Nyomás alá került a Bizottság leendő elnöke, mert keménynek ígérkezik a pár nap múlva kezdődő strasbourgi meghallgatások egy része. Von der Leyen a héten diszkréten személyesen próbálta enyhíteni a feszültséget a nagy pártok frakcióvezetőinél bizonyos jelölések, illetve annak kapcsán, hogy a migrációval foglalkozó portfólió az „európai életmód védelme” elnevezést kapta. De nem sokkal szerencsésebb a „Demográfia és demokrácia” titulus sem, mert úgy hangzik, mintha Orbán Viktortól kölcsönözte volna, aki úgy gondolja, hogy az asszonynak otthon kell maradnia, nevelnie kell a gyerekeket és vasárnap el kell járnia a férjével a templomba – ironizál a zöldek társ-frakcióvezetője, a német Philippe Lamberts.
A szociáldemokrata csoport vezetője megüzente von der Leyennek, hogy változatlanul fontosnak tartják a jogállamot, amivel nyilvánvalóan a magyar kormányfő által jelölt Trócsányi Lászlóra utalt. A Néppártban azzal az érvvel igyekeznek elhárítani volt a vádat a volt igazságügyi miniszterrel szemben, mármint, hogy segédkezet nyújtott a jogállam megsértéséhez, hogy nem is tagja a Fidesznek. Azaz próbálnak elkülönülni a párttól, amelynek tagsága fel van függesztve. De ettől még tény, hogy a politikus bírja az EPP támogatását. Egy francia köztársasági képviselő, Francois-Xavier Bellamy meg is kérdezte, mi értelme volt a Magyarországról folytatott kétéves vitának? És Orbán, illetve Macron nem paktált-e le, amikor Juncker utódját kellett megválasztani?
De nehéz pillanatokra számíthat a francia, a belga, a román és hírek szerint a portugál jelölt is. Ám mivel minden pártcsaládban van gyenge láncszem, beavatottak szerint ezek várhatóan semlegesítik egymást. Csakhogy a képviselők 60 százaléka új, ezért lazábban kezeli a pártfegyelmet. Azon kívül a meghallgatások rosszul is elsülhetnek, az pedig dominóhatást válthat ki. Az mindenesetre sokatmondó, hogy a legproblémásabb kiválasztottakat: Trócsányit és a francia Goulard-t mindjárt a jövő hónap elején hallgatják meg, hogy ha kell, tudjon lépni a Bizottság.
Kelet- és Nyugat-Európa között nem csupán politikai, hanem filozófiai törésvonal is húzódik – állítja egy francia újságíró, aki nemrégiben könyvet írt a földrész középső részéről. Max-Erwann Gastineau szerint a két oldal kölcsönösen az értékek miatt vádolja a másikat. A Nyugat a toleranciát, a nyitottságot és az emberi jogokat kéri számon, a Kelet viszont azt hangsúlyozza, hogy a másik fél eltávolodik a keresztény gyökerektől. Az ellentéteket a menekültválság élezte ki, sőt a dolgok idáig jutottak, hogy Orbán Viktor a nyílt társadalom, a liberális rend ellen fordult. Az állítja, hogy ami a régi tagállamokban van, az immár liberalizmus – demokrácia nélkül, vagyis az emberek nem képesek aktívan alakítani a sorsukat benne. Az által megfogalmazott keresztény demokrácia nem tagadja a szabadelvűséget, de sajátos, nemzeti megközelítést alkalmaz. Továbbá kivonja a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat az igazságszolgáltatás ellenőrzése alól.
Orbán ellenez egy olyan Európát, amely az államok fejére nő és nem engedi, hogy ők alakítsák a saját törvényeiket. Alapvetően itt tér el álláspontja az EU-étól. Ebben azonban Csehország és Szlovákia különbözik tőle, mert ők igazodnak a liberális demokrácia nyugati kánonjához. De ők is elutasítják a multikulturalizmust és ragaszkodnak a nemzeti keretekhez, úgy hogy jelenleg nem lehet a térség megosztottságáról beszélni. A lengyelek mások, ők követik a magyar modellt. A V4-ek igyekeznek befolyásolni a brüsszeli politikai napirendet, főleg a migráció ügyében. De céljuk nem az elszakadás, a magyar miniszterelnök nem Európa ellensége. A szerző úgy gondolja, hogy a Nyugatnak érdemes fontolóra vennie a keleti megközelítést, annál is inkább, mert a földrésznek mindkét lábára szüksége van ahhoz, hogy előre jusson.
A kommentár feltűnőnek tartja, hogy a szombati választás előtt a külpolitika teljes egészében hiányzik az osztrák választási kampányból, olyannyira, hogy az FPÖ részéről csupán Hofer pártelnök pár nappal ezelőtti budapesti látogatása esik ebbe a kategóriába, már ha egyáltalán. Pedig az országot igen nagy figyelem kíséri külföldön a konzervatív-szélsőjobbos koalíció bukása és bizonyos botrányok miatt. Boldog osztrákok azt hiszik, hogy Ausztria egyedül van a világban és nem kell senkire sem tekintettel lennie. Ám pl. a német kancellár már Kurz első berlini látogatásakor szóba hozta, miként is állhatott össze az ÖVP a Szabadságpárttal.
De az Ibizagate nemzetközi blamázsa óta a külföld különösen érdeklődik az ország iránt, merthogy az immár nem tud szabadulni a gyanútól: eltűri a vörös vonalak átlépését a szélsőjobbos kormánypárt részéről. Így azután ha Kurz a jövőben elmegy beszélgetős német tévéműsorokba, akár kancellárként, akár nem, akkor védekezésre szorul, mert immár nem az életkoráról, hanem arról faggatják majd, mennyire szilárd az osztrák demokrácia, és hogy nem kellene-e bizonyos dolgoktól elhatárolódnia. Viszont ha megint az FPÖ-vel áll össze, akkor magyarázkodhat, mert joggal érdemelte ki a világ figyelmét.
