Orbán hízelgett Merkelnek, hiszen kivételesen mérsékeltnek mutatkozott. Mindketten szorgalmazták, hogy nyissanak új fejezetet az európai migrációs politika körüli vita rendezésére. Derűlátásukat a von der Leyen vezette új Bizottságra alapozzák, bár a német politikus megemlítette, hogy egyes pontokban továbbra is eltérnek a nézetek. Azt is figyelmeztetésként lehetett értelmezni, amikor kifejtette: Sopron azt példázza, milyen sokat elérhetnek az európaiak, ha bátran kiállnak az értékeikért. De hát Magyarország jó ideje összecsap Brüsszellel olyan kérdésekben, mint a merev menedékpolitika, illetve a demokrácia leépítése magyar részről.
Konkrét javaslatok Sopronban nem hangoztak el nyilvánosan az ellentétek feloldására. Merkel azon volt, hogy tárgyaljanak egymással az EU-ban és kössenek kompromisszumokat. Orbán azt emlegette, hogy az egységet viszályról viszályra, újra meg újra meg kell teremteni. De az ellentétektől függetlenül ő is harmóniára helyezte a hangsúlyt. Egyben azonban bizonyította, milyen keményen öntudatos, hiszen szerinte a magyar, illetve a visegrádi voksok tették lehetővé von der Leyen győzelmét. Mint mondta, a térség súlya folyamatosan nő, és a négyek kiegészítik a német-francia tengelyt.
Békülékeny hangot ütött meg Orbán Viktor oldalán a német kancellár, amikor közösen emlékeztek a Páneurópai Piknikre, a Vasfüggöny leomlásának egyik kulcsmozzanatára. Angela Merkel elismerte, hogy még mindig vannak nézetkülönbségek a migráció megítélésében, de azt is hangoztatta, hogy sok tekintetben egyetértenek, beleértve, hogy többet kell tenni a menekülthullám okainak kezelésére.
A tudósítás szerint láthatóan elérzékenyült német vezető azt mondta, hogy a történelmi változások nélkül nem lett volna sem politikus, sem az újraegyesült Németország kancellárja. Az évforduló alkalmat nyújtott arra, hogy jókora idő elteltével ismét találkozzon az európai politika két nagy túlélője. Legutóbb, tavaly Orbán járt Berlinben, de ott megmutatkozott, hogy teljesen más nézeteket vallanak. Merkel azzal vádolta magyar kollégáját, hogy az a keményen bevándorlás-ellenes irányvonallal nem tartja tiszteletben az emberiességet.
Orbán tegnap nem látott semmiféle ellentmondást a Vasfüggöny lebontása, illetve aközött, hogy időközben új falat építtetett. A magyar jogállam helyzete miatt elhangzó bírálatokat politikailag elfogultnak minősítette, hozzátéve, hogy azokat nem támasztják alá a tények. 1989 nagy szerepet töltött be mindkét kormányfő életében, de utána teljesen más irányban indultak el. Keletnémet tapasztalatai alapján Merkel a liberális értékek és a szabad piacgazdaság fontosságát vallja, míg magyar kollégája a rendszerváltásban az első lépést látja Kelet-Európa számára a szuverenitás helyreállítására.
A kommentár „Régi kerítések, új kerítések” címmel rámutat, hogy politikailag mind Merkel, mind Orbán a 89-es történelmi események gyermeke, ám teljesen másként viszonyulnak a dolgokhoz, amikor a szabadság vagy a bezárkózás a tét. Európában pedig el kell döntenie, hogy melyikük felfogását akarja követni. A magyar vezető a rendszerváltás nagy nyertesének számított. Későbbi ősellensége, Soros ösztöndíjával Oxfordban tanult, pártot alapított és nemzeti-hazafias politikusként megy a maga útján, igencsak finom érzéket tanúsítva a hatalom, illetve a közhangulat iránt. Az paradox, hogy ma a saját maga által emelt kerítés mögött csücsül. Életrajza azt igazolja, hogy a szabadság- és hataloméhség nem mindig köthető össze.
