Kisebb vita a buszon. Egy férfi szidta a kormányt a kórházi helyzet miatt, mire nőismerőse mentegette a helyzetet, de hamar feladta: „Én nem értek ehhez …, és tudod mit, jobb is, hogy nem értek!” Erre a férfi: „Ja, minek idegesíteni magad.”
Az eddigi tapasztalatok alapján, a több mint nyolcmillió választásra jogosultaknak kevesebb mint fele fog szavazni. Egy sok milliárd forint közpénzzel kitömött propagandahálózat és közvélemény-kutató intézetek dolgoznak azon, hogy ez a hölgy is Orbán Viktor jelöltjeire adja le voksát.
Mesebeli falusi legény
A Hócipő közölte Fejtő Ferenc 2005-ös írását, melyben Orbánnak a baloldal természetéről tett kijelentésére reagál. Fejtő jóhiszeműen azt feltételezte, hogy itt csak történelmi ismeretek hiányáról lehet szó. „Nehéz elképzelnem, hogy annyira tudatlannak, mondhatnám hülyének nézné a magyar népet”, írta, pedig pont ez a helyzet; ez a hölgy Orbán bázisa.
De vannak művelt emberek is e bázisban akik magát a demokráciát időpocsékolásnak tekintik. Az 1998-as választások előtt felfigyeltem egy markáns férfihangra az újságosnál a Móricz Zsigmond körtéren. „Szarok a Fideszre, engem csak Orbán érdekel, ő kell ide.” Makovecz Imre volt az illető. Később egy lapnak is elmondta ugyanezt (anyagcseréje említése nélkül). Makovecz osztotta a Führerdemokratie eszméjét: kell egy vezér aki megtestesíti a népakaratot. Már többen is írták, hogy Orbán sikere abban rejlik, hogy ismeri a magyar észjárást, a magyar néplelket. Egyszer ennek tanúja is voltam.
Még első miniszterelnöksége idején többször hívta Orbánt a Magyarországi Nemzetközi Sajtó Egyesület (HIPA) beszélgetésre, de helyette Borókai Gábor, a kormányszóvivő jött el. Valamelyik lap azt a hírt közölte, hogy Orbán elrendelte, amint belép a kormány üléstermébe, a miniszterek álljanak fel. Rákérdezve, azt a választ kaptuk, hogy ez igaz, de senki se értse félre, ez nem Orbán Viktornak szól, hanem a mindenkori miniszterelnöknek járó tisztelet kifejezése.
Valamivel később, a kormány szervezett egy országos kampányt, lehetett jelentkezni megtekinteni a Parlamentet, találkozni az ország vezetőivel. Az első csoportot maga a miniszterelnök fogadta. Néhány bemutatkozó mondat után várta kérdéseiket és egy hölgy az említett hír kapcsán kérte véleményét. Orbán pár másodpercig a nő szemébe nézett és aztán azt mondta: „Jaj, hová tetszik gondolni? Hölgyek és nálam idősebbek is vannak a kormányomban, hogy nézne ki, hogy ők felállnak, mikor belépek?” Erre a hölgy mosolyra fakadt: „Köszönöm, én el se hittem azt az cikket!”
Makovecz elvi alapon támogatta Orbánt, de vannak akiket sértődöttség vitt a táborába, van, aki már sajnálja, de ott ragadt (pénz, család, karrier, stb.), vannak a haszonlesők, az ún. NER-lovagok, és vannak, mint ez a hölgy is, akinek semmi haszna sincs abból, hogy ki van hatalmon, de érzelmileg motiváltak, és Orbánra mint valami mesebeli falusi legényre tekintenek.
Miért kell hitlerezni?
