Továbbra sincs fejlemény a pápai zsinagóga mélyén heverő kiállítás ügyében. Botlatókövek viszont vannak.
Korábban már beszámoltunk arról a Pápáról elszármazott, a holokauszt áldozatául esett zsidó családoknak emléket állító, az Emmitől elnyert 18 millió forint közpénzből finanszírozott gyűjteményről, amely immár negyedik éve a pápai önkormányzat rendelkezésére áll, mégis összetekercselve porosodik valahol az omladozó zsidó imaház mélyén. Annak ellenére sem került soha hivatalosan nyilvánosság elé, hogy a minisztérium a támogatási szerződésben kikötötte: a város a befejezésétől számított öt évig fenntartja majd a tárlatot. A kiállítás ügyében, a 2019. március végi elsőfokú, a felperes követelését teljes egészében megítélő döntés után jelenleg is másodfokon zajlik a késedelmi kötbér megfizetése ügyében indított bírósági tárgyalás. Végleges eredmény még az év vége előtt várható.
Az „eredetileg felemelő, mára kétségekkel, irracionális felvetésekkel, ideológiától és politikától sem mentes gyanakvással borított vállalkozás” teljesítéséért, a kiállítás bemutatásáért petíció indult. S bár több mint egy hónap telt el azóta, hogy a szervezők elektronikus és postai úton is eljuttatták az aláírásokkal és kísérőlevéllel ellátott szöveget Pápa polgármesteréhez és a képviselőtestülethez, egyelőre nem érkezett reflexió a kérvényre.
Mindeközben – részben alighanem a forrongó kedélyek csillapítása végett –, a Gunter Demnig német képzőművész által szeptember 12-e és 16-a között mintegy száz, az országban elhelyezett botlatókő közül 19 Pápára került. A járdába süllyesztett, 10x10 centiméteres réz lapocskák azon zsidó embereknek állítanak emléket utolsó szabadon választott lakhelyük előtt, akik a nácik áldozatául estek.
Az egyik pápai kő elhelyezésénél jelen lévő Unger Tamás, a város alpolgármestere a városi híradóban így nyilatkozott a Holokausztról: „Ez az esemény akkora törést jelentett a város életében, amelyet azt hiszem hogy azóta sem hevert ki, mert egy olyan közösség tűnt el, aki mind gazdaságilag, mind kulturális szempontból, nagyon sok szempontból fontos volt a város számára, és természetesen fontosak voltak az egyének is, hiszen eltűntek a szomszédaink, eltűntek az ismerőseink, akiket már sohasem láthattunk viszont.”
Mégis, épp az a kiállítás merül lassan örök feledésbe, amely életben tartaná az eltűnt szomszédok, ismerősök emlékét.
