A szerelem az egyik legszebb és legtörékenyebb emberi érzelem. Lukáš Záhorák és Peter Šavel táncduója, az As Long As Holding Hands a maga térbeli puritánságával, csak a testek érintkezéséből és a lihegésből adódó zeneiségével a (pár)kapcsolat szép, de kegyetlen oldalát mutatja meg. A pulzáló, légies, ám olykor a birkózásra és talajgyakorlatokra hasonlító koreográfia nem szól másról, minthogy két ember nagyon akar szeretni, de iszonyatosan nehéz nekik (is) azt jól csinálni. A dinamikus duó A kapcsolat kialakulásának legelemibb kezdőpontjaitól a tartózkodáson és az egymásba olvadáson át egészen az elválás, majd újra egymásra találás folyamatáig tart. Az előadás egyik szép jelenete, amikor a beteljesülés pillanatában lágyan hullámzó mozgással csókolja meg egymást a két táncos a halkan induló, szürreális hangzású zenére.
A bolgár származású Ivo Dimcsev workshopjának alapja az egyén feltárása a mozdulatok és a szavak segítségével. Az öt napon át tartó munka végeztével a résztvevők szóló produkciókkal mutatják be a közönségnek, mire is jutottak önmagukkal az Ivoval való munka során. A négy, kiválasztott résztvevő külön-külön tárja elénk rövid, látszólag összefüggéstelen mondatláncokból és különböző stílusú dalrészletből álló produkcióját., Az előadók mondataikat elvont, olykor repetitív mozgássorokkal kísérik. Azonban a négy szólónak van közös nevezője: a lélek. Minden színpadi cselekedetük mögött ott van az előadók lelke. Ez a kapocs a néző és köztük.
A tavalyi Maribori Színházi Fesztiválon is díjazott Hős 2.0− Az előadások előadása a színházi előadás mechanizmusainak, a színpadi lét szabályainak szellemes és ironikus kifigurázása. A szlovén színészpáros teljesen meztelenül játszik velünk, nekünk és játszik a színházzal a színházról. A folyamatos reflektálás attól olyan élvezetes és önfeledt, amitől a két színész meztelen testét is azonnal megszokjuk: komolyan veszik magukat és az általuk egyszerre használt és intelligensen kiparodizált színházi kliséket.
Végig követhetjük Vito Weis és Uroš Kaurinnal sziporkázó párosa révén betekintést nyerünk a tökéletes monológ, illetve a tökéletes dialógus felépítésébe. Noha a végén elhangzó, A boldog herceg című Wilde-mesével kicsit lelassul a közönséget folyamatosan rázó nevetési hullámvasút, pillanatok alatt felgyorsul újra és a színészek ráadás számmal zárják le a színházi bohóctréfát.
A magyar közönség nem nagyon láthatott eleddig ennyire színtisztán a színházról szóló, pusztán a színház eszközeit felhasználó előadást. Szerencsére, ilyen élményben is részesülhettünk, hála az idei Thealternek− amely akár a fesztiválok fesztiválja is lehetne.
Info:
As Long As Holding Hands
Lukáš Záhorák és Peter Šavel
Tégy magadnak egy szívességet - Ivo Dimcsev workshop bemutatója
Hero 2.0- The show of all shows
