Amilyen állapotban van a világ, meglehetősen soványra sikeredett az Oroszországot mellőző hét legfejlettebb országnak a franciaországi Biarritzban tegnap zárult csúcstalálkozója.
Az előzetes találgatások ellenére végül kiadtak egy vérszegény zárónyilatkozatot, de talán jobb lett volna, ha ki sem adják, mert akkor egyértelműbb lett volna, amit Macron francia elnök még a csúcs előtt mondott: a nyugati demokrácia mély válságban van. Ha a válság szimptómáit soroljuk, egyetlen ügyben könyvelhettek el halvány sikert a G7-ek. Macronnak köszönhetően Biarritzba utazott az iráni külügyminiszter, hogy az Európának is fontos iráni atomprogramról folytatódjanak a tárgyalások. Washington kiszállt a 2015-ös megállapodásból, ami nem önmagában véve indokolhatatlan lépés, hanem azért, mert – jellemzően Trump elnöki tevékenysége miatt – az Egyesült Államok nem tud helyette mit mondani. A más mondanivaló csak az a háború lehetne Iránnal, amit végsősoron senki nem akar, s miután senki sem akarja, vészjóslóan lebeg a fejünk felett.
Macron azonban a demokrácia válságánál tovább ment, amikor maga sem szorgalmazta a közleményt: „A közös hangnak nincs esélye azután, hogy Trump kivonta országát a történelmi jelentőségű párizsi klímamegállapodásból. Mind nehezebb a zárónyilatkozat megfogalmazása, mert az amerikai elnök világossá tette, hogy az országok közti kétoldalú megállapodások híve, szemben a multilaterális kapcsolatokkal, amilyen a G7 is."
Mintha az amerikai elnök politikai vakságban szenvedne, mintha az amerikai adminisztráció képtelen volna az elnököt meggyőzni arról, hogy a Washington által meghirdetett kereskedelmi háborúk, illetve az öngyilkos Brexit támogatásával Európa meggyengítésére tett kísérletei csak a káoszt növelik, miközben mind súlyosabbá válnak a környezetvédelmi gondok.
Ha a geopolitika mozgását jól értelmezzük, nem mondhatunk mást, mint amit korábban Merkel német kancellár, most pedig Macron elnök is szorgalmaz: a multilaterális együttműködést nem helyettesíthetik a Donald Trump által szorgalmazott kétoldalú egyezmények. Ha pedig Amerika félig lemond vezető szerepéről a világban – mert csak a rombolásból veszi ki részét, az építésből nem –, akkor Európa és a G6 előtt sem nyílik más ajtó, mint élesen megfogalmazni saját önálló geostratégiájukat, s keresni Pekinggel és Moszkvával az együttélés jövőjét, akár Amerikával szemben is. Mert különben Európa tényleg eltűnik a világ tengerében.
Sem Európa, sem a világ sorsát nem lehet ugyanis ahhoz kötni, el kell-e viselnünk Trumpot újabb négy évig, esetleg az amerikai demokrácia felébred végre - bár az a világ, amelyre ébred, már nem lesz ugyanaz, mint Trump előtt volt. Közben megszilárdulnak a következő évtizedek új erőközpontjai, amelyek egymás közti ellentéteiket csak multilaterálisan tudják a világ javára megoldani, kétoldalú kapcsolatokkal, puha közösségekkel nem.
A közös közleményeknek pedig helyük van a nemzetközi politikában. Már ha a világ vezető hatalmainak van velük érvényes mondanivalójuk a világnak.