Október 13-án önkormányzati választások lesznek Magyarországon. A választópolgárok megválaszthatják saját településük (megyéjük, kisebbségük) képviselőtestületeinek tagjait, illetve polgármestereiket. Egyesek inkább helyhatósági választásokat emlegetnek, nem véletlenül. A két kifejezés ugyan az átlagpolgár számára szinonimaként jelenik meg, miközben az utóbbi sajnos közelebb van a mai magyar valósághoz. Az önkormányzatiság egy normálisnak nevezhető demokráciában (demokrácia, így, minden fosztóképző nélkül) az egyik alappillér, a szubszidiaritás intézményesített formája.
Ez a sokak számára kimondhatatlan, a mai magyar politikai rezsim részéről meg elfogadhatatlan – és persze érthetetlen – alapelv csupán azt jelenti, hogy egy hierarchikusan kialakított közigazgatási rendszerben (lásd: állam) az alsóbb szinteket érintő kérdésekben lehetőség szerint azokon a szinteken kell meghozni a döntéseket is („értük, velük!”, és nem „róluk, nélkülük!”). Egyszerűsítve: minden olyan problémát, amely csak a helyieket érinti, a helyiek bevonásával, helyben kell megoldani – a felsőbb szintek ebbe, ha lehet, ne szóljanak bele. Mindez azt is feltételezi, hogy a döntéshozók is elsősorban a helyiek – természetesen sok esetben eltérő, egymással is szembenálló, vetélkedő – érdekeit jelenítsék meg, és ne a felsőbb politikai szintek, pártközpontok aktuális érdekeit tartsák szem előtt.
A helyi döntések tehát a mindennapokban úgy születnének, hogy a képviselők, polgármesterek elsődlegesen helyinek (battonyainak, budapestinek vagy nemesmedvesinek) tekintik magukat, és a felülről érkező „esetleges” (párt)utasításokat csak akkor követik, ha azok éppen egybeesnek az általuk is üdvösnek tartott irányvonallal. És ellenkező esetben minden meghasonlást keményen elviselve ellenállnak tágabb politikai közösségük akaratának.
Természetesen ezt a mindenkori kormányzat is tudomásul veszi, az önkormányzati választásokba ezért aktívan nem is avatkozik bele, próbál semlegesnek mutatkozni, legfeljebb érthetően „szurkol” a politikailag hozzátartozó, vagy közelálló aspiránsoknak. Őrködik azon, hogy a helyi politikai ellenfelek egyenlő eséllyel vehessenek részt a megméretésben, és a választópolgárok kellő mennyiségű és hiteles információhoz jussanak, mind a jelenlegi vezetés eddigi tevékenységét és terveit, mind az éppen pozíciót szerezni kívánó jelöltek programjait illetően.
A választópolgárok pedig tartalmas és színvonalas viták során elhangzó érvek és ellenérvek figyelembe vételével, a kampány során az adott jelöltekről kialakított véleményük formálásával érlelhetik ki a szavazófülkében meghozandó végső döntésüket. Amelyet természetesen nem befolyásolnak olyan dolgok, hogy vajon kap-e majd közmunkát, hoz-e a postás ígéretpótló „rizsautalványt”, csurran-cseppen-e netán némi ingyen krumpli-tüzelő-meccsjegy-tejcsoki-vagy-ki-tudja-mi. Amely előtt nem végez racionális mérlegelést arra vonatkozóan, hogy lesz-e majd elegendő forrás, beruházás, felújítás, útépítés stb., ha nem a kormány által favorizált vezetés állna fel. (Nem, ilyen meg sem fordul a fejében, hiszen ott is emberek élnek, magyar emberek, ilyen és olyan politikai nézetűek, mindenkinek egyenlő eséllyel jár a közösből, ugye? Ilyet nem tehet kormányzat, az gyalázat lenne, nem fogják megnyomni az „esztergombot”!).
És persze a jelöltek is saját erényeik kidomborításával vannak elfoglalva, így idejük – és eszük ágában – sincs a riválisokat emberileg agyagba döngölni, már csak azért sem, mert ismerik az ismeretlen bölcs mondását, miszerint istenítsd legyőzött (legyőzendő) ellenfeledet a magad dicsőségére. És fel sem merül bennük, hogy a saját alkalmatlanságukat gátlástalanul a többieket még alkalmatlanabbnak beállító negatív kampánnyal igyekezzenek elleplezni, hiszen ezek az aspiránsok nem véletlenül aspiránsok: olyan kivételes moralitással rendelkeznek, mely nélkülözhetetlen a köz alázatos szolgálatához, és ezzel összeegyeztethetetlen lenne az, hogy versenytársaikat ne az adott „sportág” szabályai szerint győzzék le.
Emellett a szurkolóseregek is sportszerűen kizárólag saját csapatuk biztatására szorítkoznak, ez ellenfél szidalmazása olyannyira idegen tőlük, hogy egy-egy látványosabb akciójuk láttán még olykor egy-egy elismerő szó is kitelik tőlük. Hisz mindannyiukat ugyanaz a cél vezérli: a nép üdve és java, legfeljebb csak az elképzeléseik között van véleménykülönbség, ugyebár.
Nos, tehát minden esély és feltétel megvan ahhoz, hogy egy ilyen, a demokrácia ünnepeként felfogható választást megelőző, annak adventjének is tekinthető magasztos időszakot tölthetünk el most hazánkban. Láthatjuk a versengés mögött a nemzeti összetartozás erejét, érezhetjük a szolidaritást, tanúi lehetünk a közösen kifejtett erőfeszítésnek egy (még) jobb, élhetőbb, boldogabb és békésebb Magyarország érdekében.
És október 13-án este majd elégedetten dőlhetünk hátra a fotelben: jó zsebekben az ország!
Sebestény Attila közgondolkodó