Még az Öböl-menti olajdiktatúrák is tiltakoztak Törökországnak a szíriai kurdok ellen indított hadjárata miatt, az Európai Uniónak azonban csupán egy igencsak visszafogott hangvételű állásfoglalásra futotta az erejéből. Arra is csak utólag, mivel a budapesti kormány mindenféle magyarázat nélkül megvétózta a Recep Tayyip Erdogan szerdán megindított hadműveletét elítélő uniós nyilatkozatot.
Huszonhét uniós tagállam úgy gondolta, az Iszlám Állam elleni háború sikerében oroszlánrészt vállaló szíriai kurdok ellen tervezett török hadművelet elfogadhatatlan, az Orbán-kormány azonban másképpen gondolta. Erdogan addig, míg az illiberális klub tagja és a magyar miniszterelnök barátja, akár nemzeti kisebbséget is támadhat, etnikai arányokat változtathat meg erőszakos betelepítés révén, és továbbra is kedvére bélyegezhet terroristának mindenkit, aki a terveit keresztezi.
Nem mintha ezzel a vétóval kérdőjeleződött volna meg először az Orbán-kormány hitelessége, de saját úgynevezett nemzetpolitikájának még soha nem adott saját kezűleg ekkora pofont. Milyen jogon és milyen alapon emelheti fel ezek után a szavát Budapest például azért, mert az ukrán kormány erőszakos ukránosítást hajt végre az oktatási és a nyelvtörvény révén, ha egy másik kisebbség elleni fegyveres erőszakot és az előre jelzett etnikai területi átrendezést sem tartotta elítélendőnek? És nem utolsósorban, hogyan tudja ezt összeegyeztetni a keresztény szellemiséggel?
Én mindenesetre szégyellem magam. Szégyellem magam magyarként, európaiként és keresztényként egyaránt. A sokat szenvedett kurdoknak ugyanolyan joguk van az élethez és a saját országhoz, mint minden más népnek. És hogy ez nem így van, az igenis mindnyájunk szégyene, nem csak a Trumpé, nem csak Erdogané vagy a kétkulacsos politikát folytató magyar kormányé.