A vezércikk úgy látja, hogy az alakulóban lévő, ám igencsak törékeny olasz koalíciónak szüksége van az EU támogatására, annál is inkább, mivel Salvini bármikor visszatérhet a hatalomba. Az jó persze mind Olaszország, mint az unió számára, hogy a Liga vezére ellenzékbe szorul, mert mind a kettő csupán kárát látta a politikus cinikus ellenkezésének. Conte kormányfőnek azonban nem lesz könnyű tető alá hoznia az új kabinetet, hiszen a két párt között nagyok a személyes ellentétek, illetve a politikai véleménykülönbségek. Utána pedig csak némi vakmerőség árán lehet majd fenntartani az összefogást. De még akkor sem valószínű, hogy az érdekszövetség közös erővel igyekszik majd megoldani a mélyen gyökerező gondokat.
Amikor Salvini Brüsszellel csatázott, az csupán arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet a tényleges olasz gondról, az igencsak minimális növekedési potenciálról. Az ország és Európa könnyebben meglesz, ha a belügyi poszt gazdája nem idegengyűlölő kampányokra használja tisztségét. Az azonban roppant zavaró kilátás, hogy a római parlament, a Liga nyomására 3 év múlva populista elnököt választhat. Magyarország mutatja, hogy eltávolítják a fékeket és ellensúlyokat, ha a populista eltolódás elér egy olyan pontra, ahonnan már nincs visszatérés. Az EU-nak kapóra jön, hogy az olasz politikus elhibázta a dolgot, mint ahogy az, hogy már korábban megbukott a szélsőjobbos osztrák kormány. Így most a a szervezet érdemben tud foglalkozni azokkal a bajokkal, amelyek annyi embert állítottak Salvini oldalára, ideértve egy új menedékrendszert. De ha nem, akkor csak idő kérdése, mikor kerül újra hatalomra a Liga első embere.
A konzervatív újság úgy ítéli meg, hogy csupán a szász miniszterelnök, illetve az ottani CDU mentette meg a polgári pártok becsületét, máskülönben a konzervatív szövetség, illetve a liberális párt egy romhalmaz tetején csücsülne. Ám a két kelet-németországi tartományi választás így is töréspontra juttatja az ország stabilitását, miután Brandenburgban olyasvalaki futott be az AfD képviseletében, aki nemigen leplezi jobboldali-radikális nézeteit. Az írás „Keserű leckék” címmel nem tudja megmondani, mekkora szerepet játszott az eredményben a tiltakozás, az elkeseredés vagy csak a puszta érzelem. A zöldek viszont jól muzsikáltak, mert azok szavaztak rájuk, akik azt mondják, hogy voksaikkal meg akarták állítani a „nácik” nyomulását.
A vicc csak az, hogy az összes pártot felelősség terheli az AfD felemelkedéséért. 30 évvel a Fal leomlása után az ország megosztottabb, mint valaha. Hogy a nagykoalíció szőnyeg alá söpri a problémákat, az csak felerősítette tektonikus ideológiai mozgásokat. Az AfD viszont ünnepelhet, mert rájött, hogy a radikalizálódás segít neki. Szerencsére ezzel teljesen kormányképtelen, de szégyen az országnak, amely teljesen közömbös a párt számára.
A vezércikk megrázónak nevezi az AfD előretörését, de ennél sokkal fontosabbnak tartja a hogyan továbbot. Mindenesetre a demagógia szakaszgyőzelmet aratott, hiszen még sosem kapott ennyi szavazatot, idáig még egyszer sem volt ennyire sikeres a „rendszer” elleni tiltakozás. A kép brutális, mert a gyűlölet prédikálói mellé állt a szászországi, illetve brandenburgi lakosság egynegyede. Mintha nekik nem volna fontos a szabadság, mintha a csalóka biztonság vágya fontosabb volna számunka a nyílt társadalomnál. Aki támogatja a szélsőjobb tekintélyelvű fellépését, az már megkezdte a menekülést a demokráciából.
Minden siker ellenére egyértelmű, hogy az Alternatívának nincs helye egy demokratikusan választott népképviseletben, mert valójában a demokrácia megvetésének és az emberellenességnek a parlamenti meghosszabbítását jelenti. Be akarja darálni a polgári társadalom alapkonszenzusát. Mégis érdeme, hogy szétrobbantotta a megmerevedett hatalmi viszonyokat a két tartományban. Hiszen a CDU, illetve a Szociáldemokrata Párt csaknem 30 éven át irányította a helyi kormányt és ez nagyképűséghez vezetett, ám annak igen nagy az ára. Egyik következménye az, hogy keletnémetek nemigen jutottak csúcsposztokhoz az országban és emiatt úgy érzik, hogy rájuk nem figyelnek oda.
A kiút most az, hogy a politikának foglalkoznia kell keletnémetekkel, végre elfogadható ajánlatot kell tennie számukra. Ez az egyetlen esély, egyben a legjobb védekezés a szélsőjobb ellen. Az AfD azonban nem vehet részt ebben a munkában, mert különben jön a vég.
Brit kormányzati források szerint Boris Johnson Orbán Viktortól vagy valamelyik más szövetségesétől kérhet segítséget, hogy ne kelljen kérnie az EU-tól a jövő hónapban esedékes kilépés dátumának meghosszabbítását. A magyar miniszterelnök vagy mások feladata az lenne, hogy utasítsák el a kérést, hiszen itt egyhangú döntés szükséges. A brit miniszterelnök persze maga is megvétózhatja Brüsszelben a javaslatot. Az ügy háttere az, hogy tory képviselők vagy 20-as a rendezetlen Brexit ellen kívánnak voksolni a héten a törvényhozásban, éspedig az ellenzéki baloldallal együtt. Emiatt kellene azután Brüsszelbe elzarándokolnia Johnsonnak, aki a maga részéről kizárással fenyegette meg saját párttársait, és azt állította, hogy ha azok nem támogatják, akkor a Munkáspárt vezére káoszba taszítja az országot. Egyben 3,5 milliárd fontot ígért a közszolgáltatások fejlesztésére, miközben az Egyesült Királyság egy évszázada nem élt át ekkora alkotmányos válságot.
A lázadó honatyák attól tartanak, hogy a miniszterelnök egészen október végéig, vagyis a Brexitig elhúzhatja a parlament munkájának felfüggesztését, utána pedig már nem lehet tenni semmit sem.
Ausztria képviseleti demokrácia, ám főként sarlatánok, demagógok és önjelölt diktátorok azt szeretnék, ha ez másként lenne – írja a kommentár annak kapcsán, hogy a Financial Times tűz alá vette a brit miniszterelnököt, miután az a rendezetlen Brexit eléréséhez ki akarja kapcsolni a szigetország törvényhozását – minden parlamentek anyját. A befolyásos londoni lap szerint lehet, hogy Johnson nem zsarnok, de fölöttébb veszedelmes precedenst teremtett.
Ehhez az osztrák elemzés azt teszi hozzá, hogy a sarlatánok, demagógok és önjelölt diktátorok mindig a népre hivatkoznak, és megpróbálják azt eszközként felhasználni. Az olaszoknál Salvini az utcára hívja az embereket, hogy miután nélküle alakul koalíció. Vagy amikor az osztrák kancellárt menesztették, kijelentette, hogy ezúttal a parlament határozott, de a végén a nép dönt. A képviseleti kormányzás lényege, hogy a lakosság megválasztja képviselőit és átengedi nekik az irányítást. Elsősorban a sarlatánok, demagógok és önjelölt diktátorok vannak azon, hogy ez ne így legyen.
