Az európai szavazópolgárok a populista jobboldal ellen fordulnak, így az több kudarc után visszaesett. Ezek az erők jelentős reményekkel indultak neki az évnek, ám a májusi EP-választás alaposan megtépázta nagyra törő terveiket. Csak a Salvini-féle Liga tudta hozni a jó eredményt, a többiek leszerepeltek. Ám ma már a korábbi olasz belügyminiszter pártja is kikerült a hatalomból. A Fideszt az a veszély fenyegeti, hogy elveszti Budapestet, de búcsút inthet több vidéki városnak is. Macron megszelídítette a sárga mellényeseket. Legutóbb azután a populisták egyik kulcstényezője, az Osztrák Szabadságpárt járt pórul az urnáknál.
Csakhogy a vereségek részlegesek és nem véglegesek. A PiS pedig újraválasztásra számíthat jövő vasárnap. A német AfD jó formát jutott két tartományi választáson is. Mindazonáltal a liberálisok joggal érezhetnek némi elégedettséget. De azért az nem igaz, hogy például az FPÖ eltűnt volna a színről. Abban bízik, hogy összeszedi magát az ellenzékben. Idegengyűlölete nem annyira taszító egy olyan országban, amely nem olyan alaposan nézett szembe saját náci múltjával, mint a németek. És a párt még bőven visszajöhet a nagykoalícióba belefáradt Ausztriában.
A magyaroknál a Fidesz egyeduralkodó a falvakban és a kisvárosokban, de erős versenyre kényszerül a szinte teljesen egységes ellenzékkel szemben Budapesten és több nagyobb településen is. Erre a kormánypárt mézesmadzaggal és korbáccsal reagált. Részben osztogat, részben viszont hevesen támadja Karácsony Gergelyt. Ha győzni tud a fővárosi ellenzék, akkor igen hasznos ugródeszkához jut, hogy 3 év múlva kihívja a miniszterelnököt.
A legnagyobb kudarc Olaszországban érte a populistákat, akik igencsak pofára estek Salvini téves számítása folytán. De a Liga továbbra is a legerősebb párt, és vezetője a korai kiválás miatt legalább nem kényszerült arra, hogy beváltsa túlzott választási ígéreteit, miközben az államháztartás helyzete olyan, amilyen. Jövője részben a bevándorlástól, részben a mostani kormány teljesítményétől függ. Ideértve, hogy félre tudja-e tenni a koalíción belüli ellentéteket, legalább addig, amíg módosítja a választási törvényeket.
Európában a jobboldali populizmus egyáltalán nem olyan erős, mint ahogyan azt önmagáról állítja. A konzervatív lap szerint csak úgy látszik, mintha óriás volna, de valójában agyaglábú. Ugyanakkor a politikai közép továbbra is lusta gondolkodni. Sommásan ítéli el a másik felet és nem hajlandó érdemi vitára az új jobboldal lényegi elemeivel. A földrészt az ún. jobboldali populizmus kísértete járja be, olyannyira, hogy szinte azt lehet gondolni: nincs is más téma napirenden. Fő célpontja a bevándorlás, az EU és társadalmi juttatások rendszere. Fellendülése annak köszönhető, hogy alapvetően baj van a politikai középpel, ahol légüres tér keletkezett, pontosan ezért törhet előre a szélsőség.
Viszont igencsak komor a kép, ha azt nézzük, képes-e a szélsőjobb betartani az ígéreteit a Nyugaton. Hiszen erősen félrementek a dolgok az osztrákoknál és az olaszoknál is. A Brexit, az Európa-ellenes jobboldali nacionalisták presztízsprogramja pedig lassan lidércnyomás lesz az egész ország számára. Mégsem átmeneti jelenségről van szó. Ahhoz túl nagy gondot jelent a migráció, az euró és a bűnözés. A demagógok azért jöttek, hogy maradjanak. A nagy pártok lassanként átveszik az új erő mondandóját. A legkellemetlenebb a dologban, hogy a kontinens mind inkább megosztott lesz. Ám a hagyományos politikai tömörülések egyszerűen ördögnek kiáltják ki az ellenfelet. Így megspórolják maguknak, hogy érvelniük kelljen, azon kívül ha a másik oldalt fasisztának minősítik, akkor ők az ellenállás harcosaiként tündökölhetnek.
