Kiegészítve a híres mondást, immár mondhatjuk, hogy nemcsak a forradalom falja fel a saját gyermekeit, hanem a fake news is saját fogyasztóit. Donald Trump álhíreknek és összeesküvési teóriáknak bedőlve jutott el oda, hogy saját maga lökte a – hónapok óta ezen tanakodó – demokratákat az elnökper elindítása felé. Az ügyvédjével, Rudy Giulianival együtt a kijevi ügyészeket éveken át nyomozásra noszogató Trump végül egy telefonbeszélgetésben megzsarolta az új ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt, s ekként tálcán kínálta a „füstölgő pisztolyt” politikai ellenfeleinek.
Nem lehetett halogatni
A rangelső demokratára, Nancy Pelosi házelnökre a Mueller-jelentés nyomán mind nagyobb nyomás nehezedett az impeachment megindítása végett, ám ő – legendás taktikusként – sokáig ellenállt. És nemcsak azért, mert a képviselőházi demokrata többség ugyan emelhet vádat, de döntenie a republikánusok kezében lévő szenátusnak kell, s ott esélye sem látszott az elnök kétharmados elmarasztalásának. Vagyis ezzel azt kockáztatta volna, hogy Trump újraválasztási aduként lobogtatja „felmentését”. Csakhogy a vádemelést nem lehetett tovább halogatni, amikor nyilvánosságra került, hogy az említett telefonbeszélgetést, mint súlyos vétséget tette szóvá az illetékes kormányzati ellenőrnek egy titkosszolgálati whistleblower (szó szerint: sípmegfújó, tehát a visszaélést, törvénytelenséget a hivatalon vagy cégen belülről feltáró). Hiszen lelepleződött, hogy Trump, aki már 2016-ban is orosz választási beavatkozás haszonélvezője volt, most ismét külső hatalom segítségével próbálná lejáratni az elnökjelöltségre legesélyesebb demokratát. Hab a tortán, hogy Trump éppen az őt két éven át vizsgáló különleges ügyész, Mueller kongresszusi meghallgatása másnapján beszélt ukrán kollégájával: mintha csak fellélegzett volna, hogy azt megúszta.
De hát Trump üzletemberként és elnökként egyaránt számtalan olyan ügyet úszott meg, ami másokat bizonyosan tönkre (és börtönbe) tett volna, ma pedig már fanatikusan hithű – a republikánus politikusokat jószerivel túszként tartó – táborával a háta mögött alighanem elbizakodottá vált. Ám ami igazán és szó szerint észbontó, hogy láthatóan képtelen eligazodni a valós tények és a fake news világában, amit elárul az is, hogy a hitelességre kényesen törekvő, mérvadó lapokat is képes az utóbbiak közé sorolni. De ami ennél is végzetesebb (és egy elnök esetében vészesebb): a kedvenc jobboldali tévécsatornája műsorain naponta órákon át(!) csüngő Trump a tényekkel finoman szólva is lazán bánókat tekinti mérvadónak. Méghozzá olykor elképesztő összeesküvési teóriáikat, konteóikat (konspirációs teória - a szerk.) is. Hogy aztán az ukrán esetben politikát alapozzon rájuk.
Konteók hálózatában
Már 2016-ban, tehát az előző elnökválasztás évében megjelent az álhír, hogy nem is az oroszok szerezték meg és tették közzé a demokraták (közte Trump ellenlábasa, Hillary Clinton) e-mailjeit, hanem maguk a demokraták, mivel Trumpot akarták meggyanúsítani az orosz segítség igénybevételével. Józan ésszel ugyan képtelenségnek tűnt, hogy a demokraták maguk akarták volna tetézni a Hillaryt végül meg is buktató ügyet, és saját magukat terhelő levelezést tettek közzé, Trump és hívei azonban siettek felkapni e konteót, amit a szélsőséges portálok diadalmasan terjesztették. S mivel a szervereik feltörésének kivizsgálását a demokraták egy olyan elektronikai cégre bízták, amelynek történetesen szláv nevű tulajdonosa is volt, lehetett hirdetni, hogy az oroszokon bosszút állni akaró ukránok is sárosak (a tulaj, Dmitri Alperovitch még gyerekként került a szovjet korszak vége táján Amerikába). Most Trump annak ellenére hozta ezt szóba Zelenszkijnek, hogy korábban a saját belbiztonsági tanácsadója próbálta lebeszélni e hiteltelen teóriáról. Sőt: az amerikai szervek már le is leplezték e konteó eredeti terjesztőjét, az orosz katonai hírszerzés tisztjét, aki ellen (tucatnyi kollégájával együtt) Mueller a távollétében vádat is emelt. De amint a The New York Times hétfőn megírta, az elnök nem hozzáértő embereire hallgat, hanem kedvenc tévéseire és honlapjaira. No, meg az összeesküvési teóriákat szintén imádó ügyvédjére, Giulianira, aki nagy buzgalommal vágott bele a „nyomozásába”.
Már eddig is meghökkentő volt, hogy egy amerikai elnök semmibe veszi a saját titkosszolgálatai vizsgálatait, amelyek kétséget kizáróan feltárták az orosz beavatkozást. Nincs ember a Földön, akinek az övéhez fogható hatalmas gépezete volna információszerzésre, de Trump kétes (orosz trollok által is befolyásolt) forrásokat részesít előnyben, vagy éppen moszkvai kollégája szavára hallgat, aki természetesen szemrebbenés nélkül letagadja a beavatkozást. De a trumpi tudathasadás legfrissebb bizonyítéka, hogy kiderült: 2017 májusában az ovális irodában járt Lavrov külügyminiszterrel tudatta, őt nem is zavarja Moszkva előző évi – a javára történt – választási aknamunkája. Hogy akkor miért harsogott a Mueller-vizsgálat idején mindvégig „boszorkányüldözésről”, az megint a lélekelemzőkre tartozik.
