Egy legenda ismét elment. Az autó, azaz a „Das Auto” egyet jelentett Ferdinand Karl Piëch-csel, aki egyszerre volt szörnyeteg és zseni, a zsarnokok zsarnoka, s akinek a szíve helyett autómotor hajtotta a vérét, cumisüvegjében benzin volt - írják róla a nekrológokban, és vélhetően nem túloznak.
A Volkswagen mindent neki köszönhet; Ferdinand Porsche unokája több mint húsz éven át fogta a gyeplőt Wolfsburgban, és bár 2015 tavaszán kisétált a hátsó ajtón, lemondva minden szerepéről, hogy azután később eladja részvényeit is, a társaság mai járműveiben is benne van szelleme, kreativitása, mérnöki tudása. Ahogy nyilvánvalóan a „Dieselgate”-ben is benne volt, ám ezt soha nem számolták fel neki a vizsgálódók. Néhány hónappal a botrány kirobbanása előtt vette a kalapját, mosakodnia nem kellett a nyilvánosság előtt, de nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy elhiggyük, nem tudott a trükközésről. Nyolcvankét évesen érte a halál augusztus végén: 12 gyerek, és 12, a VW családhoz tartozó autómárka hagyatékának vitathatatlan értékei. A VW az ő vezetése alatt jutott el a világ autóiparának csúcsára.
Családi örökség
A Porsche volt az első munkahelye. A gyár amelyet nagyapja alapított, és anyja testvére Ferry (Ferdinand Anton Ernst) Porsche irányított, tíz esztendeig jelentett számára feladatot. Szupermodelleket tervezett családtagjaival közösen, így a Porsche 911-es és 917-es modelleket, ez utóbbival részese lehetett 1970-ben a Le Mans-i sikeres bemutatkozásnak. 1972-ben azonban Piëch úgy érezte nincs ott helye, „nem tartozik a család jó(?) ágához”. A megfogalmazás eléggé diplomatikus, a valóság ugyanis az, hogy kiderült, viszonya van az egyik unokatestvér, Gerhard feleségével Marlene-nel. De nem csak a szerelmi háromszög miatt kellett mennie, a családi hatalmi harc is ezt diktálta. Anyja, Louise Porsche 1928-ban kötött házasságot Anton Piëch bécsi ügyvéddel, aki nem mellesleg Ferdinand Porsche ügyeit is képviselte.
A nácik Anton Piëchet bízták meg 1941-ben a KdF-Wagen irányításával, amely a VW Bogár bölcsője volt. Anton Piëch nem csak az asszonnyal, hanem Ferdinand Porschéval, és Louise fiútestvérével Ferry Porschéval is összekötötte sorsát, olyannyira, hogy a háborút követően 1945-ben együtt mentek kényszerszabadságra Franciaországba, majd 22 hónapig megosztotta velük a börtönt is. 1950-től 1952-ben bekövetkezett haláláig Anton Piëch Ausztriában a Porsche Konstruktionen GmbH-t irányította. Louise örökölte a Porsche és a Volkswagen ausztriai jogait férjétől, apjától, az 1951-ben elhunyt Ferdinand Porsche-tól pedig az egész családi üzlet felét. Az asszony ily módon megkerülhetetlen maradt a birodalomban, szűkítve testvére Ferry mozgásterét. Amikor a 70-es évek elején Ferry utódlásában gondolkodtak, úgy tűnt, hogy Ferdinand Piëch alkalmasabb lenne a nagybátya által irányított Porsche vezetésére, mint annak fiai. Louise és Ferry, a legendák szerint csendesnek nem mondható családi tanácskozáson megegyeztek, kivonják a gyerekeket az operatív irányításból. Ehhez már csak adalék volt a szerelmi háromszög, amely végül az Audi-hoz irányította Piëch-t.
A kormánynál
Az Audinál előbb műszaki vezető lett, majd 1975-től az igazgatóság tagja, 1988-1992 között pedig az övé volt a kormányrúd és az Audiból igazi konkurenst faragott a prémiummárkák piacvezetői, a Mercedes és a BMW számára. Piëch nevéhez fűződik az 1980-ban elkészült Quattro, majd az 1982-es Audi 100-as. 1993-ban jött az újabb váltás, az ugrás nem volt kicsi, a leány éléről egyenesen az anyacég, a Volkswagen elnöki székébe katapultált. Ebben az időszakban a társaság bajban volt, ő pedig megalkuvást nem ismerve kicserélte a vezetőket, drasztikusan csökkentette a költségeket, új stratégiával kivezette a céget a gödörből. 2007-ben azután ismét kitört a testvérháború, amelyből ő került ki győztesen. Unokatestvére, Wolfgang Porsche, a Porsche akkori elnöke, egyúttal, 30 százalékos pakkal, a VW legnagyobb részvényese, nagy adósságok árán is, meg akarta szerezni a VW feletti teljes ellenőrzést. Saját emberét, Martin Winterkornt ültette az igazgatóság elnöki székébe, ám Ferdinand Piëch hatalma elég volt az ügylet végső megtorpedózásához, és ahhoz is, hogy végül a Porsche váljon a VW alattvalójává, a VW-ből pedig világhatalom lett. Összecsiszolódva Martin Winterkornnal, mitikus márkákat vásárolt: a VW szárnya alá terelték többek között a Bentley-t, a Bugattit és a Lamborghinit. Akkora már családtag volt a Skoda, a Seat, és hamarosan a MAN és a Scania is beállt a sorba.