De a mártír hozzáállás a jobboldali nacionalistáknál is megfigyelhető. Úgy gondolják, hogy kiközösítik őket, a sajtó mindennek lehordja őket, nem kerülhetnek a hatalom közelébe. Viszont a másik oldalon az van, hogy ha valahol mégiscsak bejátszották magukat a kormányba, ott egytől egyik kudarcot vallottak. De hát ahogy azt az egyik vezető osztrák szemleírója írta a minap: a Szabadságpárt szélsőséges, igencsak hajlik a korrupcióra és sokszorosan bizonyította hozzá nem értését. A szárnyaszegett szélsőjobbra is áll az, ami az „antifasiszta” ellenoldalra: mindig a másik a hibás.
Miután megszállták az internetet, most Brazíliától Magyarországig több tekintélyuralmi kormány is a könyveket veszi célba. Hatalmas pénzeket költenek arra, hogy támadják az írott világot, legrégebbi ellenségüket. Digitális kor ide vagy oda, lehet, hogy a Gutenberg-galaxis még nagyobb fenyegetést jelent rájuk nézve, mint a világháló. Kína már a mostani zavargások előtt lecsapott azokra a hongkongi kiadókra, amelyek nem álltak be a párt vonalára. Az erősödő autokráciák sehol sem szeretik azt az irodalmat, amely bármiféle politikai ellenzékiséget tartalmaz. A független szerzők által írott történelemkönyveket kötelezően olyanokkal váltják fel, amelyeket a hatalom dobott piacra. A törököknél idáig több mint 300 ezer könyvet vontak ki az iskolákból és a könyvtárakból – megsemmisítve azokat. A puccs óta több folyóiratot és 30 kiadót zártak be, 80 szerző ellen indítottak vizsgálatot.
Oroszországban tavasszal szigorították a cenzúrát azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben az államot, azaz magát, Putyint. Az a baj a könyvekkel, hogy korlátozott példányszámuk lassan az erejükké válik. Az internettel ellentétben nem lehet követni, ki olvassa és kivel osztja meg őket. Ráadásul, főleg a fiatalok jobban beleélik magukat a történetbe, ha nyomtatott műről van szó. Az USA ma már nem száll szembe a szellemi szabadság kiradírozásával. De hát az elnök szinte komikusan büszkélkedik azzal, mennyire nem szeret olvasni. Viszont az irodalmi ellenzék azért nem teljesen tehetetlen, még Észak-Koreában is felbukkannak szamizdatok. Ám ha Trump és Pompeo még sokáig hatalmon marad, akkor hamarosan nem lesz fantazmagória, amit az olyan alkotások tartalmaznak, mint a Szép, új világ, az 1984 vagy a 451 fok Fahrenheit. Tehát hogy kísértetiesen eltűnnek a könyvek és az általuk táplált szabad gondolkodás.
Magyarország és Oroszország jó példa arra, hogy miként alakítják át a demokráciát tekintélyuralommá, tiszteletben tartva a választási demokrácia díszes kellékeit. Ilyen, szinte korlátlan eszközök nem állnak Trump rendelkezésére, de azért ő is valami hasonlón dolgozik. Nála gyakran megfigyelhető, hogy másokat vádol meg azzal, amiben ő a bűnös. A pszichológia ezt kivetítésnek hívja, és az önvédelemre szolgál. Főleg amikor Trump alkotmányos vádemelési eljárással néz szembe. Így most azt állítja, hogy államcsíny indul ellene. Miközben az alkotmány tartalmazza, hogy az elnököt felelősségre lehet vonni. De igazából „puha puccs” zajlik, azaz Trump azok ellen indít hadjáratot, akik őt vizsgálnák. Ehhez külföldről igyekszik bizonyítékokat szerezni, a kormányzati apparátus segítségével, mondván, hogy bizonyos kormányok összeesküdtek a CIA-val és az FBI-jal az amerikai demokrácia ellen.
Őrültség, de van benne rendszer. Amikor amerikai hírszerzők legközelebb külföldi beavatkozás nyomaira bukkannak, kétszer is meggondolják, jelezzék-e. Hiszen Trump tudni akarja, ki a csoda jelentette a Kongresszusnak, hogy telefonon beszélt ukrán kollégájával. Ehhez a stratégiához nincs szükség kemény bizonyítékokra, elég, hogy kinyilvánítja: elmélete igaz. „Közeli” orgánumok azonnal felkapják az állításokat. A Fox News hírműsorai nagyon emlékeztetnek a kínai és az orosz állami tévére. De a kijelentéseket a sajtó másik része is továbbítja, és ez az üzenet egyszerűségén túlmenően további előnyt jelent. Amikor az igazság nem akadály, azt mondasz, amit csak akarsz. Az ellenfeleknek nem adatik meg ez a luxus. Trump úgy gondolkodik, hogy aki nem hisz neki, az romlott. A mai, békés államcsínyek sorsa a közvéleményen múlik.