Miként az is, hogy miért tette közzé, mint felmentése bizonyítékait az ukrán elnökkel folytatott beszélgetése jegyzőkönyvét, amivel megerősítette a whistleblower állításait (a már börtönbe került volt ügyvédje szerint Trump virágnyelven ad utasításokat és nyilván azt képzeli, azt mások nem értik, pedig a maffiaügyekben jártasak nagyon is). De azért a Fehér Ház különleges titokként próbálta elrejteni még saját emberei elől is. Hiszen olyan kulcsmondat is van benne, hogy Trump felszólítja ukrán kollégáját: „tegyen nekünk egy szívességet”. Ez alighanem bekerül a történelemkönyvekbe, mint az elnöki zsarolás (és sakkvakság) bizonyítéka, utóvégre akkor hangzott, el, amikor Zelenszkij kérte a Kijevnek égetően fontos – Trump által letiltott – amerikai katonai segélyszállítmányt. Csak akkor, ha teszel nekünk egy szívességet, hangzott a válasz, vagyis nyomoztatsz a (nem létező) ukrán beavatkozás és persze az alaptalan „Biden-ügyben”.
Az elsütött pisztoly
Ha a demokraták meggyanúsítása bizarr konteó, akkor Joe Biden, az esélyes 2020-as ellenfél „ukrán ügye” ismert tények durva kiforgatása. S itt nincs mit nyomozni: Biden azért sürgette még alelnökként az akkori ukrán főügyész eltávolítását, mert Amerikát, az EU-t, a Valutaalapot felháborította a korrupció elleni tétlensége. Vagyis nem magánérdeket képviselt (egy ukrán cég igazgatótanácsában lévő fiát védve), hanem közös nyugati álláspontot. S Trumpék állításával szemben, nem azért rúgatták ki az ügyészt, mert nyomozott a Biden-fiú cége ellen, hanem éppen ellenkezőleg: senki oligarcha dolgait nem bolygatta. Amíg az egyik ügyben Trump utólag felmentené a javára 2016-ban beavatkozó oroszokat, e másikban besározná jövőre esedékes ellenfelét. Hogy aztán ugyanúgy, mint az előző kampányban a „Korrupt Hillary”-t, most is harsoghassa gyűlésein a „Korrupt Joe”-t, amire tömegei nyilván ezúttal is a „Lecsukatni!” skandálással felelnének.
Ezeket alátámasztó „nyomozásért” zsarolta az ukrán elnököt, amikor „szívességre” kérte (ilyesmit az államok hivatalosan kérnek, ám Donald a Keresztapa Donját idézte fel). Tehát amikor ezt Nancy Pelosi (és egész Amerika) megismerte, az addig vitatott impeachment vitathatatlanná vált. Pár éve Trump sajátosan eldicsekedett, hogy ha ő lelőne valakit a Fifth Avenuen, tábora akkor is kitartana mögötte: Pelosi türelmesen kivárta, hogy az elnök el is süsse azt a pisztolyt. Most majd kiderül, hogy e „tettenérés” után is kitartanak-e? Egy republikánus körökben bennfentes, bár Trump-bíráló (viszont elnöki munkatárs férje) azt állítja: ha titokban szavazhatnának, a párt szenátorainak többsége elnökük ellen fordulna.
Nem csoda: lesik a felméréseket a politikusok, pláne azok, akik jövőre újraválasztás előtt állnak. A jobboldali Rasmussen tavalyi felmérése szerint az amerikaiak 28 százaléka vallja magát demokratának, 29 pedig republikánusnak, míg 28 százalék függetlennek. Vagyis kevesebb, mint egyharmad a netán megingathatatlan hithűek aránya, s a függetlenekre nyilván hatnak a tények. Márpedig a „füstölgő pisztoly” Trump kezében már most is megtette hatását: ha eddig az emberek többsége viszolygott az elnök felelősségre vonásától, immár azt elkerülhetetlennek tekinti, vagy legalábbis elfogadja. S ha a most kezdődött kongresszusi meghallgatások, az eskü alatti – tehát börtönt kockáztató – tanúvallomások sora és nyilván az újabb leleplező kiszivárogtatások közismertté válnak, hamarosan rácáfolhatnak Trump fenekedésére. Kezdve mindjárt Giuliani elnöki fülbesúgóval, akinek iratait máris beidézték. Ő ráadásul szintén elképesztően képes akár egy percen belül is önmagának ellentmondani, legutóbb például egy tévéinterjú következő mondatában beismerni, amit előbb tagadott. S a Mueller-vizsgálat tanúsította, hogy Trump embereit is megszólaltatja a börtön lehetősége (előző bizalmi ügyvédje is ellene fordult). S aligha válik be az elnök tavasz óta alkalmazott trükkje: emberei és kormányzati dokumentumainak visszatartása a törvényhozási ellenőrzéstől. Már értésére adták, hogy a további (Watergate-műszóval) „kőfalazás” önmagában is vádpont lehet az elnök ellen.
