Az illiberális magyar kormány egy kérdésben nagyon is liberális. Az egyén adatszolgáltatási hajlandóságára bízza, hogy akar-e szerepelni a külföldön élő magyar állampolgárok statisztikai halmazában, vagy sem. Így aztán a gyakori kérdésre, hogy hány magyar él külföldön, csak látszólag egyszerű a válasz. A Belügyminisztérium monitoringrendszerében a személyi adat és lakcímnyilvántartás sorában 865 031 ilyen embert tartanak nyilván. A KSH 2016-os Mikrocenzusában csak 266 ezer fő szerepel, a megbízhatóbb európai tükörstatisztikák ugyanakkor 416 ezerről szóltak, míg az ENSZ hasonló adatsora 637 ezer külföldön élő magyarról beszélt. A sajtóban egy ideje a 600 ezer az elfogadott létszám, innen nézve tehát túl sok a BM adata. Ha a honosítással magyar állampolgárságot szerzetteket nézzük, akkor meg túl kevés, hiszen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes július végén Tusványoson kijelentette, már 1,1 millióhoz közelít az állampolgárságot nyert határon túli magyarok száma.
A „polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló” törvény nyolc pontban sorolja azokat, akik a külföldön élő magyarok kategóriájában szerepelnek a nyilvántartásban. Így itt tartják nyilván azt, aki mindig is máshol élt, ő kérheti, hogy ezt rögzítse a nyilvántartást vezető hivatal, aki bejelenti a külföldi letelepedés szándékát, az bekerül a csomagba, ahogy az is, akinek valami dolga van az anyakönyvi hivatallal, házasságot köt, élettársi kapcsolatot létesít, vagy a születését jegyzik be, netán magyar útlevelet igényel. Mások azonban csak feliratkozhatnak a listára, automatikusan nem kerülnek oda, ők azok, akik honosítással magyar állampolgárságot szereztek – és itt jön a csavar! - és kérik a felvételüket a személyi adat és lakcímnyilvántartási statisztikába.
Amikor arról érdeklődtünk, hogy mi okozza a külföldön élő és a honosítással állampolgárságot szerzett csoportok létszámának ekkora eltérését, a Miniszterelnökség sajtóirodája udvariasan azt magyarázta, biztosan ilyen sokan át is költöztek már Magyarországra vagy korábban is volt itt lakcímük – amiből az látszik, valójában fogalmuk nincs, mi a magyarázat. Különben 16 890 honosítottnak van állandó itteni lakcíme, ez is ott szerepel a táblázatban, de annak megfogalmazásait laikusok és jogászok egyaránt nehezen tudják követni. A belügy sajtósai nem finomkodtak: azt válaszolták, hogy ne akarjuk összehasonlítani az adatokat, mert az „alma és a körte, noha mindkettő gyümölcs, mégsem azonosak”.
A jelentős segítség ellenére szakértőkkel sikerült kibogozni, mit is takar a 865 ezer külföldön élő nyilvántartása. Valójában csak azt mutatja meg, hány magyar állampolgárnak nincs állandó magyar lakcíme, az adat semmi másra nem használható. Biztos, hogy közülük sokan dolgoznak külföldön, de nem tudni hányan, mert egy 2013 márciusától hatályos törvénymódosítás óta csak elvben köteles bárki bejelenteni, ha máshol próbál szerencsét. Az elvárás megmaradt, de nincs időbeli korlát, hogy hány hónap vagy év után kell megtennie és semmilyen szankció nem követi, ha elmulasztja a bejelentést.
Az új állampolgárságot szerzők pedig nem igyekeznek kérni, hogy rögzítsék: nekik nincs itteni állandó lakcímük. Miért is tennék, se haszna, se kára.
Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint a statisztika halála, ahogyan a külföldön élő magyarokat összesítik. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke úgy fogalmazott lapunknak, nem lehet kívánságműsor, hogy egy adatösszesítésben valaki akar szerepelni vagy sem, ha nem beazonosítható.
Ha a cementgyárak is eldönthetnék, akarnak-e szerepelni a hazai gyártók csoportjában, valószínűleg soha nem születne cementgyártási statisztika – érvelt a jogász. Háttérbeszélgetésekben más szakértők inkább üdvözölték a kötelező adatszolgáltatás felpuhítását, mert azt gondolják, így kevésbé lát rá az állam azokra, akik elmennek Magyarországról.
