Kész tényként beszélt az Országos Széchényi Könyvtár költözéséről Fekete Péter államtitkár, amikor a dolgozóknak bemutatta új főnöküket. Eszerint eldöntetett: a mindössze 33 éve működő, annak idején az állandóság szándékával kialakított várbeli épületnek kampó. A tizenegy szintes vasbeton raktárakat elbontják, a nyugati palotaszárnyban meg majd lesz valami. Akármi, ami méltó a hely szelleméhez - történetesen ahhoz, hogy itt lakott Horthy, és itt őrizték a koronázási jelvényeket.
Figyelemre méltó részlet egyébként, hogy e pillanatban senki sem tudja, hová a fészkes fenébe költözik a nemzeti könyvtár. Láthatóan nem is érdekel ez senkit, a lényeg, hogy el. Ahogy a Közlekedési Múzeumot is lebontották, bár az új csak papíron létezik, és miként az Iparművészeti Múzeum is kiköltözött a felújítási keret nélkül rohadó műemlék épületéből.
Kultúrállamban ez úgy menne persze, hogy kijelölnek egy jó közlekedésű helyet, kiírnak egy tervpályázatot, a győztes elképzelést betonba-üvegbe öntik, aztán mehet a költözés. Nálunk pedig úgy lesz - fogadjunk? -, hogy Mészáros Lőrinc megépíti Piliscsabán a könyvtár új "raktárát", könyvtár meg majd "átmenetileg" nem lesz. Jegyezzük meg ugyanis: amit e pillanatban tudni lehet arról, mi kerül abba a raktárba - könyvek, újságok, térképek, kódexek, mikrofilmek -, az konkrétan maga a könyvtár.
A XXI. században egyébként nem lenne ördögtől való úgy gondolkodni, hogy a digitalizáció belátható időn belül feleslegessé teheti a klasszikus, beülős, lapsurrogástől zizegő bibliotékát. Igen ám, de az OSZK három éve tízmilliárdot kapott digitalizációra, és abból eddig nem csinált semmit. Ezzel a tempóval a büdös életben nem jutunk el oda, hogy hazulról olvashassuk a náluk őrzött dokumentumokat.
Megyünk hát majd Piliscsabára - ez sem abszurdabb, mint Debrecenbe utazni a Természettudományi Múzeum mamutjáért.