Na végre, gondoltam, amikor a feleségem átküldte azt a formanyomtatványt, amelyet középiskolás fiam intézménye a szülőkhöz eljuttatott. A nyomtatvány - szülői kikérő - egy levél része, ebben a középiskola arról tájékoztatja a szülőket, hogy az iskolai diákönkormányzat szerint "a diákság nagy része szeretne részt venni a 2019. szeptember 27-én 10 órakor kezdődő klímasztrájkon". Ismerteti továbbá a hiányzásokkal kapcsolatos tudnivalókat: ha a szülő egyetért gyermeke részvételével, nyújtson be kikérőt, ennek hiányában vagy a szülő igazolhatja utólag a hiányzását, vagy hiányzása igazolatlan lesz.
Ez nem fenyegetés volt a középiskola részéről, amit leginkább az bizonyít, hogy csatolta a levélhez a szülői kikérő mintáját - az említett formanyomtatványt. Vagyis az iskola - nyilván önérdekből is -, nem akadályozza, sőt segíti a diákokat abban, hogy részt vegyenek a globális klímasztrájkon. Hogy ma ne tanulással, hanem tüntetéssel töltsék az idejüket, s ennek ne legyenek fegyelmi és egyéb következményei. Örömömet nem az okozta, hogy végre az engedélyemmel nem mehet iskolába a gyerek, hanem az, hogy a minden autonómiájuktól megfosztott, kivéreztetett oktatás intézmények ilyen helyzetben is megtalálják a kiskaput. És az, hogy némi bátorságot mutatnak a globális klímaváltozással alig törődő pártunkkal/kormányunkkal szemben.
A kikérőben ez áll: „Támogatom, hogy mint civil aktivista részt vegyen az iskolasztrájkon. 18 év alatt a fiatalok nem szavazhatnak, de életük java még hátra van, őket érinti legjobban az általunk okozott klímakatasztrófa. A tiltakozás számos más formája bizonyult eddig hatástalannak (...). A világ vezetői által gyakorlatilag semmilyen változást hozó terv, törvény nem látott még napvilágot, beleértve ebbe a magyar kormányt is.” Mivel mélységesen egyetértettem, aláírtam, s remélem, sok szülő tett ugyanígy.
Csak napokkal később olvastam, hogy a Bécsi Közoktatási Igazgatóság tanítással kapcsolatos rendezvénnyé nyilvánította a mai tüntetést, így a résztvevő diákok nem kapnak igazolatlan hiányzást.