A sors azonban újabb fordulatot hozott 2015-ben, amikor Piëch meg akart szabadulni az addig szövetségesnek elfogadott Winterkorntól. A pontos okot csak találgatták, de rebesgették, hogy Ferdinand Piëch 59 éves feleségét, Ursulát szerette volna utódjául látni a VW-nél, ám ez túl nagy ellenállásba ütközött. Ekkor került a látókörébe Matthias Müller a Porsche-tól, illetve a volt BWV-vezér, Herbert Diess. Winterkorn azonban erős szövetségesekre támaszkodott. Az alkalmazottak, a szakszervezetek, és nem utolsó sorban a VW 20 százalékát tulajdonló Alsó-Szászország, illetve a tartományt irányító szociáldemokraták (SPD), és az unokatestvér Wolfgang Porsche Winterkorn mellé állt. Egyedül a 17 százalékot birtokló Qatar Holding támogatta Piëchet, aki a „hátsó ajtón” távozott, és lehetséges, hogy ezzel a lépéssel megkönnyebbült.
A dízelbotrány
2014 májusában ugyanis elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek a VW felett. Egy virginiai kutatócsoport felfedezte, hogy a kétliteres dízel valós kibocsátása eltér a vizsgán kiállított bizonyítvány szerinti értéktől. Már Piëch távozása után, 2015 augusztusában az egyik dolgozó elismerte, hogy a beépített informatika kétféle, normál, illetve tesztelési üzemmódban működik, amit Friedrich Eichler, a motorfejlesztés akkori irányítója nem cáfolt. 2015 szeptemberében, a Frankfurti Autószalon forgatagában pedig robbant a bomba, a Volkswagen „trükközött” a motorokkal, a valós emissziót elfedő számítástechnikai eszköz beépítésével. A bűnös motorok 2009-ben indultak hódító útjukra, 2011-től egy szofisztikáltabb változatban jelentek meg, hogy 2015 őszére világszerte összesen több mint 11 millió járműben legyenek megtalálhatók. A „Dieselgate” egyes becslések szerint 30 milliárd eurójába került a társaságnak, de Ferdinand Piëchnek még csak a kezét sem kellett mosnia. A méregpohár Martin Winterkorné lett, akinek a botrány nyomán távoznia kellett a vezetői állásából. Matthias Müller még átvehette a stafétabotot, hogy azután a céget ma is irányító Herbert Diess vegye kézbe azt. Több vezetőt leváltottak, nem sokkal később az Audinál is bebizonyosodott a csalás, tavaly letartóztatták a cégvezért, Rupert Stadlert.
Mindeközben lázas takarítás folyt, a dokumentáció javát megsemmisítették. Nehéz elképzelni, hogy minderről Ferdinand Piëch, aki összesen fél évszázadot szolgált az autóiparban és legsikeresebb 30 éve az Audi illetve a VW márkákhoz kötődik, semmit nem tudott volna. Annál is inkább, mert mint köztudott, autokrácia, abszolút monarchia jellemezte a Piëch irányította cégeket. Mániákus, öntörvényű, zsarnok, diktátor - jellemezték ismerői. Katonás logika, háborús parancsszavak kísérték a VW-nél az eseményeket, aki csalódást okozott, ellentmondott neki, abban a pillanatban röpült, a nyilvánosság előtt megszégyenítve. „Ha valamit meg akarok valósítani, akkor nem foglalkozom azzal, hogy mi van körülöttem. Nincs igényem semmiféle harmóniára másokkal” - vallotta önéletrajzában.
A dolgok a legapróbb technikai részletekig Wolfsburgban dőltek el, és a két megszállott mérnök Martin Winterkorn és Ferdinand Piëch hosszú évekig jól megértette egymást a tervezőasztalnál. Figyelmüket a legkisebb kütyü sem kerülte el, és vélhetően a közös titkokat, a későbbi incidens ellenére is keményen őrizték. Piëch végül tiszta kézzel szállt ki a buliból, szerepét a vizsgálódók nem firtatták, legalább is a nyilvánosságot nem értesítették róla. Wolfsburgban pedig az ő munkakultúrája nyomja rá a bélyegét a működésre ma is, a kormány pedig az ő embere kezében van.
