Pert nyertek a roma jogvédők: az államnak összesen mintegy 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie azoknak a gyöngyöspatai roma gyerekeknek, akik a helyi iskolában több mint egy évtizeden keresztül bizonyítottan a többi diáktól elkülönített osztályba jártak, s nem roma társaiknál jóval alacsonyabb színvonalú oktatást kaptak.
A bírósági döntés valóban történelmi jelentőségű. A kártérítés pedig sokaknak hatalmas pénznek tűnhet. De ha jobban belegondolunk, valójában csak jelképes összeg.
A szegregáció okozta hátrányok egy egész életre kihatnak: ezeket a gyerekeket megfosztották még az esélyétől is annak, hogy tovább tanulhassanak, majd később helyt álljanak a munkaerőpiacon. Írni, olvasni, számolni is sokkal rosszabbul tudnak szerencsésebb helyzetű, nem szegregált kortársaiknál.
Ha néhányuknak mégis sikerülne bekerülni mondjuk egy szakképző intézménybe (az érettségit adó középiskola csak ábránd), jó eséllyel onnan is idő előtt kihullanak, épp az alapkészségek hiánya miatt. Se szakma, se érettségi: marad a munkanélküliség vagy a közmunka – a kettő szinte teljesen ugyanaz.
A jövőjüket rabolták el ezeknek a gyerekeknek azzal, hogy az iskolában a kényelmesebb utat választották: ahelyett, hogy szakmai segítséget igénybe véve megpróbálták volna enyhíteni a társadalmi helyzetükből fakadó hátrányokat, összezárták őket egy szobába, lesz, ami lesz alapon.
A gyöngyöspatai ügy, mondhatni, csepp a tengerben. Míg elszánt roma jogvédőkből csak egy maroknyi van, az országban a legvisszafogottabb becslések szerint is több száz szegregált osztály, iskola működik. Ami több ezer olyan gyereket jelent, akiket ott hagytak az út szélén. Ez nemcsak az érintett családoknak rossz: rossz az államnak, rossz az egész társadalomnak. A kereszténységükkel gyakran hencegő döntéshozóink mégis inkább elfordítják tekintetüket.