Megint proliznak, pedig egyszer a panelprolizással már ráfáztak. Utána próbáltak korrigálni: a „proli” terminust átcsúsztatták a „lumpenproli”-ba – azt csak szabad szidni? Aztán a korábban leprolizottak hirtelen „keményen dolgozó kisemberekké” szépültek, de ezt hamar abbahagyták. Ami maradt belőle, az a miniszterelnök népiesre fazonírozott új külseje: jött a kockás ing, a büszkén mutogatott sörpocak (olyan vagyok, mint te, látod?), a nyilvános nótázás korszaka.
A prolizás búvópatakként azért fel-felbukkant: nehéz arról leszokni, ami már Horthyék úri Magyarországában is bevált. Amikor a szobrokat vissza lehet állítani, ha rondák és ellenszenvesek is, miért éppen a nyelvhasználatot ne lehetne? Ha ronda és ellenszenves is. Az óvatosabbak azért hozzátették: a proli már nem munkást, dolgozót jelent, á, dehogy, hanem egy magatartást jellemez. „A proliság nem vagyoni helyzetet, hanem elsősorban viselkedési mintát takar… A proli irigy, elmaradott sutyerák, aki munka helyett tartja a markát. A proli ellenkezik, okoskodik, és mindenkit gyűlöl, aki szebb, okosabb, tehetősebb nála” - így a 888 ideológusa. Hogy az ilyet épp a proletár szóval illetik, az merő véletlen, ne tessék semmi társadalmi tartalmat keresni mögötte. Hívhatnák akár asztalterítőnek vagy mosógépnek is, de mit tesz isten, éppen ez az ötbetűs szó jött a nyelvükre.
Még Bayer is belekényszerült némi magyarázkodásba, miután a „szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis prolinak” aposztrofált Nagy Banka leiskolázta, az első, tényleg feleslegesen trágár megszólalásánál sokkal hatásosabban és okosabban. De most az önkormányzati kampány hevében az óvatosság kezd lekopni. Mintha megint teljes hangerővel dübörögne a prolizás. Még nem a politikusok szájából, hanem a kormányoldal újságíró-idoljai részéről. Mindig így indul: először az előretolt média, később a politika. Így kezdődött a Kulturkampf vagy a melegek elleni hadjárat is, mígnem a miniszterelnök maga is harci kürtjébe fújt. Előbb a gerillák, aztán a reguláris hadsereg. A klímakatasztrófa ellen mozgósító diáklányt is előbb csak a kormánymédia becsmérelte, ám a napokban már a kancelláriaminiszter is „beteg gyerekként” sajnálta le.
Úgyhogy csak kapjuk fel a fejünket, ha a Hír tévében a minap „büdös proliknak” nevezték azokat, akik kifogásolták Bayer Zsolt várbéli lakásszerzését, „lumpenproliknak” pedig azokat, akik „nekiállnak azon izmozni, hogy 750 ft a menü a miniszterelnökségen”. Ez a „büdös” különösen szép. Annak idején két társadalmi csoport kapta meg e jelzőt: a zsidók és a „prolik”. A Demokrata főszerkesztőjének már 2012-ben sikerült szintet lépnie a „büdös szájú prolik” formájában. Akik azzal érdemelték ki az anatómiai pontosítást, hogy bírálni merték a Kerényi Imre által rendelt történelmi témájú képeket. Nem csoda, hogy a lap most boldogan eleveníti fel a dicső hagyományt. Karácsony magas támogatottságán hüledezve „800.000 budapesti idiótáról” beszél, és a város politikai kétarcúságáról mereng: „Budapest nagyvonalú, és ugyanakkor kisstílűen bunkó. Budapest istennő. Budapest proli.” A „proli” Budapest természetesen a Karácsony-pártiakkal azonos. De az úzvölgyi katonatemető megdöbbentő botrányából is arra következtetnek, hogy a románok prolik. „Nem európai nép, de nem is ázsiai, valami átmeneti jelenség, nem idevaló… Mint proli az úri kastély tükörtermében.” Ezektől a proliktól „egyszer, amikor Erdélyt visszavesszük, számonkérjük majd az összes galádságot. Mert visszavesszük. Igen.”
A proliról több mindent lehet tudni azon kívül is, hogy büdös. Először is irigy. Kövér már 2002-es vereségüket is azzal magyarázta, hogy a szocik „a proli irigység és a nacionalista düh ötvözésével a prehumán ösztönökre” építettek, mert „a proli düh mindig a felül lévők ellen irányul”.
Innen már csak egy lépés a kormánylap frissebb felismerése: a proli a jakobinusok és bolsevikok utódja. Olyan, mint a Lenin-fiúk, nem hiába volt a Tanácsköztársaság proletárdiktatúra. „A posztkommunisták fattyai szokták más házát elvenni” – ez ismét a Hír tévé Sajtóklubja. „Családi vagyonokon ülnénk” (mármint a nem-prolik), ha ezek nem vették volna el.
Természetesen az ellenzék is proli. Már Horn Gyula is az volt, Bayer Zsolt 2001-es jellemzése szerint „egy utolsó büdös bunkó, egy angyalföldi proli”. Később egy szocialista politikus „tőrőlmetszett, szar, retek lumpenproli, a bolsevik rohadék prototípusa”, más lap szerint a DK elnöke „suttyó proli maradt”. Az ellenzéki pártok együttműködése „csak az elemi proli indulatok szításáról szól”.
Az úri dölyf terminológiáját boldogan szívja magába a mai újgazdagok pökhendi rendszere. Proli az, aki náluk rosszabbul él, és még elégedetlenkedni is mer. Vagyis lehetnek proletár prolik és akadémikus prolik is. A 888 írása szomorúan konstatálta: „Magyarországon alsó hangon él úgy kétmillió proli. De az is lehet, hogy még több.” Még borzasztóbb a Demokrata számítása: Budapesten „szó szerint percenként botlunk prolikba.” Szörnyű.
Tényleg, mintha volna valami régi jelszó a sok proli egymásra találásáról. „Ország prolijai, egyesüljetek!”, vagy ilyesmi.
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő