előadásnak” nevezte Johnson aláíratlanul továbbított levelét, majd a határidő kitolásának elutasítására vonatkozó kérését. Míg Dominic Raab külügyminiszter a BBC Andrew Marr műsorában bizakodásának adott hangot a kilépési törvény október vége előtti ratifikációjával kapcsolatban, Michael Gove a Sky televízióban a „no deal” kizuhanás valószínűségének növekedésével riogatott. A következő hét tehát, amikor a búcsúzó házelnök, John Bercow döntésétől függően kétszer, hétfőn és kedden is lehet voks a megegyezésről, ismét kulcsfontosságú lehet a Brexit történetében.
