Az lesz a legjobb, ha erről inkább nem mondok semmit – hárította el a nyilatkozatot egy szociális ügyekkel foglalkozó szakértő, aki ehhez név nélkül is csak annyit tett hozzá, hogy „kevés értelmét látja” a helyi esélyegyenlőségi programoknak. Berki Judit, a Nógrád megyei Bátonyterenyén élő szociálpolitikus szerint azonban ennél árnyaltabb a kép: „Nagyon vegyesek a tapasztalataim. Jó és rossz példák is vannak”.
A helyi esélyegyenlőségi program (HEP) elvileg fontos szerepet tölt be egy település életében. Minden önkormányzatnak kötelező ilyen programot kidolgozni és ötévente megújítani, ellenkező esetben kizárja magát az állami és uniós pályázatokból. Ennek megfelelően a HEP elkészítése ügyében a települések figyelemre méltó buzgóságot mutatnak.
Jelenleg a 3177 hazai település (3154 helység és 23 fővárosi kerület) 98,6 százaléka, azaz 3133 önkormányzat rendelkezik érvényes helyi esélyegyenlőségi programmal – tájékoztatta lapunkat a témáért felelős Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye.
A válasz nem tért ki arra, hogy konkrétan mely települések mulasztották el kidolgozni az esélyegyenlőségi programot, és ennek következményeként hány pályázatot utasítottak el a döntéshozók. A főigazgatóságnak ugyanis – tudtuk meg – csak a programok publikálása és a mentorhálózat működtetése a feladata. Annyi legalább kiderült, hogy a HEP-ek elkészítését, közzétételét és felülvizsgálatát segítő mentorhálózat pillanatnyilag 25 főt számlál.
Esélyegyenlőségi programjukban az önkormányzatok előre meghatározott szempontrendszer alapján mérik fel településükön a szegények, romák, gyermekek, nők, idősek és fogyatékkal élők helyzetét. A problémák megoldására az úgynevezett intézkedési terv szolgál.
Az SZGYF egy szoftver segítségével képes az egyes intézkedések végrehajtásáról tájékozódni, „a dokumentumokban foglalt intézkedések lehető legnagyobb arányú megvalósításának szükségességére pedig települési, illetve járási HEP-fórumokon hívjuk fel az érintettek figyelmét” – közölte a főigazgatóság. Ebből ugyanakkor az is látszik, hogy jelen ismereteink szerint nincs szankció arra az esetre, ha valamelyik önkormányzat nem teljesíti az általa vállalt esélyegyenlőségi intézkedéseket.
Berki Judit sok hátrányos helyzetű faluban vagy városrészben végzett már terepmunkát. Elsősorban az uniós támogatásokra van rálátása. Elmondása szerint az EU-s pályázatok elbírálásakor valóban vizsgálják a helyi esélyegyenlőségi programok meglétét. Sőt: azt is megnézik, hogy például egy közösségi létesítményre beadott pályázat mennyiben illeszkedik a HEP-ben lévő intézkedési tervhez. A szociálpolitikus Berki Judit ismer olyan eseteket, hogy hiánypótlásra szólították fel a pályázó önkormányzatot, máskor pedig arra, hogy módosítsa az esélyegyenlőségi programot.
„Az állam ellenőrző funkcióját nem nagyon látom” – említett egy gyenge pontot Berki Judit, amikor az intézkedések végrehajtásáról kérdeztük. Így jórészt a polgármesteren és a települési képviselőkön múlik, hogy a program elkészítését egyszerűen csak kipipálandó feladatnak tekintik-e, vagy tényleg javítani akarnak – többek között – a romák helyzetén.
Önmagában már az is nagy eredmény lehet, ha egy önkormányzat hajlandó szembenézni azzal, hogy a településen milyen problémák vannak és azok miből fakadnak – hangsúlyozta Berki Judit. A jó példák közé sorolta a súlyos szociális-etnikai feszültségekkel terhelt Mátraverebélyt, ahol ez a szembenézés megtörtént: az önkormányzat annak ellenére elszánta magát a cselekvésre, hogy tudja, intézkedései valószínűleg csak sok év múlva hoznak érzékelhető javulást.
Berki Judit megjegyezte, hogy mostani formájában egy jól működő esélyegyenlőségi program sem alkalmas a köznevelési anomáliák, az oktatási szegregáció felszámolására. Ennek eléréséhez kormányzati döntésekre lenne szükség.