A kormányfő a nemzeti hazafiság segítségével ad keretet politikai törekvéseinek. A magyar történelem alapján könnyű zsákmányt jelentett számára az identitás és a haza. Mindkettőt szinte monopolizálta, így könnyű dolga volt. Reformerként indult, majd más útra tért, ám túl sokáig elnézték neki a kerítést, valamint a radikalizálódást. Merkel számára ugyanakkor adott volt a pálya. Még ha akarta sem tudott volna visszaélni egy fiatal és tapasztalatlan demokráciával.
Az évforduló alkalmat kínál arra, hogy lássuk, milyen veszélynek van kitéve a nyílt társadalom. A határnyitás nem egyszeri, véletlen esemény volt, hanem a szabadságra törekvő társadalom csúcspontja. A tegnapi találkozó arra emlékeztet, hogy a falakat nem tartósan rombolták le, és hogy soha nem oldódik meg az emberiség nagy témája, mármint hogy hová is tartozunk. Orbán egyértelműen Európa-ellenes politikája groteszk módon kiforgatja a történelmi visszaemlékezést. Hiszen ő ma már az elzárkózásból él, noha politikai létét és pályafutását a szabadságvágynak köszönheti. Merkel meglehetősen visszafogottan utalt erre az ellentmondásra, amikor arra figyelmeztetett, hogy összefügg a nemzeti, illetve az európai jólét. Mondhatta volna azt is, hogy ma még el lehet dönteni, ki merre megy. De a történelem csak azt ünnepli, aki ledönti a kerítéseket.
A történelmi évforduló összehozta a kancellárt és egyik legnagyobb kritikusát, aki ezúttal a jobb kapcsolatok mellett tört lándzsát. Az együttműködésnek a menekültválság tett be. Orbán vehemensen védelmezi a nemzeti érdekeket, ám ezúttal többször is érintette: ő és a magyarok milyen nagyra becsülik Merkelt, főleg annak európai erőfeszítéseit. A vendég szintén lemondott arról, hogy közvetlenül szóba hozza az ellentéteket. De emlékeztetett arra, nagyon is fontos megvédeni a közös értékeket. A sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök azzal indokolta a kerítést, hogy az az európaiak, így a németek szabadságát és biztonságát szolgálja.
Hűvös megemlékezés övezte a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját. Németország ugyan egyfolytában hálás, amiért annak idején a magyarok átengedtek több száz keletnémetet és ezzel előkészítették a terepet a Berlini fal leomlásához, ám Magyarországot 9 éve a jobboldali-populista Orbán Viktor irányítja. A bírálók szerint, ideértve a hivatalos Berlint is, éppen azt a demokráciát építi le, ami a rendszerváltás után tudott kibontakozni. Európai politikáját pedig a nemzeti önzés és mindenféle szolidaritás hiánya jellemzi. Merkel nagy súlyt fektetett arra, hogy kifejezze köszönetét, ám a közös fellépés tudatosan a templomra, a közös ebéd során folytatott rövid tárgyalásra, valamint a sajtótájékoztatóra korlátozódott. Utóbbit a tartózkodó udvariasság jellemezte. A találkozó előtt magyar részről azt sulykolták a sajtó számára, hogy új kezdet készül a kétoldalú együttműködésben, ám Sopronban ebből semmit sem lehetett érzékelni. Úgy tűnik, továbbra is áthidalhatatlan az árok Berlin és Budapest között.
A jelek szerint a német kancellár igyekszik áthidalni Magyarországgal a menekültek ügyében fennálló nézetkülönbséget, noha a vita azért megmarad. Angela Merkel a populista Orbán Viktorral tartott megemlékezésen azt ígérte, hogy a közös nevezőt keresi majd a migráció kapcsán, miközben kerülte, hogy szóba hozza a jogállam miatt fennálló ellentéteket. Pedig amúgy igyekszik megálljt parancsolni a populizmus terjedésének az EU-ban.