Két biztos jelölt már az első akadálynál elbukott, de még mások is osztozhatnak sorsukban. Azt persze nemigen lehetett várni, hogy a lista csont nélkül átmegy a meghallgatásokon, mert a szokás az, hogy általában egy valakit kirostálnak a képviselők. De az példátlan, hogy a magyar és a román kiválasztott nem is került az illetékes testületek elé, mert a Jogi Bizottság megálljt parancsolt nekik. Ez arra utal, hogy az ellenőrzés ezúttal keményebb lesz. E pillanatban bizonytalannak tűnik a csapat további három tagjának jövője, ideértve a francia Sylvie Goulard-t. Lévén ő Marcon embere, az ügy még fölöttébb véresre fordulhat.
Elsőként a JURI Trócsányi Lászlót minősítette alkalmatlannak a tisztségre. Főleg azért, mert kiderült, hogy az általa alapított ügyvédi iroda képviseli a kormányt a paksi bővítés kapcsán a Roszatommal szemben. De a politikus akkor is flörtölt az oroszokkal, amikor igazságügyi miniszterként Amerika helyett nekik adott ki két orosz fegyverkereskedőt. Azon kívül a bővítés illetékeseként neki kellene ügyködnie a Nyugat-Balkánon, Moszkva hátsó udvarában. Szóval Strasbourg itt összeférhetetlenséget látott.
A magyar biztosi poszt új várományosát általában dicsérik szakmai felkészültségéért, de azért nem, ahogyan a beosztottaival bánik. Más szóval, baj van Várhelyi Olivér stílusával. Azt elismerik, hogy nagyon intelligens és igencsak jól kiismeri magát uniós ügyekben, de vezetőként igencsak durva, ideértve, hogy kiabál és káromkodik a munkatársaival. Azon kívül az EU-s nagyköveti értekezleteken meglehetősen harcias az uniós kollégákkal szemben. Ez a magatartás nem áll összhangban azzal, ahogyan von der Leyen képzeli az új Bizottság működését. Hiszen, mint írta, figyelmes és együttműködő munkát tervez. Vagyis többet kell beszélni egymással és jobban oda kell figyelni a másikra.
A brüsszeli magyar EU-képviselet többszöri érdeklődésre sem volt hajlandó megjegyzést fűzni a Várhelyi viselkedésével kapcsolatos értesülésekhez. Mármint, hogy időnként kifejezetten faragatlan a kollégáival, az érzelmi terror légkörét alakítja ki. Egy korábbi magyar tisztségviselő szerint kifejezetten hajlamos arra, hogy megalázza a másikat. Sok múlik a hangulatán. És nagyon él, amikor viszály van, sőt, azt egyenesen keresi is. Más források ezt úgy fogalmazták meg: nem könnyű ember. De van, aki saját tapasztalatai alapján azt mondja, hogy a panaszok túlzottak, és nem is igaz, hogy szitkozódik. Azért követel annyit, mert mindig a legjobb eredményt akarja elérni.
Más uniós diplomaták körében egyáltalán nem népszerű, mert nemigen kapható kompromisszumokra. Kifejezetten arroganciát tanúsít az egyenrangú partnerekkel szemben. Nem sok jót szokott mondani sem az Európai Parlamentről, sem a Bizottságról, még akkor sem, ha utóbbi képviselői is jelen vannak. Az a hír járja róla, hogy bár köztisztviselő, nagyon is szívén viseli a magyar politikai vezetés célkitűzéseit, és hogy roppant közel áll Orbánhoz. Valószínűleg ez a viszony is szóba kerül majd a brüsszeli meghallgatáson. Meg kell győznie a képviselőket arról, hogy megfelelően meg tudja ítélni a jogállami normák helyzetét a Nyugat-Balkánon, illetve semleges tárgyalófél lehet az Oroszországgal szemben álló kormányok számára. Budapest szerint megalapozatlanok a magyar demokrácia állapotával összefüggő panaszok, és hogy itt csupán a liberálisok áskálódnak a bevándorlás-ellenes politika miatt.
Ara-Kovács Attila, a DK EP-képviselője azt mondja, Moszkva érdekeit szolgálja, ha Várhelyi megkapja a bővítési területet. De a balkáni kapcsolatokat sem segítené a kinevezése, lásd a Gruevszkinek nyújtott menedéket, vagy hogy Orbán nem támogatta a görög-macedón névvita rendezését. Szerbia azonban örülne, ha magyar kézbe kerülne az új tagok felvétele. Akárcsak Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság vezére. Ezzel együtt az EU-ban is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy jól jöhet a térségben a jelölt felkészültsége.
