Veszélyes, ha a vonalaira örökké ügyelő, trendibben: egészségtudatos ember munkahelyének közelében kézműves pékség nyílik. Gondoltam, kipróbálom, „osztjónapot”, de sajnos rákattanás esete forog fent. Végigkóstoltam – de legalább nem egyszerre – a péksütemények szinte teljes kínálatát. A kelt tésztából készült, tisztességes mennyiségű töltelékkel ellátott kakaós, sőt meggyel is dúsított, valamint diós csiga, háromféle: mazsolás, csokis és sima túrós táska, lekváros levél, sajtos-paradicsomos calzone, kalácstésztába bújtatott virsli, perec, sós és „olyan igazi” vajaskifli után a lelkiismeretem már ordított: „le kell jönni a cuccról”. Mire ugyanis az egyszerre elfogyaszthatónál – szerencsére – méretesebb túrós kalácstól indulva a szintén többfajta és sokféle ízesítésű, kovászolt kenyereket is letesztelem, biztos, hogy minden keservesen leadott kiló visszakúszik. A leszokás nem egyszerű, a nappal orvosként dolgozó pék éjjel, vagyis hajnalban sütött péktermékei addiktívak. Egész délelőtt okot keresek, miért kell a Csengery utcai üzlet felé mennem, és mivel a környéken erős igény lett rá: a délutáni sütésnek köszönhetően este is sok erő kell az ellenálláshoz. Aki azonban kevésbé szigorú magához, jobban teszi, ha nem kerüli a „doki” akár receptre is rendelhető pékáruit.
A robogójáról leugró, éppen váltópénzt és némi lisztet hozó Nagy Károlytól rendelésének kezdete előtt tíz perccel megtudom: negyven éve házi-, emellett délutánonként üzemorvos, és van magánpraxisa is. Alvásra viszont egyre kevesebb az igénye, így a pékség főként a szabadidejének hasznos eltöltését szolgálja. Öt éve elege lett a morzsalékos, rossz minőségű bolti kenyerekből, és kikísérletezte a saját kovászát. Először az ismerősöket látta el az egyre jobb gyártmányaival, majd a Kenyérlelke Fesztivál otthonsütés kategóriáját kétszer is megnyerte. Hatvan pluszosan visszaült az iskolapadba; hivatalosan is pék lett, így már a profik között nyeri sorra a díjakat. Idén például a legjobb kézműves kollégái alkotta erős mezőnyben a félbarna kenyere és a régi időket idéző vajaskiflije lett második. Májusban nyitotta meg a „végzetemet”, amelynek aljában már nem egyedül készíti a liszttel, sóval és szűrt vízzel etetett kovászából a kenyereket és az élesztős, adalékoktól szintén mentes, talán nem is annyira „bűnös” kalácsságokat.