Ez egy új fajta diktatúra, nem törekszik a lakosság teljes megnyerésére, elég ha „csak” megnyeri a választásokat, ha lehet, kétharmaddal. Augusztusi írásom kapcsán – „Ady, Esterházy (és más rokonlelkek)” – egy kedves ismerősöm neheztelően kérdezte: „Miért kell Orbán Viktort Hitlerhez hasonlítanod? Még a végén a Népszava is bajba kerül!” Ez elképzelhető, de nem az írásom miatt. Ennek a kormánynak – megint: eltérően más diktatúráktól – kell néhány ellenzéki lap, tévé- és rádióadó, mert a vezér népe úgysem azokra figyel, de lehet rájuk mutatni, ha netán Brüsszel vádaskodna.
A kormány propagandagépezete jól működik; nem is kell választási kampány ahhoz, hogy állandóan szidják az ellenzéket, követve Goebbels receptjét. Még el sem kezdődött hivatalosan a kampány, amikor egy reggel megnéztem a Hír TV híradóját. Az első 11 percben egyik „hír” a másik után: mi módon tette tönkre Zuglót Karácsony Gergely, hány körzetben bomlik az összefogás, hány gyanús múltú – a „nem zörög a haraszt” effektus! – jelöltje van az ellenzéknek, aztán a 12. percben jöttek a pozitív hírek babaváróknak, és a kormány gigantikus fejlesztési terveiről. Ha vasárnap egy helyen is nyer az ellenzék, már az is maga lesz a csoda.
De nem akarom kikerülni a „miért kell hitlerezni” kérdést. John Lukacs Az európai világháború 1939-1941 című remek könyvét olvasva állandóan a párhuzamok vágnak fejbe. Köztudott, hogy több fasiszta jellegű párt volt Németországban, de csak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt emelkedett ki a többi közül és nyert 1933-ban. Teljes az egyetértés történészek között, hogy Hitler személyisége és több éves erőfeszítései hozták meg a győzelmet.
Ahogy Lukacs leírja Hitler hatalomvágyát, akarnok természetét, a riválisok kiiktatását, az aprólékos tervezgetést, az ellenfelek tesztelgetését, és a lakosság tudatlanságának, félelmeinek, előítéleteinek kihasználását, adja magát a rokonlelkűség gondolata, miközben világos, hogy mások a körülmények és a következmények. Az ellenzéki pártoknak tisztában kell lenniük, kivel is állnak szemben.
Ugyanakkor komolyan vettem barátom kritikáját, és sokat töprengtem, hogyan is tudnám máshogy megfogalmazni gondolataimat. Aztán láttam a híradóban, hogy Vácott felavattak még egy Kornis Gyula szobrot. Rétvári Bence volt a szónok, vagyis ez egy állami aktus, melyben példakép szerepet szánnak egy eminens antiszemitának. Még tavaly jelentette be Rétvári a Kornis Gyula Tervet. Adott a kérdés: mi is volt Kornis terve? 1921-ben kiadott Kultúrpolitikánk irányelvei című művében írta, hogy „a zsidóság Keletről szabadon beözönölve, békésen először elhódította a magyarság anyagi, majd szellemi kultúráját. […] Fajával veleszületett radikalizmusa és utilitarizmusa egy félszázad alatt a magyarság szellemét megrontotta”. Kornis és pártja megszavazták a numerus clausus törvényt. A terv az volt, hogy a zsidóságot kiszorítsák a közéletből, a kultúrából, és mint tudjuk ez oda vezetett hogy magát az életet szorították ki az emberekből. De Rétvári erről nem tud: „Kornis Gyula sem antiszemita, sem nácibarát nem volt.” Az utóbbi igaz is, egy katolikus pap volt és nem kellett neki külső befolyás egy kis gyűlölködéshez. Viszont azóta a Vatikán is revideálta nézeteit, így kimondható, hogy nem lehet igaz keresztény, aki számára Kornis egy példakép. És én fogjam vissza magam Orbán és a 30-as évek összehasonlításával?