Miközben nem bírálta a házigazdát, aki pedig nemzetközi mozgalmat igyekszik létrehozni az unió liberális, multikulti értékeinek ellensúlyozására, a vendég egységre szólított fel. A jelentés hozzáfűzi, hogy a bevándorlás elleni álláspontjával, valamint a fékek és ellensúlyok lebontását célzó erőfeszítésekkel Orbán és illiberális demokráciája mind inkább elszigetelődik Európában. Az ország ellen vizsgálat van folyamatban a jogállam megsértése miatt, azon kívül a Fidesz tagságát felfüggesztették az EPP-ben.
Merkel és Orbán együtt ünnepelte a szabadságot és az együttműködést, csak éppen lényegesen különbözik, hogy milyen tanulságokat vontak le 1989-ből, ám leplezték a nézetkülönbségeket. Persze ünnepnapokon nem szokás vitázni, főleg nem, ha Európa egyesüléséről van szó. Viszont igencsak feltűnő volt, milyen látványosan igyekeztek körüludvarolni a másikat. Arra használták ki a Páneurópai Piknik évfordulóját, hogy a közös értékekre emlékeztessenek. (Teltschik, Kohl egykori főtanácsadója azt vallja, a 30 évvel ezelőtti esemény csupán egyetlen dominó volt a sok közül, de bizonyította, hogy Gorbacsov komolyan gondolja: nem akadályozza meg fegyverrel a német újraegyesülést.)
A német kormányfő részletesen méltatta a német egységhez nyújtott magyar hozzájárulást, Orbán pedig nem fogyott ki a dicséretből, amikor a kétoldalú kapcsolatokról és a kancellárról volt szó. Mindketten jelezték, hogy a 2015-ös menekültválságot kísérő elkeseredett vita után jelképesen új kezdetet akarnak. Merkel azért megpendítette, hogy vannak különbségek kettejük felfogásában, amikor kifejtette, hogy az európai béketerv érdekében időnként át kell ugranunk a saját árnyékunkat. Erre emlékeztetnek azok a védelemre szoruló emberek, akik menedéket keresnek errefelé. Ily módon emlékeztetett arra, hogy Magyarország kerítést emelt a déli határon és nem hajlandó menedékkérőket befogadni.
Ugyanakkor Orbán 1989-ből eredő kötelességnek tekinti a szerb határ védelmét. Ez azonban magában foglalja olyan, jogállami szempontból kétes eszközök bevetését is, mint az internálás és az élelem megtagadása az elutasított migránsoktól. Ellenben aki akarja, óvatos bírálatként értékelheti a kancellárnak azt a megjegyzését, hogy ezen a napon tisztelegtek a magyar határőrök előtt is, akik átengedték a keletnémet menekülteket, mert bizonyították, hogy számukra fontosabb a bátorság, hiszen az emberiességet előbbre sorolták, mint a szolgálati előírásokat.
FAZ
Mintha előzőleg nem történt volna semmi, olyan gesztusokat tett Orbán Merkelnek és von der Leyennek. A lovagias tiszteletadás azt a szándékot tükrözte, hogy Budapest szeretne közös nevezőre jutni a Néppárttal kialakult heves vita után. A német fél hétfőn láthatólag arra törekedett, hogy ne tűnjön túlságosan szívélyesnek vagy bizalmasnak a légkör. Ám mivel tavasszal még olyan hírek jelentek meg a magyar sajtóban, hogy nem is lesz ott az eseményen, jelenlétét mindenképpen a békülékenység jelzéseként kell értékelni. Ugyanakkor a magyar politikus arra utalt az uniós jogállami eljárás kapcsán, hogy hajlandó engedményekre. Jegelte a közigazgatási bíróságok létrehozatalát. Viszont a Fidesz EPP-tagságát illetően a kormányfő és a közeli sajtó nem győzi hangoztatni, milyen jelentősége volt a magyar támogatásnak von der Leyen megválasztásában.
