Csákányi Eszter és Trill Zsolt egymásnak háttal ül közvetlenül a zsámbéki romtemplom falai mellett. Testük majdnem összeér, de ott van közöttük a szék támlája. A romjaiban is hatalmas, erőt sugárzó katedrális pedig mintegy óriási árnyék magasodik fölöttük. Egyszerre nyújt oltalmat és harci terepet. Seres Tamás egy ideje rendez már felolvasószínházi előadásokat, főként a Várkert Bazárban. Az idei nyártól azonban a zsámbéki nyári színház programjait is szervezi, mások mellett Vecsei H. Miklóssal együtt. Adódott tehát, hogy a sorozat nyárra kitelepüljön a vonzó és komoly színházi múlttal rendelkező Pest megyei településre és Seresék azt is elintézték, hogy mint régebben már többször, kerítésen belülre kerüljenek, vagyis közvetlenül a romtemplom mellett játsszanak. Vártam is, hogy interakcióba lépjen a katedrális és az előadás. Ez direktben nem történt meg, de jelzésszerűen igen. Nem érdemes külön magyarázatot keresni, de a katedrális közvetlen közelsége sokat számít. Monumentalitása, befogadó légköre megnyitja az elmét, alkalmat teremt az elemzésre, a mélyebb gondolatok felszínre hozására. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de ajánlom, nyugodtan próbálják ki.
A bilincs a szabadság legyen című felolvasószínházi előadásnak a tárgya Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése, amely a Jelenkor kiadásában kötetben is megjelent. Most válogatást kapunk ebből az anyagból, a levelek 1948 és 1997 között születtek. Mivel a XX. századi magyar szellemtörténet két meghatározó személyiségéről, egy szakmailag is nagyra tartott íróról és egy pszichológusról van szó, tényleg izgalmas ezekkel a szövegekkel találkozni. Noha ezek magánlevelek, tehát gondolom eredetileg nem a nyilvánosságnak szánták. Egy házasság, egy szerelem kulisszái szépségei és buktatói tárulnak elénk. Nagyon erős, mély és őszinte vallomások, ezért így kiragadva, különösebb dramatizálás nélkül is felkavaróak. A színészek dolgát nem könnyíti meg, hogy csak lazán kötődnek egymáshoz, nincsenek dialógusban, alapvetően önálló egységként működnek, de Csákányi és Trill egy-egy gesztussal, fél mondattal mégis összeköti az írásokat. Ezek a reagálások azonnal színházat teremtenek. Kiszakítják az előadást a kötött formájából és élővé, elevenné teszik. Trill Zsolt a hold és a tücskök említésénél fel is néz hosszabban, ő az aki többet sétál, keresi a helyét. Csákányi Eszternek egyszer csak elszáll a mikroportja, de jön a „hangmérnök” és megjavítja. Ezzel azonnal mindketten eljátszanak, és élvezik az improvizáció lehetőségét.
A levelek időben nagyobb kihagyásokkal következnek, mégis állandó lüktetésként mutatják a kapcsolat és az életszakaszok változásait. A mindent kibíró kötődést, a válságokat, a külön költözéseket és az újbóli egymásra találásokat. Kendőzetlenül, olykor sokkolóan, máskor az érzelmek mindent legyőző erejét megmutatva. Miközben egy percig sem válik szentimentálissá. Mészöly Miklós fogalmaz az egyik levélben: Csupa érzékenység vagyok, következetlen keménység, görcs, oldottság, hűtlenség, ragaszkodás – és valami elementáris várakozás. Polcz Alaine pedig így ír: Arra is rájöttem, hogy amióta élek, nem találkoztam senkivel, aki Hozzád hasonlítana emberségben, gondolkodás mértékében meg miegymásban. (Persze azért ronda eb is vagy, a szélsőségek békésen megférnek.)
Két ember úgy hajol egymáshoz, hogy közben senki nem sajátítja ki a másikat, hanem szabadon hagyja. Még akkor is, ha ez időnként szenvedéssel jár. De ahogy Mészöly egy helyütt írja: minden átmenet.
