Nincs abban semmi meglepő, hogy az M1 hírcsatorna elégedett nyugdíjasokat akar bemutatni. Feltehetően nem is kell nagyon keresgélni őket, hiszen mindannyian örülnek a rezsiköltségekhez – a gáz- és villanyszámlához – nemsokára érkező 9 ezer forintos hozzájárulásnak. Inkább azon lehetne morfondírozni, hova jutottunk, hogy egy ilyen összeg is nagy segítséget jelent sokaknak.
Némelyek persze azon háborodtak fel, hogy mennyire meggondolatlanul nyíltan szervezik a propagandát a már nyomaiban sem a közt szolgáló, ám mégis közmédiának nevezett intézmény-komplexumban. Az valóban eléggé érthetetlen, hogy e-maileket kell küldözgetni a riportereknek, részletezve, mik az elvárások velük és anyagaikkal szemben. Hiszen aki a csatornánál dolgozik és már látta is az ott készülő hírműsorok bármelyikét, fel lehet készülve rá, hogy mit kell letennie az asztalra. Jó, előfordulhat, hogy tapasztalatlan, kezdő riporterek is vannak, nekik nem árt a kioktatás, az ismétlés, de ezt meg lehetne tenni bizalmasabb formában. És más forrásokból tudhatjuk, hogy Németh Balázs hírigazgató – és képernyős műsorvezető – gyakran le is ül egy-egy munkatársával, hogy nyomatékosítsa a követelményeket. Ennek persze nincs nyoma, így tekintsük a legendárium részének.
Feltűnő, hogy egyre gyakrabban szivárognak ki afféle belső titkok az MTVA és a hozzá tartozó csatornák műhelymunkájáról. Két hete egy volt híradós mesélt erről az egyik hírportálnak. Nyilatkozatának értékét kétségkívül csökkenti, hogy december óta nem a közmédia munkatársa, külföldre ment, most egy étteremben dolgozik Ausztriában. Nála akkor betelt a pohár. Aztán jó fél évvel később megtalálták és ő hajlandó volt beszámolni arról, miféle állapotokat hagyott maga mögött. Ebben sincs azonban sok meglepetés. Aki nézi ezeket a hírműsorokat, tisztában lehet vele, hogy elsőrendű és legfőbb céljuk a jelenlegi hatalom kiszolgálása. Nyilvánvaló, hogy érkeznek utasítások és megrendelések „föntről”, az anyagokat pedig olyanok állítják elő, akik megbízhatóan és lehetőleg – saját kereteiken belül – színvonalasan képesek ezt megtenni. Az persze más kérdés, hogy ez valóban tetszik-e mindenkinek, valamint az is, hogy ezt így el kell-e fogadni.
A fájó az egészben az, hogy visszatértek a rendszerváltás előtti évek. Már 1988, de főleg 1990 után azt reméltük, hogy új korszak kezdődött a médiában és az akkori Magyar Televízió ezeknek a kedvező változásoknak az élére állt (már csak azért is, mert akkor még egyedül volt a hazai tévés piacon, nem is tehetett tehát mást). De voltak ott olyan személyiségek, akik nemcsak megértették az idők szavát, hanem értettek is ahhoz, amit csináltak, ismerték a jó külföldi példákat és képesek voltak az újításokat a hazai viszonyokra alkalmazni.
Igen, sokan jól emlékeznek még rá, hogy a pártállami rendszerben például voltak hét eleji főszerkesztői értekezletek. Ahol az egyetlen párt agitprop osztályának felkent vezetői elmondták, mit várnak a lapoktól, meg a tévétől és a rádiótól. Hogy aztán a titkos és bizalmas tájékoztatók ukázait a résztvevők miképpen adták tovább és mennyire vették komolyan, az már tőlük függött. De az is tény, hogy a munkatársak nyugodtan dolgozhattak, mert sok helyen védőernyőt feszítettek föléjük a főnökök. Aczél Endre főszerkesztősége alatt a Híradóban például alig zavarta meg a munkát bármilyen fölső parancs. Ennek nyomán a nézők úgy érezhették, hogy hiteles és tényszerű tájékoztatást kapnak. A riporterek anyagokat készítettek a gondokról és problémákról is, tehát egészen új szelek fújdogáltak már 90 előtt is. Nem kétséges ugyanakkor, hogy Aczél és két helyettese gyakran kapott telefonokat, bennük reklamációval és kívánságokkal. Ők meg az esetek nagy többségében elhárították ezeket. A főszerkesztőnek volt egy nagy találmánya is: rendszeresen vacsorázni hívta – szerkesztőségi szobájába – a potentátokat. És ezeken az estéken valószínűleg megértette velük, hogy a híradósok értik a szakmájukat, a legjobb tudásuk szerint készítik az anyagaikat és ne nagyon próbálkozzanak a kedves meghívottak azzal, hogy beleszóljanak abba, amihez ők kevésbé konyítanak.
Napjainkban egészen más a helyzet, hiszen ebben az országban akkora a demokrácia, hogy mindenki a csodájára járhat. A hírműsorok készítéséhez sem kellenek már igazi szakemberek. Elég, ha felvesznek néhány szimpatikusnak tűnő fiatalt, akik aztán teljesítik, amit kérnek – megkövetelnek(?) – tőlük. Így aztán, ha valaki bekapcsolódik az MTVA információra és tájékoztatásra hivatott adásaiba, megtudhatja belőlük, hogy ez az ország a legjobb hely, nagyszerűen teljesít a gazdaság, szinte mindenki elégedett (most a nyugdíjasok különösen), miközben megvédjük a migránsoktól és a bevándorlóktól egész Európát. Ja, el ne felejtsük, az ellenzék meg csupa rosszindulatú hülyéből áll, nem is érdemes számolni velük, még most sem, hogy hivatalosan is elkezdődött az önkormányzati választás kampánya.
Valóban kevéssé érthető, hogy minek itt sorvezetőket írogatni vagy nyilvánosan pozitív nyilatkozókat keresgélni. A hatalom és az MTVA összefonódott és nem is engedi el egymást. Álomvilágban élnek, amelyben kölcsönösen szükségük van egymásra.