FAZ
Harminc évvel ezelőtt a Páneurópai Piknik alapvetően megváltoztatta a világot: azt mutatta, hogy elég volt a szögesdrótból és a falból, az emberek szabadulni akarnak a diktatúrától. Arra vágynak, hogy az európai népek együttműködjenek a szabadságban, az EU és a NATO égisze alatt egyesülve. Joggal emlékezik a világ Magyarország döntő szerepére egy olyan eseményláncolatban, amely a németek számára az újraegyesülésben csúcsosodott ki. Az elismerést nem kell magyarázni, ám az ellentétben áll a mostani kétoldalú viszonnyal, amely igencsak borús. Az okok jól ismertek: a bevándorlás- és a menedékpolitika körüli viszály, illetve a jobboldali-nemzeti Orbán illiberális kurzusa. Feltűnő, hogy a politikus egy ideje lágyabb húrokat penget. Jó volna, ha ebből az az őszinte kívánság szólna, hogy a vezető Európa összetartozását szorgalmazza.
Meglepően új hangot ütött meg a német miniszterelnök Orbán Viktorral szemben: elmaradtak a bírálatok, Merkel nem érintette a jogállamiság témakörét. Ezzel szemben a házigazda sok olyasmit felhozott, ami azt célozta, hogy elnyerje a kancellár tetszését. A német politikus ehhez képest – a magyarok nagy örömére – kerülte az ilyenkor szokásos utalást az akkori szocialista magyar kormány érdemeire. Balog Zoltán meg is jegyezte, hogy az egykori ellenzéket zavarta a kommunista diktatúra német dicsérete és ez ügyben nem változott a vélemény azóta sem. Merthogy a hatalommal szembenálló erők nyomást gyakoroltak, anélkül a kommunisták nem léptek volna. Merkel ennek megfelelően méltatta is az egykori magyar polgári mozgalom érdemeit.
Ám egyetlen szóval sem említette, hogy nincs minden rendben a magyar politika körül, amikor az európai értékekről van szó. 4 éve még kijelentette, hogy nem tud mit kezdeni az Orbán-féle illiberális demokráciával. Most sokkal inkább a közös tényezőket hangoztatta. Meg hogy milyen jó a kétoldalú viszony. Még a menekültpolitika kapcsán kialakult ellentéteket is baráti módon meg lehet beszélni, tette hozzá. Úgy tűnt ugyanakkor, hogy a házigazda teljesen elengedte a migráció témáját. Az egyórás munkaebéd egy részvevő szerint szintén jó hangulatban telt.
A két ország között évek óta inkább fagyos volt a kapcsolat. Ezúttal azonban a két nyilatkozat, valamint a testbeszéd is azt jelezte: mindkét részről új hangnemet tartanak szükségesnek. Egy megfigyelő Ursula von der Leyenben látja a titok nyitját, merthogy ő szereti Magyarországot, Budapest ugyanakkor 100 százalékosan éles eszű, gyakorlatias politikusnak tekinti. De a legfőbb, hogy a Bizottság következő elnöke megbízhatónak tartja Orbánt, hiszen neki és a visegrádiaknak köszönheti megválasztását. És a jelek szerint VDL, valamint Merkel úgy döntött: új Kelet-Európa-politikára tér át.
Politológusok közben rámutatnak, hogy a német politikában fontos a geogazdasági tényező, vagyis, hogy mindig szem előtt tartja a gazdasági előnyöket. Még akkor is, ha valahol gond van a jogállammal, illetve a demokratikus értékekkel. Elképzelhető, hogy a kancellár most elszánta magát és ezt a felfogást kívánja követni. Így nem kizárt, hogy az EU-re testálják a palávert, ahol az azután szépen zátonyra futhat. A békességért Orbán is megtette a magáét: hatalmas támogatásokat adott a német befektetőknek, német fegyvereket vett és lemondott az igazságszolgáltatás kétes reformjáról. De ezt így szokta csinálni: mindig anyagi érdekekben gondolkodik. Abból indul ki, hogy a többi elintéződik, ha megfelel a németek gazdasági kívánságainak.
Ezúttal úgy tűnik, hogy Merkel is osztja ezt a felfogást. A közeledésben a következő lépés a jövő hónapban esedékes kétoldalú fórum lehet. A német és a magyar külügyminiszter is jelezte részvételét. Ez nem mindig volt így.