Hozzáteszem, még nem hallottam antiszemita megjegyzést Orbán szájából. De gyanús mondatai vannak. 2015. január 21-én tartott egy beszédet a Liszt Ferenc Zeneakadémián: „Itt, Budapesten a múlt század elején olyan emberek rótták az utcákat, és koptatták az iskolapadot, mint például Teller Ede, Wigner Jenő vagy Neumann János. (…) Annak ellenére, hogy a legnagyobb tudósaink itt születtek, itt jártak iskolába is, tudásukat valahogy mégsem Magyarországon kamatoztatták.” Ez a valahogy egy gyalázat, történelemhamisítás. Nyilván nem akarta bázisát megzavarni. Persze, Isten, Haza, Csalás, de a történelmet is át kell írni? De vissza Hitlerhez.
Hadházy Ákos írta honlapján, hogy kapott egy „fülest, miszerint Orbán politikájának alapjait Zárug Péter Farkas, G.Fodor Gábor és Boros Bánk írják, Habony vezetésével, de egyetlen útmutató alapján: ez Johannes Öhquist A Führer birodalma című könyve”. Nem ismerem a három személyt, de nem lepne meg, ha ez valóban így volna. A finn szerző könyve 1940-ben jelent meg magyarul, ami önmagában is jelzi tartalmát, pláne ha tudjuk, hogy Kolosváry-Borcsa Mihály volt a fordító. („És nekem nemcsak az volt a célom, hogy megsemmisítsek könyveket, hanem az is, hogy helyet csináljak az elnyomott magyar íróknak”, mondta Kolosváry-Borcsa, amint az Szirmai Rezső Fasiszta lelkek című kötetében olvasható.) Ő a mai kultúrharcosok példaképe is lehet, akik Spiró, Konrád, Esterházy, Nádas és mások könyveit legszívesebben máglyára küldenék, mert magyar ember Wass Albertet és Tormay Cecilt olvasson.
Az évek során világossá vált, hogy Orbán mögött komoly műhelymunka folyik, főleg a 2002-es bukás után erősítettek rá, míg rá nem találtak a „kádári populizmus nép-nemzeti pátosz-szószban” és a „horthysta urambátyám fogás parvenü módra” receptekre. Ezért tűnnek Orbán beszédei zavarosnak.
Az ellenségkép a kulcs
Azt mondja, amit a célcsoportja vélhetően hallani szeret. Sose felejti, mi történt, amikor – ha jól emlékszem – 1998-ban lesöpörte a napirendről az előző kormányfő, Horn Gyula ígéretét a nyugdíjak emeléséről, mondván, hogy azért a néhány százalékért kár lenne veszélyeztetni a költségvetés egyensúlyát, mire rögtön zuhant a népszerűsége. Hét éve is volt egy őszinte mondata mikor azt válaszolta Harangozó Tamásnak, hogy 1990 előtt „nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik gyakorolták”.
Szombati bevásárlás. Sorban állás közben egy idős hölgy panaszkodik barátnőjének:
– Még nem is mondtam, képzeld, a lányom hagyja, hogy az unokám naponta mosakodjon ott lent!
– Ezt hogy érted?
– Tudod, az én időmben csak a kurvák tettek ilyet, hogy ott lent... Ancsi még csak
15!
Mire ezt gyorsan leírom a bevásárlólistámra, nehogy felejtsem, már a beígért utalványok a téma:
– Bezzeg az a rohadt ellenzék csak viccelődni tud, lekicsinylik, pedig ha tudnák hogyan élünk! Az a kilencezer forint nagyon is jól jön.
Észre sem veszi, hogy ezzel pont a kormányt kritizálja. Már éppen megszólalnék, de ekkor hallom:
– Imánkban kérjük is a jó Istent, hogy tartsa meg jó egészségben a Viktort. Szerencse, hogy ott fent tudják, mi kell nekünk.
Hogyan lehetne érvelni ilyen érzelmekkel szemben?
John Lukacs több helyen is kifejti, miként kóstolgatta Hitler az ellenfeleit, hogy meddig mehet el. 2012. május 31-én Orbán a Századvég konferenciáján értékelte kormányzása két évét. Külföldi partnereinkről szólva előadta, hogy „a diplomácia táncrendje miatt az elutasítást úgy kell előadni, mintha egyébként barátkozni szeretnénk. (…) Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra – úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették észre – rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk. Ez egy bonyolult játék, afféle pávatánc”. Érdekes ahogy Orbán néha nem bírja visszafogni magát és dicsekszik; van ebben valami sármosan kisfiús.
Orbán Viktor lélektanilag nem demokrata. A demokrácia nem csak egy többpártrendszer szabad és rendszeres választásokkal, nem csak törvények, fékek és ellensúlyok rendszere, hanem egy szellemiség, egy össztársadalmi lelkiállapot. Orbán és társai polgárháborút látnak az ellenzék szervezkedésében, „harc”, „hadállás”, „hazaárulás” és hasonló szavak állandóan ismétlődnek beszédeikben.
A német jogtudós és, nem mellesleg, Hitler-rajongó Carl Schmitt szerint az ellenségkép alakítása és a „majd én megvédek mindenkit” hangoztatása a hatalom megszerzésének/megtartásának kulcsa. Ez fájdalmasan ismerős abból, ahogy a magyar kormány propagandaeszközként kezeli a menekültválságot.
Meg is van a gyümölcse a gyűlöletkampánynak: Dombi Mónika, magyar anyát, aki egy szír férfi neje, ruhaviselete miatt durva szavakkal illetik úton-útfélen, hogy csak egy friss példát említsek. (Magyar Hang, 2019. 08. 30.) Lukacs könyvében olvastam hogy Goebbels kiadta a médiaukázt, kik ellen kell indítani gyűlöletkampányt, most pedig itthon, augusztus végén beszélt egy szombathelyi fideszes arról, miként kaptak központi utasításokat arra, hogyan kell gyűlölködően beszélni az ellenzékről és menekültekről. A közmédiában már érezhető is: ellenzéki képviselő-jelöltek említésénél mindig hozzáteszik, hogy „bevándorláspárti”. És bármi kritika éri a kormányt, az csak Brüsszel bosszúja lehet, mert elutasítja a bevándorlást. Rengeteg közpénz megy el erre miközben százezrek nélkülöznek. És ez a kormány kereszténynek hirdeti magát!
A háttérben megy a korrupció, a jogállamiság lebontása és a centralizálás. Nem megyek bele a részletekbe, mivel Debreczeni József könyvei ezeket világossá teszik. Közben látjuk, hogy nekünk átlagembereknek milyen fantasztikus kapacitásunk van a racionalizálásra. Önámítás, valami magyarázat-féleség, amivel tudunk tovább élni úgy, hogy lelkiismeretünk megnyugszik, és megbékélünk a helyzettel. Remélem tudunk tanulni a történelemből. Figyeljünk, hogy mire is figyelmeztetnek olyan személyek, akik nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, mint például Ángyán József, Baka András, Bod Péter Ákos, Inotai András, Majtényi László.
Tisztelt ellenzék! Jó tanács: „soha ne mondd, hogy soha”. Niedermüller Péter elindul egy fővárosi körzetben, mire a Hír TV gyorsan elővette, mit mondott egy tavaszi interjúban. Akkor az volt a véleménye, hogy „tapasztalat hiányában” nem fog indulni az önkormányzati választáson. Ezt idézik éjjel-nappal ahelyett, hogy kérdeznék programjáról, amiből megtudhatnánk elképzeléseit.
Ez így megy október 13-ig: ijesztgetés, fenyegetés, zsarolás, vádaskodás, hazugságok, sárdobálás. Remélem az ellenzék nem megy le erre a szintre. Ha veszít, emelt fővel léphet hátra. Sokat fogunk megtudni kormányunkról és nem kevésbé önmagunkról az eredmény láttán.
